Rockstar a párom [BEFEJEZETT]

186.

Emily

Lehet, hogy az életünk nem alakult úgy, ahogy szerettük volna, de egyben biztos vagyok. Innentől más lesz minden.
Újra egy család leszünk, amire mindig is a legjobban vágytam.

Pár hét lábadozás után végre hazaengedtek a kórházból.
A szüleim mit sem tudtak a lövésről, nem én lennék Emily Rogers, ha szóltam volna nekik.
Jól vagyok, felesleges aggódniuk.
Andy is teljesen megértett, és vonakodva ugyan, de beleegyezett, hogy ne szóljunk nekik a történtekről.

- Na mit hoztam? - jött be Andy a hálószobába. Pontosan, az ő régi házában voltunk. Pár napja vagyunk itt, de azóta folyton a kedvemben jár, ami bevallom nagyon tetszik.
- Ne már.. Totál elkényeztetsz! - ültem fel az ágyon
- Lassan, ne erőltesd még meg magad!
- Jójó, inkább add azt a bombont! - vettem el tőle

- Na milyen?
- Isteni! Köszönöm! - lakmároztam a csokiból, közben felült mellém
- Látni akarom a gyerekeket. - mondtam
- Nem gondolod, hogy akkor megsejtik a szüleid, hogy valami nincs rendben?
- De, lehet. De annyira hiányoznak.
- Úgy tudják, hogy csak jövőhéten jövünk haza a "nyaralásból".
- Nem előlegezhetnénk meg? Kezdek bedilizni idebent.
- Ha nagyon akarod, nem állok az utadba. - puszilta meg a homlokom
- Új életet akarok, négyen, mindenféle negatív körülmény nélkül.
- Benne vagyok.
- De előbb még van valami, amit el kell intéznem.

Andy féltő tekintettel nézett rám, közben lenyeltem a számban lévő maradék csokoládét.

- Ugye nem akarsz oda menni?
- Meg kell tennem.
- Nem! Ez hülyeség! Magad mögött kell őt végre hagynod!
- Ezért kell odamennem! Le kell zárnom.
- Jó, de nem mehetsz egyedül.
- Egyedül akarok vele beszélni.
- De..
- Andy, eljöhetsz, de ne gyere be velem. Lehet csak rosszabb lenne.
- Nagyon akaratos vagy.
- Tudom, és kérlek, még ma vigyél be.

Adam Jones ; Az ő útja a külvárosi elmegyógyintézetbe vezetett. Tudomásom szerint heti háromszor kap terápiás kezelést, a kertbe is csak felügyelettel mehet a csini egyenöltözékben.

Ide készülök én is. Mármint szerencsére csak látogatóba, ugyanakkor nem kizárt, hogy én is itt kötöttem volna ki, ha tovább Adam-mel maradok.

Isten ajándékba adta nekem azt a lövést, én így fogom fel. Ajándék, amellyel végre megszabadulhattam a szörnyetegtől.

- Csak öt percet adhatok. Egy kollégám bent lesz önnel, így nem tehet kárt önben. - mondta az orvos Adam szobája előtt
- Ilyen súlyos? Mármint..
- Az utóbbi napokban egyre agresszívabb az itt lakókkal és dolgozókkal. Nem kockáztathatok, nem engedhetem, hogy kettesben maradjon önnel, tekintettel a múltjára.
- Rendben, köszönöm.
- Szólni fogok, ha lejárt az idő.

Az ágyon ült összegornyedve, megtörtnek látszott. Mellette állt egy testesebb ápoló. Azthiszem az volt a titulusa.

Megálltam vele szembe, kicsit távolabb.

- Örülsz hogy ilyennek látsz, igaz? - nézett fel rám lassan, majd a tekintetünk találkozott
- Nem. Egyáltalán nem.
- Miért vagy itt, miért nem vagy a szerelmeddel?
- Nem azért jöttem, hogy veled vitassam meg ezt.. Azért jöttem..
- Hogy élvezkedj? Elértétek, amit akartatok.
- Nem mi akartuk így. Te vagy a felelős senki más.
- Miért nem tudtál szeretni soha?
- Nem lehet ráerőltetni olyat egy emberre, amit képtelen meg tenni. Nem voltam képes belédszeretni. Neked is más utat kellett volna járnod, de te foggal-körömmel ragaszkodtál hozzám, és a saját elképzeléseidhez. Betegessé váltak a tetteid, mégha nem is vetted észre, de te belül összeomlottál apró darabokra és ez lett belőled. Édesanyád talán időben tette, amit tett, és kiemelem.. Talán, talán van esélyed arra, hogy az elméd meggyógyuljon.

A szemembe nevetett.

- Ejha.. Micsoda szentbeszéd! Talán pályát tévesztettél..
- Ne gúnyolódj, te is jól tudod, hogy igazam van. Gúny mögé bújtatod a lelkiismereted.
- Belátom, talán tényleg nem a legjobb választás voltál, de az utolsókig reménykedtem. Azon az estén is,hiszen megígérted.
- Csak menteni akartam a menthetőt. Ha veled is maradtam volna, nem tiszta szívből tettem volna.
- Gondoltam. Jó játékos vagy. Mindent miatta csináltál.
- A családomért.
- Család.. - újabb nevetés hangzott tőle - Nézz anyámra! Ilyen egy család? Hátba lőnek, amikor tehetik. Anyám szó szerint megtette. Meg sem érdemli többé az anya szót.
- Azt tette, ami szerinte helyes volt. Felette nem ítélkezhetek.
- Blabla.. Tárgyra térjünk baby, mert már unom magam.
- Csak pár szót mondok még, aztán megyek. Nem zavarlak, biztos van mit csinálnod idebent..
- Kivele..
- Azt akarom, ha esetleg kikerülsz innen valaha, messziről kerüld el a családom és engem! Tudni fogok róla, ha szabad leszel, és teszek is azért, hogy a dutyiban éld le a maradék életed. Neked lesz jobb, ha hagysz békében élni, akkor talán én is hagylak. Mindent megtudok oldani, bármit! Megtudod, ha a közelünkbe merészkedsz!
- Ez most fenyegetés?
- Vedd aminek akarod, csak azt jegyezd meg, ha újra ártani próbálsz nekünk, ki foglak csinálni. Erre mérget vehetsz!

Szánalmat éreztem, amikor még egyszer utoljára végignéztem rajta. Csak is ezt érdemelte, nem többet.

Remélem ezzel végleg lezártam vele kapcsolatban mindent. Bizalommal tekintek a jövőbe, ami most már csak is boldogsággal lesz tele.