Rockstar a párom [BEFEJEZETT]

51.

Emily

- Milyen volt az út? - tette a tányért elém az édesanyám.
- Gyorsan eltelt az idő. - pillantottam Andy-re, aki velem szemben ült
Visszamosolygott rám, kék szemei ragyogtak.

- Igen, valóban. - válaszolt Andy

- Noel mit csinál? - kérdeztem, miközben a villámra csavartam a spagettit.
- Nagy nehezen elaltattam. Nyűgös volt egész délelőtt.
- Oh, édesem.. - sóhajtottam

Ebéd után felszaladtam megnézni, hogy felébredt-e már az én kis naplopóm.

Amikor a kiságyához léptem, már nagyban játszott a mellette lévő plüss macival.

- Hát szia, te drágaság! Hiányoztál már nagyon! - emeltem fel a kiságyból, és magamhoz öleltem aprócska testét.
Válaszul vigyorgott rám, amitől megtudtam volna zabálni.

- Lemegyünk a többiekhez oké? - indultunk ki a szobából.

- Nicsak, kit hoztam! - mutattam Noel-ra a lépcsőről jövet.
- Felkeltél csöpségem? - vette át a kezemből anya. - Kérsz enni igaz? Csinálunk hamit! - ment a konyhába.

- Egy pókerben benne vagytok? - kérdezte apa a nappali kanapéján ülve.
- Én benne! - mondta Andy
- Jó, játszunk! De előre szólok, hogy sírni fogtok, mert elverlek titeket! - vágtam rá
- Majd meglátjuk... - érintette a homlokát az enyémhez Andy

Hát sajnos nem így lett. Kegyetlen vereséget szenvedtem, de csak azért mert apa Andy folyton elterelte a figyelmem. Ez nem volt szabályos. Végülis nem ez a lényeg, hanem az, hogy jól éreztük magunkat.

Az emeleten eközben megcsörrent egy telefon.

- Em, átadom Noel-t, megnézem ki keres.
- Jól van. - az ölembe ültettem. - Jól laktunk? Igen? - gagyogott, mintha csak azt mondta volna, hogy "igen, fincsit hamiztam!". Imádnivaló.

Andy mellettem ült, így vele is egész jól elvolt. Az ölébe vette, nevetgéltek. Jó volt rájuk nézni.

- Ti nem szeretnétek saját gyereket? Mert gondolom, hogy szeretnétek.. - szögezte nekünk a kérdést apa.

Ha csak megjátszanánk, hogy együtt vagyunk, most nagyot nyeltem volna, ehelyett csak mosolyogva néztem Andy-re, mit fog válaszolni.

- Mindenképpen. Főleg, ha majd az édesanyjára üt majd.

Őszintén nem erre a válaszra vártam. Arra gondoltam, azt mondja, " Majd, ha eljön az ideje" vagy a " Nem, semmiképp" is megfordult a fejemben.

Meplepett, és melegséget éreztem a gyomromban. Boldogságot.
Végülis, ahogy ránézek, kezében Noellel, eltudom képzelni, sőt, biztos vagyok benne, hogy remek apuka lesz belőle. Viszont abban nem értek egyet, hogy rám hasonlítson. Örülnék, ha az apja tulajdonságait örökölné, de ha mégsem, az sem tragédia..

Anya közben lejött az emeletről.

- Szivem! - szólt apának - Eltudnál vinni az alapítványhoz? Tudod, amit megbeszéltünk..
- Persze, hozom a kocsit.

- Em, Andy, nem gond, ha Noel-t most rátok bízzuk? - kérdezte anya
- Nem, dehogy is! Intézd a dolgod, mi megleszünk, igaz? - néztem Noel-ra
- Jól van, ha bármi baj van hívj, a cumisüveget tudod hol találod. Pár óra és jövünk!
- Rendben van, sziasztok! Integess anyunak! - álltunk meg az ajtóban.

Miután elmentek, visszamentünk hárman a nappaliba.

- Komolyan gondoltad? - tettem be Noel-t a babaketrecbe.
- Mit is? - kérdezte, mintha nem tudná mire gondolok..
Átöleltem a derekát.

- Tényleg szeretnél majd babát? Nem érzed korainak? - tettem fel a kérdést
- Persze, hogy szeretnék! Úgy, hogy te leszel az édesanyja, úgy meg főleg! - lehajolt hozzám, hogy megcsókoljon.
- Egyébként meg, amikor úgy érzed, hogy jöhet a baba én nem ellenkezem. - tette hozzá
- Imádlak! - válaszoltam.