From Morgoth To Sauron

35. Farkas kaland

Hosszú idő telt el a valáknál tett látogatásunk óta, szinte teljesen eseménytelenül. Azokat a pillanatokat leszámítva, mikor Morion megtanult egy új szót, vagy éppen felfedezett valamit, amit eddig nem tudott. Most már képes mondatokat mondani és járni is, igaz a futással még gondjai vannak, de hamarosan az is menni fog neki. Szerencséjére van játszótársa, akivel gyakorolhat. Akkor is, ha a sárkányok kezdik kinőni a palotát, de belőlük mindig vannak újak és fiatalabbak.

Apám még most is rendszeres vendégünk, amit egyedül azért nem ellenzek, mert legalább vigyáz a gyerekekre és így tudok néha kettesben lenni Maironnal, pedig az ilyen alkalmak száma mostanában nem sok. Tekintve a tündék folytonos támadásait, az alap problémáinkon felül.

Ma is egy kivételes nap van, amikor kettesben lehetek az én Maironommal, így úgy döntünk, hogy lovagolunk egyet az erdőben. Hosszú órákig csak beszélgetünk és nézzük a tájat magunk körül. Már éppen azon gondolkodunk, hogy meg kellene fordulnunk és visszamennünk a vaspalotába, mikor egy csapat farkast veszünk észre.

- Valami nincs rendben velük. - Nézi őket aggódva Mairon, én is összeszűkült szemekkel nézek a falkára, tényleg nincs valami rendben.

- Mi lehet a bajuk? Nem méreg az biztos, olyan elveszettek, mintha hiányozna egy részük. - Kedvesem csak biccent erre.

- Nem kellene megnéznünk őket? - Pislog rám azzal az ártatlan arcával. Én biccentek és lassan közelebb lovagolunk hozzájuk, amint megéreznek minket elkezdenek morogni ránk, én csak összeráncolom a homlokom, nem értem mi lehet, miért nem mennek el. - Azok ott emberek, vagy bámulósok? - Kedvesem hangjára én is keresni kezdem az alakokat és meg is látom őket.

- Nekem embernek tűnnek. - Nézek végig a sérült embereken, akiket a farkasok szinte védelmezőn vesznek körbe. - Nem sokára meghalnak, nagyon gyenge a testük. - Gondolkodok el hangosan.

- Melkor? - Szólal meg Mairon hosszú percek múlva.

- Igen? - Kérdezek vissza, most felé fordulva, de ő folyamatosan a farkasokat és az embereket nézi.

- Van egy ötletem, de egyedül nem biztos, hogy lesz rá elég erőm. Meg le kellene nyugtatni a farkasokat. - Magyarázza lelkesen.

- Miben sántikálsz? - Szállok le a lovamról, hogy elkezdjem lenyugtatni a farkasokat.

- Tegyük az emberek lelkét a farkasokba. - Lép mellém a fiú, én pedig meglepetten pislogok rá.

- Meg akarod menteni őket, igaz? - Szavaimra elpirul, de biccent egyet. - Legyen, próbáljuk meg. Te tudod a varázslatot, én majd adom az energiát hozzá. - Mosolygok rá.

- Csak nehogy kidőljünk utána! - Mosolyodik el ő is.

- Azt Eru úgy is megérezné és akkor visszatöltené az erőnket. - Vonom meg a vállam, amivel elérem, hogy kedvesem kuncogni kezdjen, majd megérzem édes ajkait az arcomon.

- Le meleth nin. (Szeretlek) - Suttogja, majd közelebb merészkedik a most már nyugodt farkasokhoz, utána pedig az emberekhez. Figyelem, ahogy lehunyja a szemét, s lassan beszélni kezd, percekkel később felém nyújtja a kezét. - Fogd meg, aztán az egyik farkast is! - Néz a szemembe és még mindig valériaiul beszél hozzám. Biccentek és mellé térdelek, megfogva fél kézzel az ő kezét, a másikkal pedig egy farkast. Hosszú percek telnek el, mikor a farkas a kezem alatt idegesen mozogni kezd, az ember pedig végleg meghal.

- Minden rendben van! - Nézek a farkas szemébe, aki, lehajtja a fejét és mintha meg is nyugodna. - Sikerült, titta nár nin (kis lángom). - Mosolygok a fiúra, aki szintén elégedetten mosolyog.

- Akkor most jöjjön a többi. Remélem Eru tényleg segíteni fog, mert lehet nem fogjuk bírni a végéig. - Suttogja, ahogy egy másik embert fog meg, hogy megint belekezdjen a mantrájába. Én pedig egy újabb farkast fogok meg és így megy ez, amíg minddel meg nem ismételjük a dolgot. Végül már értelmes farkasokkal vagyunk körülvéve, igaz rendesen ki is vagyunk fáradva. - Elfáradtam melmë nin (szerelmem)! - Dől a vállamnak Mairon, de mielőtt válaszolhatnék elhúzódik tőlem. - Elmúlt! - Csodálkozik, mire felhúzom a szemöldököm.

- Megint terhes vagy? - Arca láttán kuncognom kell, úgy néz rám, mintha idióta lennék.

- Nem! - Rázza meg végül a fejét. - A fáradtságom múlt el. - Neveti, majd lassan feláll. - Menjünk haza, mielőtt Eru az őrületbe kergeti Thuringot és Moriont. A sárkányokról nem is beszélve. - Túr a hajába, majd a farkasokhoz fordul. - Velünk jöhettek, jó hely az otthonunk. - Mosolyog rájuk, én is felállok és a lovainkhoz lépek.

- Van ott hely mindenkinek. Gyertek nyugodtan! - Mondom én is, ahogy Mairon kezébe adom a lova kötőfékjét, amit el is fogad. Mind a ketten felülünk a lovakra és elkezdünk hazafelé ügetni. A farkasok követnek minket. A titkos utak egyikén jutunk vissza a várba, ahol szinte azonnal a fiunkba botlunk.

- Ada (apu), atar (apa)! Azok mik? Olyanok, mint Draugluin! - Mutogat a farkasokra, akik szinte meghajolnak előtte, mikor pedig intek nekik úgy szélednek szét az udvaron, mintha tudnák hol a helyük.

- Mert ezek olyasmik, mint Draugluin kicsim. Mellesleg nagyapád hol hagytad? - Veszi fel a földről a fiunk Mairon.

- Ahogy elnézem a lányunk üldözi! - Mutatok az égre. - Thuringwethil! - Mondom kicsit hangosabban, mire a denevér megáll a levegőben, majd zuhanó repülésben megindul felém. Már csak centiméterek választanak el, mikor visszaveszi kislány alakját.

- Atar (apa), ada (apu)! - Fordul Maieon felé is. - Hát visszaértetek! A nagyapa énekelt nekünk, aztán fogócskáztunk, aztán bújócskáztunk és Gothmog szomorú volt. - Hajtja le a fejét.

- Miért volt szomorú? - Kérdezi szerelmem.

- Mert jó harcos ork halt meg! - Pityeredik el Morion is, a maiám pedig letörli a könnyeit.

- Ne sírj kicsim, ada (apu) megoldja. Hol is van a nagyapátok? - Kezd el az ég felé kémlelni.

- Eru! Mairon beszélni akar veled! - Alig hogy kimondom a mondatot a férfi meg is jelenik és mosolyog ránk.

- Imádni való gyerekek. Szóval mit szeretnél Mairon? - Fordul a szőke maiához apám.

- Tudni akarom meg tudom-e menteni? - Kérdezi, mire megrázom a fejem.

- Mindenkit nem fogsz tudni megmenteni titta nár nin (kis lángom)! - Simogatom meg a haját fél kézzel.

- De párat megpróbálhatok. - Mosolyodik el.

- Szerintem lehetséges. Elviszem a szükséges dolgokat a könyvtárba. Ti pedig vacsorázzatok meg! - Halványodik el az apám alakja. Nem kell minket biztatni, hamar nekilátunk a vacsorának, majd ágyba dugjuk a két kicsit nyűgös gyereket és a sárkányokat. Végül bemegyünk a könyvtárba. Ugyanaz a jel van a padlóra rajzolva, mint mikor Thuringot mentettük meg és Mairon most is ugyanazt a varázslatot használja, de most sokkal nagyobb meglepetés vár minket, mint eddig. A hatalmas farkas hirtelen olyan alakot ölt, mint egy átlagos bámulós, de alszik és nem kel fel.

- Egy ideig még ilyen lesz, de valószínűleg, mint Thuringwethil képes lesz alakot váltani a kettő között. Lesz vele dolgotok bőven. Ha kellek megint valamire, akkor hívjatok nyugodtan. - Mosolyog ránk apám, ahogy elhagyja a termet, mi pedig egy szobát készítünk Draugluinnak és ott fektetjük be az ágyba, majd mi is nyugovóra térünk, hogy kipihenjük ezt a kicsit sem rövid napot.