Rockstar a párom [BEFEJEZETT]

187.

Emily

Az ajtón kilépve a folyósón Adam édesanyja várakozott.

Meglepődtem azon, hogy egyáltalán itt látom.

- Grace.. - ültem le mellé
- Lányom, szia.
- Hogy van? - kérdezte
- Hát, igazából nem tudom.. Fizikailag azthiszem jól.
- Miért jöttél be hozzá?
- Tudja, le kellett zárnom a vele kapcsolatos dolgokat, ne haragudjon, de tőle csak szabadulni akarok.
- Megértem. Tényleg. - tette a kezét a kézfejemre
- Miért tette? Nem rossz érzés, hogy a saját fiát lőtte le?
- De. Most is mardos a bűntudat. Viszont, ha belegondolsz, már rég meg kellett volna tennem, hogy megállításam.
Én rángattalak bele mégjobban, elvakult voltam a fiammal szemben. Reméltem, ha veled van, az majd jó hatással lesz rá, de tudom, már rájöttem, hogy nem lehet csak úgy megváltoztatni egy ember érzéseit. Előbb - utóbb baj lett volna belőle, így elébe mentem a dolgoknak, mielőtt végzetes dolgot tett volna.
- Bemegy hozzá?
- Úgy indultam el, hogy igen. De lehet nem a legjobb ötlet. Biztos gyűlöl, legalább is azok alapján, amit neked mondott.
- Hallotta?
- Minden sértő szavát, azt pont hallottam.
- Sajnálom.
- Ne sajnáld, végülis nem mondott hazugságot, hisz még is csak majdnem megöltem a saját fiam.
- Mit is mondhatnék?
- Semmit. Menj, éld az életed, mert megérdemled!
- Grace, azért még hallok önről?
- Hát, az a tárgyalásom után kiderül.. Nem fűzök hozzá sok reményt, hogy szabad maradok..
- Kívánom, hogy minden rendben legyen.
- Köszönöm lányom, köszönöm.
- Most megyek, ön?
- Én is. Jobb ha én is megyek. Ja és Emily..
- Igen?
- Remélem egyszer tiszta szívből meg tudsz majd bocsátani, azért amit tettem. Mégegyszer bocsánatot kérek. - Elmosolyodtam csupán. Már akkor megenyhültem vele kapcsolatban, mikor kiállt mellettem korábban. Nem érdemes haragot tartani olyannal, aki szemmel láthatóan megbánta a hibáit, és azt szóvá is teszi, beismeri.

Együtt jöttünk ki az épületből, majd a parkolóban elváltak útjaink.

- Mehetünk? - kérdezte Andy
- Mehetünk. - csatoltam be a biztonsági övem
- Miről beszéltetek?
- Grace-szel?
- Is.
- Igazából semmi különöset. Grace megbánta, amit velünk tett, láttam rájta, hogy őszinte volt.
- Azt mondod?
- Igen. Teljesen. Adam viszont..
- Viszont?
- Őrült, még mindig.. Megmondtam neki, hogy hagyja élni az életem, különben én teszem az övét tönkre.
- Szerinted meghatotta? Nekem kellett volna bemennem!
- Nem, ez így volt jó.
- De ugye most már minden rendben lesz?
- A legnagyobb rendben! - fogtam meg a kezét. - Kérhetek azért valamit?
- Mi lenne az?
- Az ügyvédet.. Ő talán tudna segíteni Grace-nek.
- Kicsim, már egy lépéssel előtted járok. Grace még nem tud róla, de Benett fogja képviselni őt a tárgyaláson, mindent megfog tenni, hogy szabad legyen.
- Angyal vagy!

- Anya! - öleltem át az ajtóban. Jó volt újra az illatát érezni, érezni az otthon melegét.
- Isten hozott titeket! Gyertek beljebb, már türelmetlenül várnak a gyerkőcök.
- Oh, igen? - kérdeztem hatalmas mosollyal az arcomon
- Nézd meg magad! - mondta apa a háttérben, kezében a fiammal, aki kézzel-lábbal kapálózni kezdett, mikor megpillantott nagy szemeivel.
- Édesem! Hát szia! - öleltem gyorsan magamhoz. Magamba szívtam baba illatát, amitől úgy mámorba estem. Elképesztő, hogy mit tud kiváltani belőlünk egy ilyen kis csöppség.
Lucy gyors léptekkel a nappaliból közelített felénk, azonnal Andy karjaiba vetette magát.

- Ki a legszebb királylány? - kérdezte tőle Andy
- Öhm.. ÉN! - mondta ki
- Így van, az én egyetlenem! - pusziözönnel üdvözölték egymást, mint apja lánya. Melengedte a szívem, hogy újra együtt vagyunk.

- Nyűgös volt egész idáig Kayden..-mondta anya
- Na és miért? - néztem rá - Oh, csak nem álmos a kislegény? Gyere elaltat a mami. Anya, felmegyünk a szobába..
- Menj csak lányom.
- Apa, játszunk? - Lucy a kicsivel ellentétben pedig tele volt energiával.
- Naná, amit akarsz!
- Te is jössz majd anyu? - kérdezte
Hogyne! Addig kezdjétek el nélkülem. - bele is fogtak a játékba, mialatt én felértem.

Kis idő múlva feljött hozzám apa.

- Na, elaludt? - kérdezte
- Igen, elég gyorsan. - mondtam, majd óvatosan eljöttem a kiságytól

- Jól vagy?
- Aha, miért? - feleltem, de bevallom tényleg nem voltam a legjobb formában
- Fura vagy.
- Hogy érted?
- Olyan lassan közlekedsz a házban, fáj valalmid?
- Nem, csak fáradt vagyok.
- Akkor mi az a kötés az oldaladon? - észre sem vettem, hogy a pulcsim egy része felcsúszott. Gyorsan megigazítottam, de hasztalan volt. Már meglátta
- Semmiség, ne ijedj meg.
- Elmondod mi az, vagy álljak itt még egy órát? - az arcán totális aggodalom ült
- Jó, de ne itt, felébredhet.
- Oké, menjünk a szobámba, de előtte hívom anyádat is, mert neki is tudnia kell. - ó de szuper
- Biztos ez?
- Menj a szobánkba.
- De apa..
- Semmi de kisasszony! Tedd, amit mondok!

Annyira nem akartam ezt.

Anya mikor megpillantott, kisebb sikoly hagyta el a száját.

- Anya.. Ezt ne..
- De még is mi ez? Mi történt??
- Ezért nem akartam semmit sem mondani, mert tudtam, hogy ez a reakció lesz a vége!

Közben Andy is feljött a szobába.

- Andrew? Nem akarsz megmagyarázni valamit? Rossz a kérdés.. Nem Akartok valamit megmagyarázni?
- Én.. - kezdte el Andy
- Majd én elmondom. - vágtam közbe
- Adam Jones.. Rám lőtt. Ennyi történt. Már jól vagyok, jól vagyunk.
- Miii???? - anya a háta mögött lévő székre lehuppant, apa meg csak fogta a fejét
- Miért történt ez? - kérdezte apa
- Azért, mert Adam beteg. Megakarta ölni Andy-t, én meg nem is tudom, ösztönösen eléugrottam. Engem talált el.
- És az a rohadék??
- Elmegyógyintézetben. Miatta már nem kell aggódnunk. Többé már nem árt nekünk. - mondta Andy
- Szeretném leszögezni, hogy ez csak is Adam hibája, nyilván még is kapja érte a büntetését.
- De biztos jól vagy? - kérdezte anya
- Igen. Még néha vannak fájdalmaim, de tűrhető.
- Szólnod kellett volna, hogy gáz van. - ölelt át
- Nem akartam, hogy aggódj!
- Soha ne titkolj előttünk semmit! És te sem! - mutatott az ujjával Andy felé
- Értettem! - felelte