Múlt árnyai

62 fejezet: A medál

Ori ijedten rezzent össze és halk sikkantással hátra vágódott, mikor az egyik szikla tetején meglátott egy embert, aki rá szegezte a felajzott íját. Bilbó, aki nem mesze volt a törptől hangtalanul riadoztatta a többieket, akik a partra sodort husángokkal felfegyverkezve siettek Ori megmentésére, aki meg sem, mert mozdulni az ijedségtől.

- Mit akarsz tőlünk?! Kérdezte Thorin indulatosan és kivonta azt a kardot, amit Milror-tól kapott, hogy megvédje Artemyst és ha őt a legnagyobb bánatára nem is tudta megmenteni a társait nem fogja cserben hagyni.

- Mit kerestek ti itt? Kérdezte a férfi – erre felé nem járnak törpök különösen nem hordóból előmászva.

- Kereskedők vagyunk Ered Luinból és a rokonainkat megyünk meglátogatni a Vasdobokra, de sajnos koboldok és orkok elragadták tőlünk az értékes áruinkat. Menekülnünk kellett és pont akkor eresztették le a folyón a tündék a hordóikat abban húztuk meg magunkat – állt Thorin elé Balin és kedves jámbor mosollyal nézet fel a férfira, aki leeresztette a fegyverét.

- Azt mondjátok kereskedők vagytok?

- Egyszerű kereskedők, akik lakodalomra igyekeznek. Én Härion vagyok egy dúnadán Északról és engem kértek meg, hogy kísérjem őket. De mond te ki vagy? Kérdezte Tristan élesen.

- Bard - Felelte a férfi – Bain elő jöhetsz – kiáltott a háta mögé Bard, mire elő jött egy tizenéves fiú kezébe egy íjjal, amim még rajta volt az nyíl – mondjátok meg innen, hogyan tovább? Tóváros ura nem látja szívesen a törpöket és az Észak vándorait sem.

- Pedig utunk a várososon keresztül megy.

- Nem fogtok bejutni – ingatta a fejét Bard és elindult a part felé, hogy összeszedje a hordókat – egy csempész nélkül biztosan nem.

- És ha megfizetnénk azt a csempészt? Kérdezte Balin.

- Akkor bejuttok - Vont vállat a férfi – Bain, gyere segíts.

- Megyek – sietett az apjához a fiú, de megtorpant, mikor meglátta Leat. Hosszú percekig nézte szemtelenül és Kili már arcon akarta csapni, mikor megszólalt – apám nézd ez a nő hasonlatos ahhoz, akit kiszedtél a vízből nem rég. Bard megfordult és döbbenten nézet Lea-ra, aki először nem akart hinni a fülének.

- Nem csak hasonlatos fiam. Ő minden bizonnyal a testvére – lépdelt Lea felé Bard – különös időket élünk alig pár órája pecáztam ki egy hozzád nagyon is hasonló régi ismerősömet, aki fent akadt a hálómon immáron másodjára. Erre most ti itt vagytok. Nem véletlen ugye, hogy a kicsi dúnadán a folyóban kötött ki? Talán ti vetettétek bele, hogy vízbe fúljon?

- Elhasadt a hordó, amiben volt azt hittük megfulladt. Mond, jól van vagy már halott? Kérdezte remegő hangon Lea és nem merte hiú reményekben ringatni magát. Bard figyelte az aggodalmas tekintetű nőt, és ahogyan egész testében reszketett és az sem kerülte el a figyelmét, hogy a Härionnak nevezett férfi is feszülten figyelt leplezetlen aggdalommal.

- Annak a nőnek több élet jutott, mint gondolnák. Nem az első esett, hogy a hálómba gabalyodva húztam fel hal helyet. De nem kell félnetek, ha valóban aggódtok érte. Beverte a fejét és sok zúzódás szedet össze a hátán lévő ostorcsapások mellé, amit minden bizonnyal tünde gyógyszerrel láttak el. Elláttam a sérüléseit, amik frissek voltak. Fent alszik a hajómon – mutatott a sziklák mögé – mennyetek, de előtt kíváncsi vagyok arra, hogyan szerezte azokat a sebeket a hátára.

- Egy Ergon nevű tünde kínozta meg... sajnos nem kapták el, hogy ítéletet mondjanak feletette, de ha az utamba kerül, levágom. Felelte Tristan – és most, hogy válaszoltam oda enged minket hozzá? Lépet Tristan a férfi felé, aki szemöldök ráncolva figyelte őt.