From Morgoth To Sauron

62. Százéves ajándék

- Ne nézz így fiam! Minden gyereked kapott valamit a száz éves születésnapjára. - Próbálja magát kimenteni apám.

- Valóban? - Kérdezek vissza kicsit morcosan.

- Igen. - Kezd el bólogatni. - Thuringwethil egy olyan karperecet kért, amivel bárhol észrevétlenül el tud vegyülni. Morion azt mondta, hogy majd ha szüksége lesz beváltja a kérését. Moriel azt kérte, hogy láthassa, ha valaki hazudni akar neki. Az ikrek meg, hát tökéletes játszótársakat kértek. - Mondja megint vakargatva a nyakát.

- Ada (apu)! Atar (apa)! A nagyapa el... - Hallom az ikrek hangját, mielőtt meglátnám a fekete árnyakat és azok felvennék az alakjukat előttem, de ahelyett, hogy folytatnák a mondatot, olyat csinálnak, mint még soha tátott szájjal némán állnak.

- Hát ti meg kik vagytok? - Lép a lányok elé Manarion.

- Fiam! Az udvariasságod! - Rázom meg a fejem.

- Bocsánat. - Hajtja le a fejét. - Kit tisztelhetünk önökben hölgyeim? - Vigyorog a lányokra.

- Voriel.

- Meriel.

- Sulimo. - Mondják egyszerre. A fiúk arcára széles mosoly szalad, ahogy hirtelen felém fordulnak.

- Atar (apa)! Megmutathatjuk nekik a palotát? - Kérdezik hatalmasra nyitott szemekkel, én rápillantok Maironra, aki biccent egyet.

- Rendben, de óvatosak legyetek és ha lehet ne hangoztassátok, a hölgyek nevét. - Alig, hogy ezt kimondom a fiúk szinte kérdés nélkül rángatják el magukkal a lányokat.

- Ebédre gyertek vissza! - Kiált utánuk kedvesem. - Tudom egyszer azt mondtam, hogy nem szólok bele a családi ügyeitekbe, de ez így nem lesz rendben. Észhez kellene téríteni a testvéreidet melmë nin (szerelmem). - Néz rám komolyan Mairon.

- Apa megtennéd, hogy szólsz mindenkinek, ha valóban észhez akarjuk őket téríteni mindenkire szükségünk lesz. - Eru csak biccent egyet, én nagyot fújva ülök vissza a helyemre és lehunyom a szemeimet, a következő, amit érzek, az kedvesem keze a vállamon.

- Ne aggódj, minden rendben lesz. Ezt is megoldjuk. Talán, ha látják, hogy békében megvagyunk velük, akkor elfogadnak minket. - Hajtja fejét a vállamra.

- Szeretném ezt hinni titta nár nin (kis lángom), szeretném ezt hinni. - Simogatom meg a haját. Hamarosan megérkezik Morion és Faramir, nem sokkal utánuk pedig morogva Thuring, Gothmog, Moriel és Boromir. - Ne engem hibáztass kisasszony! A nagyapád már megint azt hitte, hogy okos lenne valami tökéleteset csinálni! - Nézek komolyan Thuringre, aki pislogni kezd.

- Most mit csináltál nagyapa? - Fordul Eru felé.

- Csak odaadtam az öcséidnek az ajándékukat a százéves születésnapjukra, de kicsit rosszul sült el a dolog. - Ezután Eru elmeséli a lányok történetét, majd hagyja, hogy ismertessük a jelenlegi problémát.

Hosszú órákon át tartó beszélgetés után eljutunk addig, hogy el kell mennünk Valinorba, ha tiszta képet akarunk látni arról, mit csinálnak a testvéreim. Boromir tanácsára ezt magunkat álcázva fogjuk megtenni, végül is nem lenne előnyös, ha engem Moriont, Thuringwethilt, vagy Mairont felismernék, így egy nagy tünde családként fogunk menni. Már csak azt kellene kitalálnunk, hogy mit csináljunk, hogy ne legyen feltűnő az érkezésünk.

- Játszunk megint olyat, mint Olórin bácsival! - Jelenik meg hirtelen a semmiből Angwe az ölemben. Pár pillanat múlva Manarion is megjelenik két oldalán a lányokkal.

- Hát most nem küldhetünk senkinek teremtői jelet öcsike! - Rázza meg a fejét Morion.

- Nem is rossz ötlet. - Gondolkodik el hangosan apám. - Námonak régebben is mondtam jóslatokat, nem lenne furcsa, ha megint kapna egyet. Csak azt kellene kitalálni, hogy mi legyen benne! - Néz végig rajtunk.

- Szóval te mondtad neki, hogy el fogunk szökni! - Mordulok rá a férfire. - Tudod fogalmazhattál volna kicsit egyértelműbben! Nem elszöktünk, hanem megmentettük a bámulósok életét! - Forgatom meg a szemem visszaemlékezve arra, amikor Námo közölte velünk mikor először visszamentünk Valinorba, hogy látomásba kapta, hogy el fogunk menni még az előtt, hogy a házi őrizetnek vége lett volna. - Melyikőtök tud a legjobban fogalmazni? - Nézek végig most én a csapaton, mire a gyerekek egyszerre megszólalnak.

- Faramir! - Az említett fiú halványan elmosolyodik és kicsit el is pirul, majd megköszörüli a torkát és megkérdezi, hogy mit szeretnénk beletenni a jóslatba. Így kezdtünk neki a legújabb kalandunknak.

Námo POV

Ma is egy olyan átlagos nap van, mint mindig némán ülök a csarnokom nagytermében és felügyelem a holtak nyugalmát. Hosszú ideje nem történt már semmi Valinorban, ha őszinte akarok lenni hiányzik Morgoth. Amíg még köztünk volt mindig történt valami érdekes, még ha nem is mindig jó, de mindig volt valami. Híreket kaptunk, vagy egyszerűen csak betoppant a családjával, a tekintetében olyan őszinte boldogsággal, amit sose láttam senkin.

Néha elgondolkodom, hogy lehet, hogy rosszul döntöttünk, de amit megtettünk azon már nem lehet változtatni. Nagyot fújva lépek ki a kertbe, hogy a nap fénye és a friss levegő elterelje a felsős gondolataimat. Azonban, mikor a kút fölé hajolok elfehéredik a világ és ott áll velem szemben apánk, fáradt arcán halvány féltő mosoly.

- Eru! - Suttogom, ő csak biccent egyet, majd vállamra teszi a kezét.

- Nagyon figyelj fiam. Fontos üzenetem van a számotokra. - Tekintete komolyabb, mint valaha. Nyelek egy nagyot mielőtt biccentenék és idegesen várom, hogy mit akar most mondani. - Amikor a világ már öreg és a hatalmak elfáradtak, Morgoth, a világ fekete ellensége, látva, hogy az őr alszik, vissza fog térni az éjszaka ajtaján keresztül az Időtlen Semmiből; és minden sötét lesz, mert a nap feketére fordul, és a hold már nem fogja fényét ontani. Akkor Valinor seregének leereszkednie kell rá, mint egy lángnak, fehéren és szörnyűn. Akkor lesz az utolsó csata Valinor mezején. Azon a napon, Tulkas párbajozni fog Morgothal, és jobbján Eönwe áll majd, és bal oldalán Túrin Turambar, Húrin fia, visszatérve az emberek csarnokából a világ végén; és Túrin fekete kardja elpusztítja Morgothot halálát és végét okozva; és a húrin gyermekei és az elesett férfiak is meg lesznek bosszulva. (J.R.R.Tolkien, jóslat a Dragor Dagorath-ról) - Ijedtemben eltátom a számat.

- Tudom fiam, ijesztően hangzik, de bátornak kell lennetek, a világ jövője rajtatok áll. - Ezzel eltűnik és én visszatérek a kertembe. Nem is gondolkodom, mikor alakot váltok és hatalmas sasmadárként indulok el Manwë palotájába. A többi vala mind ott van, megint valami ünnepséget tartanak, most én voltam az egyetlen, aki nem ment el. Zihálva változok vissza az ebédlőterem közepén, minden szem rám szegeződik, de én csak Manwët keresem.

- Vissza jön! Morgoth vissza jön! - Dadogom ki, mielőtt elájulnék.