From Morgoth To Sauron

74. Aki mindenhol ott van

Eru POV

Morcosan indultam az első napunkon reggel útnak, az egyik maia, azt se tudom melyik gyermekemé körbevezetett mindenhol és közölte velem, hogy az lesz a dolgom, hogy ott takarítsak ahol szükség van rá. Mondanom sem kell, hogy nem nagyon örültem ennek, nem elég, hogy takarítok, én a mindenség teremtője, de még ráadásul egész álló nap járkálhatok ide-oda egész Valmarban. Viszont lenyeltem a mérgemet és lenyugtattam magam, hogy neki tudjak állni a munkámnak, ami bizonyos napokon kifejezetten elviselhető is volt, sőt még vicces is.

Akkor kezdődött el minden megváltozni, mikor Morielnek segítettünk újra éleszteni Yavanna két fáját, s bár tényleg újra éledtek, azért a fényüket egy kicsit eltompítottam, el is felejtettem, hogy ez ennyire ki tudja sütni az ember szemét, úgyhogy tennem kellett valamit. Azután döntöttem el, hogy jobb lesz, ha mindenkinek segítek a családunkban, hogy túléljék az itt töltött időt.

Maironnál és Morionnál például napi szinten vendég voltam, hogy adjak pár órácskányi időt levegőt venni a két fiúnak, amíg Aulë nem liheg a nyakukba, ezért a kovács gyermekem párszor meg is szólt, hogy miért vagyok már megint láb alatt, mire közöltem vele, hogy azért mert itt van a legnagyobb kosz egész Valmarban, ami igazából nem volt hazugság, de nem ez volt az igazi ok, amennyire engem érdekel, hogy milyen kosz van a kohóinál, ha rajtam múlna a maiái takarítanának maguk után.

Szerencsére nem volt szükséges, hogy sokáig győzködjem a fiam, elég volt megemlítenem, minden alkalommal, hogy egy koszfészekben dolgozik és ennél többet nem is kellett mondanom, hogy gyorsan abba hagyja a panaszkodást.

Az én drága Melkor fiamat is gyakran ki kellett húznom a pácból, mikor majdnem elkotyogta a tervünket az öccsének, azt hittem ott helyben le fog bukni, mikor az ikreket leszidta a viccük miatt, de sikerült megállítani a katasztrófát, az unokáim jól elterelték a témát, én azonban kénytelen voltam elgondolkodni rajta, hogy hogyan lehet ennyire ostoba az én második legidősebb fiam, ennyi árulkodó jel után már egy idióta is rájött volna, hogy valami nincs rendben, de ő nem jött rá.

Az egyetlen alkalom volt, amikor nem érkeztem időben, hogy megmentsem a helyzetet, az az volt, mikor Boromir lebukott Orome előtt, de az ember nagyon ügyesen kivágta magát, így nem volt akkor probléma, hogy egy cseppet elkéstem, ráadásul a vala is meglepően jól fogadta a hírt, hogy egy emberrel van dolga, tehát végül pozitívan sült el a dolog.

A mai napom igazán zsúfoltnak indul, kezdve ott, hogy az ikrek és ez alatt mind a négyüket értem, megkörnyékeztek, hogy vigyek már el valakinek egy levelet. Ezt azonban egy kicsit későbbre tettem a feladataim között, mivel úgy éreztem, hogy ma Thuringwethilnek nagyobb szüksége lesz rám, így fogtam magam és meglátogattam Námo fiam palotáját és mosolyogva állítottam be a gyerek elé azzal a mondattal, hogy lenne-e nekem valami munkája.

Természetesen közölte, hogy jó lenne, ha feltakarítanék a palotában, aminek neki is kezdtem. Meglepően gyorsan végeztem vele és még Thuringnak is segítettem, meg kell hagyni vicces arcuk volt a szellemeknek, mikor megjelentem a lány mellett és elkezdtem vele beszélgetni, viszont alig, hogy távoztam tőle észre vettem, hogy a fiam egyenesen abba az irányba siet, ahol most a vámpírka van, így úgy döntöttem, hogy megmentem szegény lány irháját és utána futottam a valának.

- Elnézést uram! - A fiam azonnal meg is áll és kíváncsian néz rám.

- Igen? - Kérdezi kedves szemekkel, mire elmosolyodok és rámutatok arra az ajtóra, ami mellett áll. Az ajtó történetesen azt a börtönt rejti, ahol Melkor raboskodott.

- Ott is ki kell takarítanom? - Tudakolom kíváncsian, a fiam az ajtóra néz, látom a szemében a zavartságot, kellemetlen emlékek cikázhatnak a fejében, mert hosszú ideig nem szólal meg, végül is csak biccent egyet. - Rendben van! - Lépek az ajtó felé és teszem kezem a kilincsre.

- Hozom a kulcsot. - Mondja fiam pont akkor mikor benyitok a börtönbe, mikor meghallom a hangját azonnal visszarántom az ajtót.

- Oh, hogy ehhez kulcs kellett volna? - Lepődöm meg halkan, de mikor a fiúra nézek az tágra nyílt szemekkel pislog rám, aztán mikor én is visszapislogok megrázza a fejét.

- Valamelyik jómadár már megint elfelejthette bezárni. Ide hozom a kulcsot, te addig kezdj nyugodtan neki a takarításnak. - Legyint végül.

- Igen is uram! - Mondom hálás hangom és kinyitom az ajtót, hogy elinduljak takarítani, viszont még előtte utána nézek a fiúnak, hogy biztosan nem megy-e véletlen Thuring felé.

Szerencsére pont a másik oldalra indul, így nyugodtan kezdhetek neki a kitakarításnak. Ezután a napom egész nyugodt volt egészen addig, amíg késő délután eszembe nem jutott, hogy nekem még van egy levelem, amit át kellene adnom. Persze nem is akárkinek, természetes, hogy az ikrek Valmar legnehezebben megtalálható maiájának akarnak levelet küldeni. Járkálhattam fel alá, az egész helyen órákon keresztül, mire megláttam, ahogy éppen a többi maia társával beszélget.

- Eonwe úr! - Kiáltok utána, mielőtt megint eltűnne, de most a többi maia társaságában, ami általában azt jelenti nála, hogy elmennek nőket lesni.

- Oh, te vagy az Ure? - Néz rám meglepetten, majd elvigyorodik és meghajol előttem szemében játékos csillogással. - Miben lehetek a segítségedre? - Kérdezi kíváncsian, nekem pedig vissza kell magam fognom nehogy elnevessem magam a kinézetén.

- Levelet hoztam magának! - Mondom, kihalászva a ruhám egyik belső zsebéből a borítékot.

- Levelet? Nekem? - Lepődik meg a maia. - Na, ez új! Én szoktam levelet vinni másoknak. - Neveti, ahogy átveszi a papírdarabot, majd kinyitja a borítékot, én ezt a pillanatot használom ki arra, hogy elhúzzam a csíkot, vagy legalább olyan messzire kerüljek tőle, hogy ne lásson, ha majd végez vele és kezdjen el kérdezgetni engem.

Egy folyosó sarkáról figyelem a fiút, ahogy olvas. Látom, ahogy egyre szélesebbre fut a mosolya, majd kíváncsi szemekkel felnéz, de mikor nem talál engem ott csak megvonja a vállát, végül a többi társa felé fordul, akik közben kicsit távolabb mentek és elordítja magát.

- Tartsátok a frontot srácok! Én egy kicsit lelépek! Dolgom van! - Azzal elrohan ki a palotából.

- De jó, most hetekig nem fogjuk látni! - Morognak a maiák, én viszont csak felhúzott szemöldökkel bámulok a fiú után.

- Mégis mit írhattak neki az ikrek, hogy ennyire lelkes lett? - Kérdezem magamtól, de nem kapok választ a kérdésemre.