Tillgelir az asztallapra könyökölve, vigyorogva figyelte Artemyst aki fel alá járkált miközben megállás nélkül morgolódott. Gyerekei az asztalnál ültek és elkínozottan nézték egymásra lopva. Apjuk egykedvűen lötykölte a poharában a szörpöt.
- Komolyan mennyi ideig tekereg ez a lány? Esküszöm, leszidom és Milrort elverem aztán téged Frerin – rivallt a férjére a nő és Frerin felkapta a fejét.
- Engem miért is?
- Mert a lányod azért – csattant fel Artemys.
- Ahogyan a tied is. Forgatta a szemét a férfi – Kerla pontosan olyan, mint te ne is tagad. Az összes gyerekünk közül ő hasonlít rád a legjobban. Borzalom lehet látni azt, amit a te szüleid szenvedtek el veled. Tudom, mert Túrin olyan, mint én voltam hajdan – sóhajtott fel a férfi mire a fia felhördült, míg testvérei halkan kuncogtak.
- Hogy Kerla olyan lenne, mint én? Kerekedett el a nő szeme.
- Igazat kell adnom Frerinek és a jelenlévők közül én vagyok az egyetlen, aki a legrégebben ismer. Bár még nem ismerem a leányodat, de amit írtál és elmondtak róla most azt kell, hogy mondjam ő örökölte a te heves, kíváncsi és szabályokat felrúgó természetedet. Még mindig élénken él az emléked Imladrisban. Gyújtogattál...
- Thorin is benne volt...
- Loptál...
- De te is – csattant fel Artemys.
- Rongáltál...
- Az ikrek éppen olyan lelkesen részt vettek abban, mint Arathorn – csapott az asztalra dühösen Artemys – tehetek én róla, hogy Elladan neki esett a szobornak és az dominó módjára lökte el a többit? Hát nem, de még is velem üvöltött Glorfindel...
- Mert össze festékezted a ruháit – vágott vissza Tillgelir.
- Én? Dehogy ez aljas rágalom – pirult el a nő – soha sem tudták rám bizonyítani.
- Mert én eltüntettem a nyomaidat, de mikor el akartad lopni a kardját ott lefülelt – kopogtatta az asztalt a férfi mosolyogva csillogó szemmel.
- Ki az a Glorfindel? Kotyogott közbe Túrin.
- Egy tünde úr fiam – mondta Artemys – egy nolda. Jó barátom és mesterem, ahogyan Tillnek is. És igen nem voltam jó kislány. Folyton csak a bajt kerestem és okoztam éppen ezért rengetegszer kerültem bajba és büntetésbe.
- Mi velünk meg üvöltesz, ha bajt csinálunk – Húzta el a száját Túrin.
- Mert a türelmem kés élén, táncoltok mind – csattant fel Artemys – nagy árakat kellett fizetnem az életem során, hogy rá jöjjek mi a jó és mi nem. Éppen ezért megfogadtam, hogy a gyerekeim nem fogják el követni az én hibáimat és az apátokét sem. Ült le a nő – azt nem mondhatjátok, hogy nem telt jól a gyerekkorotok.
- Bár könnyebb lett volna, ha nem álltál volna felettünk, hogy tanuljunk.
- Egy nemes ház sarjai vagytok és nem éppen ostobák, Ries. Ha akaratok valamit az életben elérni nem lehetek ostobák, sötétek és szűklátókörűek, mint Ő – sziszegte a nő. Tillgelir szemöldök ráncolva nézet a nőre.
- Mint, Ő?
- A sógorom ki más. Az életünket meggyötörte és akármit írhat a húgom és Kili akkor sem fogom megbocsátani, hogy miatta elszakadtunk a családomtól és tudom, hogy ők sem képesek erre. Nem beszélve arról, hogy egy szerencsétlen leányt is tönkre fog tenni.
- Fulän szereti azt a nyomorultat. Sőt, mikor eljöttem azt a hírt kaptuk, hogy gyermeket vár mostanra már megszülethetett. Artemys a férfira nézet, ahogyan Frerin is.
YOU ARE READING
Múlt árnyai
FanfictionGandalf a mágus úgy határoz, hogy segítséget kér Thorin és csapata érdekében egyik régi ismerősétől egy dúnadán lánytól Artemystől, aki nem is sejti, hogy egy hatalmas kaland részesévé fog válni. Artemys kénytelen kelletlen bele megy, de nem igazán...
