Múlt árnyai

2 fejezet: A betörő

Artemys a póniján ülve tanulmányozta a térképét, amit még a nagybátyjától csent el. Az ajkába harapva próbálta a lemenő napfényben az útvonalakat kibogarászni, nem sok sikerrel.

- Olyan bonyolult – biggyesztette le az ajkát. Hiába forgatta jobbra-balra, sehogy sem sikerült rájönnie, merre lehet az a Hobbitfalva. Még soha életében nem járt ott, így nem is tudta megjegyezni, hová kellene mennie. Artemys dühösen összehajtogatta a térképét és belegyömöszölte az úti táskájába.

- Glín, menjünk, talán odatalálsz – sóhajtott a nő. A fekete póni valamiféle nevetés-félét hallatott és lassan elindult. Artemys az égre emelte a tekintetét - remélem, a mufurc törp előtt érünk oda, mert ha nem, akkor hallgathatnánk hosszú ideig, milyenek vagyunk – Glín felháborodottan prüsszögni kezdett és Artemys nagyot sóhajtott - jól van. Hallgathatnám milyen vagyok.

Glín boldogan felnyerített.

Már a nap is lement, mikor találkoztak egy terebélyes, kissé dülöngélő hobbital, aki nem messze előttük levágódott az út szélére és ráhúzott a kancsójára. Artemys lefékezte a póniját és letekintett a hobbitra, akinek a szeme már keresztben állt.

- Hé, öreg! - Kiáltott rá. A hobbit összerezzent és felnézett rá. Hunyorogva bámulta.

- Mi van? - Förmedt rá.

- Merre lakik a Zsákos? - Kérdezte hangosan és tagoltan Artemys, hogy az öreg fel is fogja a kérdését.

- A domb megett... hukk... Nem téveszti el, a legszebb hobbitüreg amit valaha láttam... hukk... Máma meg biztosan nem kerüli el a szemét... hukk... mert törpök vendégeskednek nála...hukk. Csak egyenest.

A hobbit nagyot böffentett és még egyszer rá húzott az italos kancsójára.

- Honnét veszi?

- Nemrég jöttem el a háza előtt... hukk...Láttam, ahogy bemennek.

- Köszönöm. Siessünk – mondta Glínek. Az öreg figyelte ahogy a nő tovább megy.

- Törpök – motyogta maga elé és mámoros álomba zuhant.

Artemys kikötözte a póniját Bilbó házának közelébe és lassan az ajtó felé ment, miközben megnézte magának a pónikat, akik minden valószínűséggel a törpökéi lehetek. Legalábbis a holmikból arra a következtetésre jutott. A pónik ügyet sem vetettek a nőre, csak a hobbit virágoskertjében legelészték le a szebbnél szebb virágokat. Artemys gyorsan megszámlálta a pónikat.

- Tizenkettő és egy hatalmas ló. Az öreg már itt lehet – mondta maga elé Artemys és megállt az ajtó előtt. Ekkor vette észre az ajtó alján a betörök jelét. Leguggolt és vizsgálni kezdte.

- Érdekes. Így élne egy betörő? - Nézte meg a valamikor szépnek tűnő virágoskert romjait. Vállat vont – úgy látszik jól megy neki az üzlet – kuncogott fel rosszmájúan. Bentről nagy zsivajt halott, férfiak mély, baritonos nevetését. Becsengetett és várt. De hiába, nem jött senki ajtót nyitni. Bekopogott vagy négyszer, de semmi. Artemys már kezdte elveszteni a türelmét így hát önhatalmúlag beengedte magát. Lassan merészkedett be, de senki sem volt az előszobában, csak a szanaszét heverő kardok és tőrök hevertek ott. Valószínűleg valaki csak odadobta nagy mérgében. Artemys a fél életét rátette volna, hogy a kedves vendéglátó lehetett. A fogason köpönyegek sorakoztak és sáros nyomoktól volt piszkos a szép parketta, meg egy kelengyés láda. Minden nagyon szép volt, még így a káosz szélén is. Kissé megirigyelte és valahol legmélyen az otthonára emlékeztette. Artemys gondolatát egy halk torokköszörülés zavarta meg.