Rockstar a párom [BEFEJEZETT]

179.

Emily

Még mindig a ház előtt voltunk, Adam a nyakamba borulva állt a kocsinál.

- Szóval.. Kayden tényleg az én fiam? - kérdezte
- Kimásé lenne? Hiszen veled voltam, amikor teherbe estem. Nem fogok olyasmit magyarázni, ami egyértelmű.
- Nem is hagysz el? Senkiért sem?
- Nem foglak! - mondtam. Kezdett elegem lenni kicsit, de nem mutathattam ki. Mondtam, amit hallani szeretett volna.
- Meg is halnál értem?
- Adam, ne beszéljünk ilyenről!
- Nekem fontos! Én meghalnék érted.
- Én is. - nyögtem ki végül
- Szeretlek! - ölelt át szorítva
- Ssszz..- szisszentem fel megjátszva a varratok okozta fájdalmat
- Oh, ne haragudj, elfelejtettem. - már nem is fájtak annyira, csak már elviselhetetlennek éreztem őt
- Nincs semmi baj, menjünk be.. Vagy..
- Nem, nem.. Megyek. Te maradni akarsz?
- Igen, úgy beszéltük meg, hogy maradok. A gyerekek is maradnának pár napot, anya ragaszkodnak hozzá.
- És te?
- Hát, úgy gondoltam én is maradok velük.
- Nee, gyere haza hozzám!
- Kayden nem bírja sokáig nélkülem, és valljuk be Lucy sem.
- Nézd, anyukád szúrós tekintetét nem bírnám napokig elviselni, kérlek gyere haza!
- Jó, ma még maradok, aztán meglátjuk.
- Gyere!
- Oké Adam, menni fogok.
- Jólvan. Hívj fel, ha kell valami.
- Rendben van.

Amint elment megkönnyebbülés jeléül kifújhattam magam.
Kis idő múlva Andy kanyarodott az utcába.

- Mi volt? - kérdezte, mikor kiszállt
- Semmi, megnyugtattam. Ideges volt. A fejemhez vágta, hogy Kayden a te fiad.
- Igazán? És te mit mondtál?
- Nem akartam bajt, ezért meggyőztem, hogy az ő fia, nincs miért aggódnia.
- Jól tetted, most nem kell a feszültség.
- A gyerekek maradhatnak pár napig, viszont nekem mennem kell holnap. Nagyon ragaszkodott hozzá.
- Hm.. Egyelőre nem baj. Menj csak, de a kicsik itt lesznek!
- Igen, ők maradnak majd.
- Oké.
- Andy, gyanítom, hogy Kate beszélt Adam-nek. Elmondtad neki, hogy Kayden a te fiad?
- Ah, fenébe.. Igen. A vita alkalmával kicsúszott.
- Akkor biztos, hogy ő a bűnös.
- Ha beszélek vele, csak nem fogom tudni levakarni magamról.
- Hagyd, most már mindegy..

- A kocsiban leszek, itt vagyok, ha kellek.
- Nem jössz be? Anyu biztosan vár, hogy megmagyarázzam a történteket.. Veled könnyebb lenne.
- Jólvan, bemegyek.

Sikerült mindent elmondanom édesanyámnak, aki megértette minden tettünket, és az okokat.
Nem lehetek elégszer hálás az úrnak, amiért ilyen családom van. Természetesen apa is, amint hazaért beavattuk mindenbe. Megértőek voltak szerencsére.

Mindenki lefekvéshez készülődött.

- Te is aludj itt. - mondta apu Andy-nek
- Ha nem gond, akkor maradok. - mondta Andy
- Legalább vigyázol a lányomra.
- Igaz! - mondta, majd átkarolt.
- Na menjetek, késő van! Reggel még találkozunk? - kérdezte anya
- Mindenképp! - feleltem

Mary, Kayden, Lucy, mind az ágyamban aludtak a szobában.
Öröm volt rájuk nézni, olyan édesek voltak együtt.

- Mary.. - keltegettem - Előkészítettük a vendég szobát, menj csak át! - mondtan
- Oké.. - ásított
- Köszönünk mindent. - mondtam
- Ugyan! Kayden evett, de csak keveset, lehet, hogy fel fog ébredni tejcsiért a drága.
- Jólvan, itt leszek. Jóéjszakát!
- Jóéjszakát Mary. - köszönt el Andy is.
- Aludjatok jól! - mosolyodott el

- Végre.. Veletek lehetek! - ölelt át
- Örülök, hogy itt vagy! Hogy ők itt vannak. Melletted biztonságban érzem magam! - megcsókoltam
- Ne a kicsik előtt.. - távolodott el tőlem viccelődve
- Ne izélj már, alszanak.. - böktem meg vállát, majd ő viszonozta csókot.
- Mit szólsz? Dobjuk ki őket az ágyból? - kérdezte Andy
- Dilis! - nevettem - Inkább pihenjünk mi is.
- Igaz, hosszú volt a nap. Még is úgy gondolom egy csodás nap volt. Köszönöm neked! - szemei még a sötétben is ragyogtak. Mindig elámulok tőlük.
- Én köszönöm! - pusziltam meg az orra hegyét

Andy Kayden mellé, én pedig Lucy mellé feküdtem.
Így aludtunk el. Végre egycsaládként.