Ne kérdezz! [Befejezett]

20.

- Tudod,igazad van. Vannak titkaim de,kinek nincs!?- nagyot sóhajtottam.- Olyan jó lenne valakiben úgy igazán megbízni.- mutogattam a kezemmel. Tényleg nagyon szeretnék benne bízni.

- Mért nem teszed? - rá néztem értetlenül,ő is felém fordult. - Bennem bízhatnál.- nagyot nyeltem, Matt pedig újra előre nézett.

- Nem is tudom. Talán félek,alig ismerjük egymást.-  néztem ki az ablakon.

- Hát akkor ismerkedjünk meg.- nézett rám mosolyogva.

- Rendben, és akkor leszel a BFF-em?-vigyorogtam rá.

- Igen. Minden hétvégén elmegyek hozzád, csajos pizsi partit tartunk,és párna csatázunk még a köröm festés előtt.- ezen jót nevettünk s közben megérkeztünk Amyékhez.

-Sziasztok.- köszöntünk ahogy beléptünk az ajtón. Válasz nem érkezett egyenlőre de, motoszkálás zaja jött az emeletről.

- Biztos nem hallották hogy megjöttünk. - mondta Matt.- Hahó. Van itthon valaki?- kiabálta el magát.

- Igen itt vagyunk. - került elő Amy,igazán csinosan felöltözve.- Lisa ne haragudj de, apánk 5 perce hívott, hogy valami gebasz van a vállalatnál, és be kell mennünk.- hadarta el.

- Most akkor egyedül maradok?-értetlenkedtem.

- Matt itt lesz veled addig. Sietünk vissza ígérem.- kapkodta össze cuccait.

- Mira nincs itthon?-érdeklődtem.

- Randija van egy különleges lánnyal.- vigyorgott.

- Amy mehetünk.- futólépesben jött le az emeletről David.- Szervusz Lisa.- adott puszit az arcomra.

- Szia.-köszöntem még mindig zavartan.

- Menjünk!- mondta David a nővéremnek.

- Tényleg sietünk vissza,érezd magad otthon addig is.- kiabált vissza már az ajtón kívülről Amy.

- Oké.- mondtam normál hangnemben ,már csak magamnak. Lassan átsétáltam a nappaliba.

Nem tudom Matt hova tűnt,tehát egyedül üldögéltem a kanapén,úgy 5 percig. Felálltam és a konyhába mentem. Gondoltam csinálok egy kávét. Ekkor került elő Matt.

- Csak nem unatkozik az én legjobb barátnőm. - erre elmosolyodtam.- Kávét innál?

-Igen. Szeretnék. - vigyorogtam.- Csak nem találok semmit.- húztam a számat.

- Ülj le, majd én csinálok!- mondta, közben helyet foglaltam.

- Melyik ügyvédi irodánál dolgozol most?-érdeklődtem.

- Tényleg a munkáról akarsz beszélgetni? Tudod, a munka azért munka,mert munka.- nevetett,mire elmosolyodtam.- A barátok pedig a magán életünk részei. Nem szeretem keverni a kettőt. Ezért sincs barátom a munkahelyemen. Így nincs lelkiismeret furdalásom, ha én kapom meg az előléptetést nem pedig pl. Jack.- magyarázta el.

- Értem de,csak arra voltam kíváncsi hol dolgozol. Nem akartam a munkáról beszélni.- nevettem, aztán ő is.

-Nehéz volt elmondani a szüleidnek,hogy nem az általuk választott úton mész tovább? Úgy értem, hogy egész életedben tudtad mit akarsz és lázadtál, vagy volt egy pont ahol azt mondtad elég?- kérdezte már a kanapén ülve. A kérdés hallatán elmosolyodtam.

- Nem lázadtam. Egy ideig,tettem amit mondtak. Úsztam az árral,amíg el nem vették tőlem,amit szerettem csinálni. A tánc órákról kiírattak,mert romlottak a jegyeim. Már nem volt semmi, ami jó lett volna. Csak nyomás és kényszer maradt. Aztán elegem lett. Nem akartam úgy élni, hogy boldogtalan és besavanyodott vagyok. Elkezdtem bulizni,hogy táncolhassak. Egy ilyen bulin ismertem meg Kevint is.- mosolyodtam el, az emlék hatására.

-Ekkor romlott meg a kapcsolatod a szüleiddel?

-  Igen,mert a talpamra álltam,és megmondtam én mit szeretnék csinálni  a saját életemmel. Tánc iskolába is ösztöndíjjal jártam,mert a szüleim ellenezték. Még úgy is,hogy ellene voltak, boldogan táncoltam, amíg

- Amíg nem történt meg az a dolog. Az amiről nem szeretnél beszélni. A titok, amiről senki sem tud, csak a családod.- fejezte be.

-Igen.- kicsi összezavarodtam. Azt gondoltam,újra faggatni kezd de,nem.

- Folytasd úgy,hogy ezt a rész kihagyod.- mosolygott de,láttam rajta, hogy szinte bántja, hogy nem mondom el neki.

- A történtek után, visszamentem az iskolába. Persze ezek után is ellenezték a szüleim,így elmentem dolgozni egy kávézóba,hogy befejezhessem a sulit. Most pedig te mesélj!-néztem rá kíváncsian.

- Az én csalásomban mindenki orvos. Persze nekem is annak kellett volna lennem. Hónapokig nem beszélt velem az apám, amikor bejelentettem, hogy ügyvéd leszek nem kardiológus. Végül belátta,idézem "Az ügyvéd is majdnem olyan jó,mintha orvos lennél." Szóval mind ketten lázadók vagyunk.- mosolygott.

- Nem értek ezzel egyet. Szerintem az, hogy a saját utunkat járjuk, nem lázadás.- néztünk mélyen egymás szemében.

- Igen ez tényleg igaz.- mondta.- Kevinnel hogy vagytok?-puhatolózik.

- Hogy is mondjam? Tudod most már lassan 5 éve együtt vagyunk, és most érkezett el a kapcsolatunk egy olyan szintre, ahonnan lehet hogy én már nem akarok tovább lépni. Elmúlt 4 éves ez a kapcsolat, Kevinből pedig most jönnek elő olyan dolgok,amiket már nem nagyon tudok elfogadni. Persze,újra és újra újabb esélyt adok ennek a kapcsolatnak.

-Miért?- vágott közbe.

Ez a 20.rész és úgy gondoltam,amint látjátok,hogy ezt a részt hosszabbra írom. Ajándék nektek,az olvasóimnak. 😘