112 fejezet: Nosztalgia

75 7 5
                                    

Tillgelir az asztallapra könyökölve, vigyorogva figyelte Artemyst aki fel alá járkált miközben megállás nélkül morgolódott. Gyerekei az asztalnál ültek és elkínozottan nézték egymásra lopva. Apjuk egykedvűen lötykölte a poharában a szörpöt.

- Komolyan mennyi ideig tekereg ez a lány? Esküszöm, leszidom és Milrort elverem aztán téged Frerin – rivallt a férjére a nő és Frerin felkapta a fejét.

- Engem miért is?

- Mert a lányod azért – csattant fel Artemys.

- Ahogyan a tied is. Forgatta a szemét a férfi – Kerla pontosan olyan, mint te ne is tagad. Az összes gyerekünk közül ő hasonlít rád a legjobban. Borzalom lehet látni azt, amit a te szüleid szenvedtek el veled. Tudom, mert Túrin olyan, mint én voltam hajdan – sóhajtott fel a férfi mire a fia felhördült, míg testvérei halkan kuncogtak.

- Hogy Kerla olyan lenne, mint én? Kerekedett el a nő szeme.

- Igazat kell adnom Frerinek és a jelenlévők közül én vagyok az egyetlen, aki a legrégebben ismer. Bár még nem ismerem a leányodat, de amit írtál és elmondtak róla most azt kell, hogy mondjam ő örökölte a te heves, kíváncsi és szabályokat felrúgó természetedet. Még mindig élénken él az emléked Imladrisban. Gyújtogattál...

- Thorin is benne volt...

- Loptál...

- De te is – csattant fel Artemys.

- Rongáltál...

- Az ikrek éppen olyan lelkesen részt vettek abban, mint Arathorn – csapott az asztalra dühösen Artemys – tehetek én róla, hogy Elladan neki esett a szobornak és az dominó módjára lökte el a többit? Hát nem, de még is velem üvöltött Glorfindel...

- Mert össze festékezted a ruháit – vágott vissza Tillgelir.

- Én? Dehogy ez aljas rágalom – pirult el a nő – soha sem tudták rám bizonyítani.

- Mert én eltüntettem a nyomaidat, de mikor el akartad lopni a kardját ott lefülelt – kopogtatta az asztalt a férfi mosolyogva csillogó szemmel.

- Ki az a Glorfindel? Kotyogott közbe Túrin.

- Egy tünde úr fiam – mondta Artemys – egy nolda. Jó barátom és mesterem, ahogyan Tillnek is. És igen nem voltam jó kislány. Folyton csak a bajt kerestem és okoztam éppen ezért rengetegszer kerültem bajba és büntetésbe.

- Mi velünk meg üvöltesz, ha bajt csinálunk – Húzta el a száját Túrin.

- Mert a türelmem kés élén, táncoltok mind – csattant fel Artemys – nagy árakat kellett fizetnem az életem során, hogy rá jöjjek mi a jó és mi nem. Éppen ezért megfogadtam, hogy a gyerekeim nem fogják el követni az én hibáimat és az apátokét sem. Ült le a nő – azt nem mondhatjátok, hogy nem telt jól a gyerekkorotok.

- Bár könnyebb lett volna, ha nem álltál volna felettünk, hogy tanuljunk.

- Egy nemes ház sarjai vagytok és nem éppen ostobák, Ries. Ha akaratok valamit az életben elérni nem lehetek ostobák, sötétek és szűklátókörűek, mint Ő – sziszegte a nő. Tillgelir szemöldök ráncolva nézet a nőre.

- Mint, Ő?

- A sógorom ki más. Az életünket meggyötörte és akármit írhat a húgom és Kili akkor sem fogom megbocsátani, hogy miatta elszakadtunk a családomtól és tudom, hogy ők sem képesek erre. Nem beszélve arról, hogy egy szerencsétlen leányt is tönkre fog tenni.

- Fulän szereti azt a nyomorultat. Sőt, mikor eljöttem azt a hírt kaptuk, hogy gyermeket vár mostanra már megszülethetett. Artemys a férfira nézet, ahogyan Frerin is.

Múlt árnyaiWhere stories live. Discover now