Ne kérdezz! [Befejezett]

61.

- Éreztem hogy van valami köztetek.- mondta vidáman Amy,amikor elújságoltuk hogy egy hónapja együtt vagyunk. Igen egy hónapja. - Gratulálunk, és nagyon örülünk hogy összejöttetek.- ölelt á Amy, David pedig egyetértett a nővéremmel.

-Köszi. - mosolyogtunk.

- Te Matt. Érdekelne, hogy a baleset előtt is volt e már köztetek valami.- nézett rá kíváncsian.

-Nem Amy. Akkor még semmi.- vigyorgott. Még beszélgettünk Daviddel és a nővéremmel egy órát.

Minden hétvégén elvisz moziba és vacsorázni.  Mivel teljesen felépültem, volt hogy táncolni is elvitt. Nem mintha nem táncolnék eleget,de tudja hogy szeretem csinálni,ezért is megyünk el néha együtt is. Jó vele, és nem bántam meg hogy őt választottam. Kár hogy ma sem emlékszem semmire de,ez már így marad. Nem is baj talán. Szeretem a jelenlegi életem. A tánc iskolám nagyon jól megy, sőt már azon gondolkodom, még egy embert kellene fel vennem. Na meg egy nagyobb épületet.

Mindent félre téve az jut eszembe, hogy nem voltam kint a temetőben a balesetem óta. Biztosan előtte is jártam a kislányom sírjához. Nagyon nehéz feldogozni ezt, már azért is mert nem láthattam a holttestét. Anyám szerint jobb így,mert biztos hogy rosszabbul viselném. Hát ezt már sosem tudom meg.

Úton a sírkert felé vettem virágot a kicsim hantjára. A kapun belépve a gyomrom összeszorult. Elindultam a babám nyughelyének irányába. Amikor odaértem, szörnyülködve álltam meg előtte. Gazos, és elhagyatott. Két hónap alatt nem nézne ki így. Ezek szerint nem jártam ki hozzá. Könnycseppek folytak végig az arcomon. Hogy tehettem ilyet,hogy nem látogattam meg? Szörnyű ember lehetek. A vett,vágott virágot félre tettem, és sírás közben rendbe raktam a sírhelyet. Bár végig pityeregtem, a végén még is megállíthatatlan sírásba kezdtem. Látva a gyermekem arcát, ami a sírkőbe van rakatva, és a most rendbe tett hantját, talán az eddig féltve őrizgetett fájdalmaimat adtam ki magamból. Az az érzés hogy tehetetlen vagy a fájdalommal szemben,a halállal szemben, őrjítő. Már annyira kínzó hogy kibírhatatlan. A sírás amit előidéz, megállíthatatlannak tűnik. Arra gondolva, hogy bármit megadnék, feladnék ha újra magamhoz ölelhetném, és láthatnám a gyermekem, még nehezebbé teszi. Ám idővel alább hagy könnyeim hullása egy észre vétel miatt, így indulok vissza Amyhez.