Rockstar a párom [BEFEJEZETT]

117.

Emily

A normálistól eltérő tempóban, hamar a kórházhoz értünk.
Andy egész úton szinte remegett.
Sajnáltam őt, biztos vagyok abban, hogy magát okolja a történtekért.

Bacsapta az autó ajtaját, majd rohant is be az ajtón. Én szaladtam utána.

- Amy Biersack.. Merre találom? - kapkodta a levegőt
- Egy pillanat, máris keresem.. - pötyögni kezdett a számítógépen az idősődő hölgy
- Gyorsabban, ha kérhetem.. - mondta Andy
- Nyugodj meg Andy.. - tettem a vállára a kezem
- Igen, meg is van.. A folyósó végén lévő szobában lesz. - mutatott a kezével jobbra
- Köszönjük! - mondtam, majd kapkodtam a lábam Andy után

Amikor odaértünk egy orvos az imént jött ki a szobából. Az ablakon keresztül láttuk, ahogy Amy fekszik a betegágyban.

- Doktor úr.. Hogy van? - kérdezte Andy
- Önök hozzátartozói?
- Igen. A fia vagyok, ő pedig a feleségem.. - fura, de ebben a helyzetben is jól esett, hogy már a feleségének tart.
- Jobban van, stabilizáltuk az állapotát. Nagy mennyiségű gyógyszert szedett be, valószínű szívgyógyszert.
- Nem tudtam róla, hogy beteg..
- Nos, jobb lesz, ha több figyelmet szentelnek rá ebben az időszakban.. Előfordulhatnak a későbbiekben traumatikus tünetek.
- Értem.. Bemehetünk hozzá?
- Csak egy valaki, és ne ébresszék fel!

- Menj csak drágám, addig lemegyek a büfébe. - simítottam meg a vállát, majd az automata felé indultam. Szükségem volt a kávéra.

Kutattam a pénztárcám után, mikor valaki betobta helyettem az aprót a gépbe.

- Elnézést, de én előbb itt voltam... - a tekintetem megakadt egy szempárral.
- Majd én állom, amit csak akarsz.. - nézett velem szembe, úgy két centi távolságra Adam Jones.
- Mit keresel itt? - igyekeztem nem felemelni a hangom.
- Jaj drágám, még mindig elkell mondanom? Miattad jöttem!
- Tűnj el innen! Andy bármikor kijöhet. Nem akarok bajt!
- Ahogy én sem! - tette a szívére a kezét állszent módon, vigyorral a képén
- Najó, akkor én megyek Andy-hez! - megfordultam, hogy visszainduljak, de megragadta a karom. A szorításából nem tudtam szabadulni.

- Eressz! - rángattam meg a karom. - Ne akarj itt botrányt csapni!
- A botrányt azt te csinálod, nem én! Te vagy az, aki feltűnően ellenkezik.
- Mit akarsz még?
- Najó, ebből elég! - megfogta a kezem, majd szó szerint kirángatott a kórház elé, egy alig látható helyre, amit sötétség vett körbe.
Ahogy jöttem le a lépcsőn, még a cipőm sarka is letört.

- Állj már meg! A lábam! - fájlaltam egy kicsit, miközben bukdácsoltam mögötte, mindeközben nem engedte a kezem
- Mondok neked valamit! - a falhoz nyomott, amit szintén megéreztem. Nem volt kellemes - Minden porcikáddal azt fogod kívánni, bár velem lennél! - suttogta a fülembe, a hideg is kirázott tőle
- Soha!
- Az a soha.. Elég hamar el fog jönni! Bármire képes vagyok érted!
- Te beteg vagy! - mind két kezemet a falhoz szorította
- Igen, te tettél azzá! Hát nem látod mennyire küzdök érted?
- Nem akarom, hogy küzdj! Hagyj békén! Családom van, érted te ezt?
- Velem lehetne családod! - kín nevetésben törtem ki
- Nem mondod? Előbb halok meg!
- Azt ne kérd! Nem tudnék nélküled élni!
- 3 évig sikerült!
- Borzalmasan teltek az évek.. De mindent tudok rólad! Hol élsz, a kis pici lányodról is mindent tudok! - elfogott a düh
- Mondtam, hogy maradj távol tőlünk, főleg a lányomtól!
- Jólvan, jólvan.. Nyugi kislány.. Nem teszek semmi rosszat! - elengedte a kezem, majd végre fellélegezhettem, de éreztem, hogy a szoknyámra taposott
- És most tűnj el!
- Ahogy akarod.. Még jelentkezem.. BABY.. - két ujjával intett, majd bepattant a kocsijába, majd el is tűnt.

Visszarohantam Andy-hez.. A félelem egyre erősödött bennem. Nem lehet tudni mire is képes Adam.