Rockstar a párom [BEFEJEZETT]

4.

Lehajolt hozzám, hogy felsegítsen a földröl.
- Jól vagy? Neharagudj nem láttalak.
- Nem lep meg.. ismét. -mondtam kissé mérgesen.
Majd elindultam a kocsim felé.

Utánamszólt.

- Kérhetek egy szívességet? Emily igaz?
- Te? Tőlem? Szívesseget?
-néztem rá a fájdalomtól könnyes szememmel mégis apró fintorral az arcomon.
- Igen. El kéne bújtatnod valahol, ahol a paparazzik nem találnak meg. Kérlek!
- Miért a többiek hol vannak?
- Bent vannak még az öltözőben, de ők mennek tovább egy partira. Nekem meg nem igazán van kedvem velük tartani, így gondoltam lelépek.

A kocsimhoz értünk közben.
Megálltam és a szemébe néztem.. megjegyzem gyönyörű kék szeme van, és a sötét haja ezt jobban kiemeli..

- Rendben. De több szívesség ugye nem lesz?
- Nem lesz..
- Egyébként ha nem találtal volna orron, akkor most ki vinne el?
- Nemtudom, fogtam volna egy taxit, de nagy valószínűséggel felismert volna.
- Na és ha felismer?
- Szeretem a rajongóimat félreértés ne essék, de néha egy napra már sok.
- Aha értem..

Kinyitottam az anyósülés ajtaját és betessékeltem a kocsiba.

Fekete kapucnis felsőt és nadrágot viselt.

Beszáltam a kocsiba, és beiindítottam a motort.

- Most már leveheted a kapucnit. Nem lát senki!
- Azt sosem tudhatod
- Hát jó. Hova vigyelek?
- Nem tudom, egy kis hotelbe vagy ilyesmi helyre.
- Őszintén szólva nem igazán ismerek hoteleket, még nem volt alkalmam ilyenek után keresgélni.
- Nem gond , nézd meg az interneten.
- Épp lement a mobilnetem. Nem tudom megnézni.
-bár hazudtam volna, de sajnos tényleg így volt. Valahogy mindig elfelejtem újratölteni.
- Az remek.. az én telefonom meg lemerült.
- Najó nézd, nem fogom körbe járni egész Los Angeles-t egy kisebb hotelért. -mondtam feladóan - Elviszlek hozzám. Egy éjszakát nálam aludhatsz.
- Komolyan megtennéd?
- A könnyebb választás híve vagyok.. és így a paparazzik sem találnak rád.
- Köszönöm! -nézett rám apró mosollyal az arcán.
Visszamosolyogtam.
Egyre biztosabb vagyok abban, hogy rosszúl ítélkeztem vele kapcsolatban. Egész aranyos.

- Nos megérkeztünk.
- Hányadikon laksz?
- A másodikon. Gyere!

Felmentünk a lakásba.

- Érezd magad otthon. Előkészítem a vendégszobát neked.
- Nem kell nefáradj, jó nekem az úgy ahogy van.
- Nem fáradtság, mellesleg hűvös is van egy kicsit.  El fog kelleni az a takaró.
- Rendben. Köszönom!

Mosolyra húztam a szám, olyan nincsmitképpen.
Amíg én a szobát készítettem, láttam, hogy bement a szobámba és az éjjeli szekrényemen lévő kiskori képet nézegeti. Amikor végeztem, csak megálltam az ajtóban.

Csak bámulta a képemet, amíg egyszercsak észrevett.
Nevetni kezdtem, mire ő elnézést kért.

- Bocsi, hogy csak így berontottam a szobádba, de ez a kép megtetszett és meg kellett néznem.
- Ezen a képen kb. 7 éves lehettem.
- Igazán aranyos kislány voltál.
- Voltam?
- Hát most valahogy másabb vagy, dögösebb. -nézett rajtam végig, felhúzott szemöldökkel.

Én csak zavartan álltam az ajtóban és nem tudtam erre mit kéne mondanom, valahogy megakadtak a szavak a torkomon. De azért be kell vallani, éleg jól esett, hogy ezt mondta.

Majd hirtelen ismét kérdezett

- És ki ő a másik kepen? A testvéred? -mutatott a kiskori fotóm melletti képre.
- Nem, ő az édesanyám.
Ő is elnevette magát, majd hozzá tette
- Ezt meg nem mondtam volna.
- Tudom, senki sem.

Nagyon hasonlítok anyukámra, neki is sötétbarna haja, barna szeme van, és a nyakamon van egy olyan anyajegy, mint az övén. Szóval igen, néha megkérdőjelezik az emberek, hogy ő tényleg az édesanyám.

Visszarakta a képeket a helyére, majd az ajtó felé indult, ahol én is álltam.
Megállt előttem.

- Fáj még az orrod? Tényleg nagyon sajnálom, és a koncert előttit is.
- Nem már nem vészes. Ami történt megtörtént. Felejtsük el.
- Az nem fog menni. - mélyen a szemembe nézett, hirtelen nem tudtam mit mondani. Szinte már kínos csend vett körül minket. Az is nehezítette azt, hogy bármit is mondjak, mert túl közel állt hozzám. Majd végül csak ennyi jött ki a számon.
- Kész a szobád.

Ettől kicsit visszarázódtunk mindketten a valóságba.

- Köszönöm. Aludj jól.
- Teis. Jóéjt!

Mind a ketten az ágyunk felé vettük az irányt.
A szobák egymással szemben voltak.
Nem sokkal később láttam, hogy elaludt.
Én valahogy nem tudtam.. csak a mai nap törtébteken járt az eszem. Hogy ez csak mind a véletlen műve, vagy ennek van bármi jelentése? Talán tényleg rosszul íteltem meg ezt a srácot?
Ami azt illeti, megkedveltem őt. Sőt ki merem jelenteni, hogy tetszik nekem. De vajon én neki?

Reggel korábban keltem, mint ahogy szoktam. Már 5 órakor fent voltam.
Benéztem a vendégszobába, ahol Andy aludt az éjjel, de hűlt helyét találtam. Az ágy beágyazva, minden a helyén.

Szép.. el sem köszönt. Bunkó

Kimentem a konyhába, kómás fejjel neki álltam csinálni magamnak egy csésze kávét.

Poharat vettem elő a felső szekrényből, ahol megpillantottam egy cetlit amin ez állt:

" Köszönök mindent. Nem akartalak felébreszteni. Remélem találkozunk még!
Mégvalami.. az orrodra nagyon vigyázz! ;) "

Ez aranyos. Jól esett, hogy mégsem csak úgy ment el.

Ki akartam dobni az üzenetet, amikor megláttam valamit a cetli hátlapján.

Egy telefonszám volt, mellette egy üzenettel:

" Ez a privát számom, ha unatkozol és van kedved hívj fel"

Már most felhívnám, ami engem illet..