From Morgoth To Sauron

3. Kovácsinas (Mairon)

Az első, amire emlékszem az Aulë úr arca, ahogy rám mosolyog és felém tartja a kezét. Ekkor ébredtem tudatomra. Akkor még fiatal kis maia voltam. Csillogó szemekkel néztem a felnőtt valára, kisugárzásából tudtam, hogy tisztelnem kell őt. Mégis kedvesen mosolygott rám.

- Üdvözöllek köztünk, Mairon! - Fogta meg a kezem és vezetett be több korom béli gyermek közé. - Ti vagytok az én maiáim! Mindenre megtanítalak titeket, amire szükségetek van! Mi egy nagy család leszünk. - Mondta mosolyogva, ahogy felemelte a tenyerét. - Kezdjük az elején. Ez a tűz, nagyon veszélyes, de gyönyörű dolgokat lehet vele csinálni, ezt fogjátok ti használni.

Gyakran jut eszembe ez az emlék, de csak bűntudatot érzek miatta. Nem értem nekem miért nem elég a kovácsolás, miért akarok mindig többet. Mást is tudni, másban is jónak lenni, a többiek olyan jól megvannak, csak én vagyok más. Aulë kedvence, a legügyesebb kovács maia, a furcsa hajú maia, a kis morcos különc fiú. Pedig nem is tudják mennyire különc vagyok, nem tudják, hogy amint végeztem a munkámmal, a szobámban bújok egy varázskönyvet, ami nem is lehetne nálam.

- Mairon! - Kezemben megáll a kalapács, mikor meghallom a hangot, azonnal leteszem a felszerelést és a hang felé fordulok.

- Igen, Aulë mester? - Hajtom le a fejem illedelmesen.

- Elutazom Námohoz, Manwë, találkozni akar mindannyiunkkal. - Magyarázza a férfi, bár nem értem miért mondja ezt el nekem. Csak egy maia vagyok, semmi közöm hozzá, hogy mit csinál. - Azt szeretném, ha velem jönnél. Szükségem lesz egy segítőre, ellenőriznem kell Melkor láncait. Azért remélem Manwë nem akarja kiengedni. - Morogja uram, én viszont megakadtam ott, hogy személyesen látni fogom Melkort. Arda ellenségét, a sötét valát, akitől mindenki retteg, bár nem tudom miért. - Szóval, elkísérsz? - Mosolyog rám mesterem.

- Ha valóban engem szeretne, igen elmegyek. - Mondom őszintén.

- Akkor szedd össze a dolgaid, amint készen vagy indulunk. - Kuncogja, én pedig elsietek a szobámba, hogy összeszedjem a dolgaimat.

Nem lett olyan nagy pakkom. Tekintve, hogy Aulë úr maiáinak ruhája az, amiben dolgozni is szoktak, úgyhogy nem kell sok ruha, azon felül pedig nem viszek semmit, nem kockáztatom, hogy valaki meglássa a varázskönyvem. Mesterem nem hazudott, amint összeszedtem a dolgaim, már el is indultunk Námo úr palotájába. Még sose hagytam el a műhelyt ilyen messzire, így ez az egész egy hatalmas kaland a számomra. Persze ennek is a magam csendes módján örülök. Némán követem mesterem a hatalmas fehér falak között.

"Túl világos!" Fordul meg a fejemben, ahogy elkezdünk a folyosókon haladni, de nem adok hangot gondolataimnak, inkább csak megyek előre, amíg a barna hajú vala előttem meg nem áll. Csak a barna palástba bújtatott hátát, barna hajkoronáját és kék fejdíszének hátulját látom, a megállásunk okát nem.

- Rég találkoztunk testvér. - Szólal meg mesterem.

- Valóban, Aulë! - Jön a válasz egy kicsit mélyebb hangon.

"Ő lehet Námo úr!" Próbálom beazonosítani a hang tulajdonosát.

- Kit hoztál magaddal? - Hallom meg a kérdést, mire mesterem felém fordul és int, hogy lépjek előre, én magamat kihúzva lépek mellé. Ekkor tudok egy alapos pillantást vetni Námo úrra. Alig néz ki idősebbnek Aulë úrnál, fekete haja van és szürke ruhája, kicsit komorabb hangulatot áraszt, mint mesterem, de mit várok a halottak urától.

- Ő itt Mairon a legjobb maiám! Ő fog segíteni leellenőrizni Melkor láncait. - Magyarázza a kovács vala a másiknak, aki végigmér engem, majd biccent egyet.