Rockstar a párom [BEFEJEZETT]

149.

Andy

- Nem sokáig maradhatok kincsem, de valamiről beszélnünk kell.. - mondtam Lucy-nak. Ég-kék szemei ragyogtak, ahogy felnézett rám.
- Maradjon a mi titkunk az, hogy itt jártam, rendben? - bólogatott
- Se anya, se bárki más nem tudhat róla.
- Jólvan apu. Nem szólok senkinek, de igérd meg, hogy tényleg eljössz értünk!
- Megígérem neked! Eljövök, elviszlek titeket! - magamhoz öleltem, majd a távolról kocsihangot hallottam
- Andy, haver.. Visszajött Adam. - mondta Mason, mikor kinézett az ablakon
- Ki kell jutnom anélkül, hogy észrevegyen!
- Kimegyek hozzá, elterelem a figyelmét, te addig ki tudsz surrani.
- Az jó lesz..-mondtam, majd egy utolsó percre Lucy-hoz fordultam - Hamarosan újra látjuk egymást! - hatalmas csókot nyomtam pufi kis arcára. Mélyen magamba szippantottam az illatát, magamhoz öleltem.
Kayden apró fejecskéjét megsimogattam, aki még mindig aludt.
- Jólvan, ideje mennem..-felálltam, majd Mason előre ment.

- Meg is vagy? - kérdezte Mason Jones-t
- Aha, meg.. Itt minden oké? - megálltam egy pillanatra az ajtó mögött, majd vártam, hogy Mason jelt adjon. Így is tett. Intett a háta mögött a kezével, hogy indulhatok.

Amilyen halkan és gyorsan lehetett kirohantam egészen az autóig.

Mason visszajött hozzám.

- Mi legyen most Andy? - kérdezte, mikor beszállt mellém
- Ha nem gond, maradjunk. Nem bízom benne. Két kicsi gyerek van vele.. Ha valami baj lenne.. - nem is mertem tovább folytatni, belegondolni is borzalmas.
- Maradjunk, de mi lesz Emily-vel? Biztos aggódik.
- Igazad van. Édesem... - gondololtam rá. Belesajdult a szivem, mit érezhet most.
- Tudod a számát?
- Igen.
- Hívd fel, és mondd, hogy nincs gond a gyerekekkel, és biztonságban vannak.
- Rendben, felhívom.

Így is tett, ahogy kértem.

Emily

Mondanám, hogy Mason telefonhívása megnyugtatott, de nem. Nem leszek nyugodt, addig, amíg vissza nem kapom őket. Vissza kell őket kapnom.

- Hűvös van lányom, gyere be! - mondta Grace
- Nem. Nem megyek. Megvárom őket. - mondtam a lépcsőn ülve
- Tudom, hogy amit a fiam tett, az helytelen, de azzal nem lesz jobb, ha itt ücsörögsz.
- Mit kellene tennem? Tehetetlen vagyok, most már csak ez maradt. Várok. Egyébként meg, mi ez a nagy pártfordulás? - néztem magam elé
- Nekem is van szívem, bármennyire is az ellenkezőjének tűnt
- Meglep.
- Sajnálom. Tényleg.
- Ahhoz már nem gondolja, hogy késő?
- De. Talán. Mégis azt mondom, hogy bocsáss meg.
- Nem az én elfogadásomra van szüksége. Amit tett, azt már nem tudjuk egy csettintésre elfelejteni. Saját magának kell megbékélnie önmagával. Kérdezze meg magától, hogy vajon megérte-e. Mi haszna volt belőle?

Nem tudott egy szót sem mondani. Valószínűleg a szavaim mögé látott, és beismerte, hogy igazam van. Más nem lehetett.