Múlt árnyai

65 fejezet: A látomás

Három fiú nevetve kergették egymást az aprócska kertben. Díszes ruhájukkal nem törve feküdtek a fűbe és birkózták le egymást, míg az édesanyjuk az egyik padon ült és őket figyelte mosolyogva. A legidősebb fiú felkapva két kisebb testvérét a hóna alá vágta őket és pörögni kezdett, míg azok teli szájból kacagtak.

- Ideje menni a tanítótokhoz – szólt rájuk az anyjuk így lerakta őket és leporolta a tunikájukat, de mosolyuk lehervadt. Artemys megdöbbent, mikor közelebb érve felismerte ön maga idősebb mását az asszonyban.

- Miért vannak még itt? Kérdezte egy hang és a nő ijedten rezzent össze és Artemys úgy gondolta a hang tulajdonosa miatt bújt el a legkisebb fiú középső fivére mögé – kérdeztem valamit Artemys.

- Csak játszottak – pillantott fel Thorinra a nő. Artemys a fejét ingatva mérte végig az őszülő férfit, akinek arcán ugyan az a bosszantó gőg ült, mikor akkor látszott rajta mikor a tulajdonáról beszélt – de már indulni készültek.

- Ha folyton csak bolondoznak nem lesz belőlük semmi. Mordult fel a férfi és a fejével intett mire a fiúk meghajoltak az apjuk előtt és elsiettek.

- Még gyermekek így játszaniuk kell – pattant fel a nő.

- De az orck-ok a küszöbünkön vannak és kellenek a jó harcosok. Nem érhetnek rá holmi ostoba játékokra.

- Alig múltak 7 és 5 esztendősek ne várd tőlük, hogy kardot ragadnak és keményen gyakorolnak, mert az én nem engedem! Artemys a gyerekeinek mondott lehajtott fejű fiúkra nézet, akikben felismert apjuk vonásait és a rettegést is feléje, ahogyan leselkedtek az oszlop mögül.

- A királyuk vagyok, úgy ahogyan a tied is asszony...

- Én meg az anyjuk – állt szorosan a férfi elé Artemys – lehet, hogy a királyuk vagy, de első sorban az apjuk. Így viselkedj e szerint.

- Meg kell tanulniuk megvédeni magukat ezt neked is tudnod kell. Főleg a legkisebbnek – húzta el a száját a férfi és Artemys szeme megvillant.

- Nem értelek téged Thorin – ingatta a fejét a nő – mióta megszületett szinte semmibe veszed pedig ő is a te véred. Ő is egy Durinok közül.

- Több benne a te véred és ez nem jó. Átok verte külseje még jobban arra kellene biztatnia, hogy jobb legyen. De játszik és nem törődik semmivel.

- Mert gyerek és alig öt éves! Ami pedig a külsejét illeti úgy tökéletes, ahogyan van. A Valáknak hála ő életben maradt és megengedték, hogy velem maradjon nem, mint Omran.

- Meglehet, de rossz sorsot kapott azzal a fehér hajjal és fele más szemmel nem beszélve a tünde nevéről, amit adtál. Az engedélyem nélkül nevezted el, úgy ahogyan a másikat. Artemys végig mérte a fehér hajú gyermeket, aki az egyik oszlop mögül hallgatózott a fivéreivel. Sírásra görbülő szája megszorongatta a szívét és legszívesebben magához szorította volna a másik kettővel együtt.

- Nem tudod megbocsátani ezt soha? Kérdezte Artemys hitetlenkedve – a Valál sugallták a neveket, ezt te is tudod. És én ki vagyok, hogy ellen szegüljek nekik? Nem engedem, hogy tönkre tedd a gyerekkorukat, ahogyan a nagyapád a tiedet.

- Óvatosan asszony, mert rosszul jársz –emelte fel az ujját figyelmeztetően Thorin – ők az én fiaim is és ennek megfelelően én is beleszólok a nevelésükben. Hamarosan Rion-t elküldöm a nagybátyjukhoz így közel lesz a népéhez. Ő dúnadának született nem törpnek jobb helyen lesz ott. Frerin öcsém úgy is olyan rettentően magányos – forgatta a szemét a férfi – ellenben a másik kettőnek a nevelését innentől én magam veszem kézbe. Neked meg ott lesznek a lányok ám Dís-t ide hívattam, hogy segítsen neked. Nem szeretném, ha olyan éles nyelvük lenne, mint az anyjuknak.