From Morgoth To Sauron

67. Féltékenység?

Faramir POV

Idegesen követtem a vadász vala maiáját el az erdő felé. Persze igyekeztem megjegyezni az utat tudva, hogy Boromir úgyse fog erre figyelni. Nem kellett csalódnom a megérzéseimben a bátyám szokásához híven mindenkit a kisujja köré csavart, nekem esélyt se adott, hogy szerepeljek, de ez engem nem nagyon zavart, már megszoktam, hogy ez a helyzet és tudom, hogy Boromir ettől még ugyanannyira szeret, mint én őt. Az első napunk a vala szolgálatában nagyon unalmasan telt. Csupa olyan dolgot kellett csinálnunk, ami hála az orkokkal folytatott folyamatos harcoknak, mind a kettőnknek a könyökén jött ki.

Persze sikerült kicsit magunkra vonni a maiák figyelmét, mivel elmondásuk szerint túlságosan emberi módon harcolunk, ami nem jellemző a tündékre. Mi azonban, csak a vállunk vonogattuk és nem is foglalkoztunk velük. Boromirnak sikerült bekerülni egy olyan csapatba, ami az aktív vadászattal foglalkozik. Hála az égnek, engem egy felfedező csapatba raktak. Még csak az kellett volna, hogy azt kelljen hallgatnom, ahogy Morielről beszél. Nem mondom, hogy nem kedvelem a lányt, de a bátyám rajongása nekem már kicsit sok.

Mivel én a felfedező csapatban vagyok, így mikor kiszemelünk egy-egy jó helyet utána sok szabadidőnk van, így én rászoktam, hogy ellátogassak a kohók felé. Néha szerencsém van és Morion szünetet tart, ilyenkor tudunk pár szót váltani. Az ilyen pillanatok nagyon fel tudják vidítani a kedvem. A sok vadászat és harc mániás maia között kész felüdülés értelmes társaságra találni. Ma is egy ilyen napom van, amikor megszabadulva a kukkolás mániákus maiáktól ellátogatok a kohók felé.

Szerintem az itteni maiák már meg sem lepődnek, hogy látnak annyit járok ide. Éppen befordulnék a barátom dolgozó területére, mikor valaki a vállamra teszi a kezét. Azonnal fordulok és már emelném a kezem, mikor meglátom Mairont. Nagyokat pislogok rá, ő pedig megrázza a fejét, majd a fülemhez hajol.

- Jobb, ha gyorsan elmész Aulë itt van! - Hirtelen veszek levegőt, mikor meghallom a nevet. Mellkasomban furcsa tűz lobban. Sose jelent jót, ha az a vala itt van. Mindig olyan furcsán néz Morionra.

- Egyel több ok, hogy maradjak! - Sziszegem a fogaim között, a férfi elhúzódik tőlem, a szemei lángolni kezdenek, azokkal a narancs lángokkal, amiket még Mordorban láttam bennük.

- Menj, mielőtt én viszlek ki! - Suttogja, de nem olyan nyelven, amit a többi maia ért. Nagyot nyelek az első nyelv hallatán, amit lassan már teljesen megtanulok.

- Mondja meg neki, hogy kerestem. - Hajtom le végül a fejem és sarkon fordulva kiviharzom az épületből. Fejemben ezernyi gondolat cikázik. Ott van az a vala Morion közelében, nem elég, hogy a maiák folyton utána bámulnak, még az a vén vala is folyton őt nézi, mintha valaki olyat látna, akit rég nem látott.

- Hát itt vagy öcsi! A párodat hol hagytad? - Boromir hangjára azonnal felé fordulok és gondolkodás nélkül nyomom a nyakához a tőröm.

- Nem a párom! - Morgom, ahogy leengedem a fegyvert és elmegyek a testvérem mellett.

- Tudod, nagyon aranyos, hogy egyedül ti vagytok, akik nem látják, hogy van valami köztetek. - Erre szinte a földbe gyökerezik a lábam.

- Mit értesz ez alatt B-Moribor? - Javítom ki magam gyorsan, emlékeztetve magam, hogy itt bárki hallhat minket. - Noimor és én csak barátok vagyunk! - Mondom keményen rá se nézve a fiúra mögöttem.

- Ja, persze! Liweth meg utálja Moggothot. Az ikerek meg földre szállt angyalok! Ramifar, ne legyél vak! - Fogja meg a vállam.

- Nem vagyok vak! - Morgom.

- Csak annyira, mint apánk, mikor azt hitte halott vagy! - Erre nagyot nyelek és a testvérem felé fordulok.

- Nem vagyok vak! - Ismétlem meg, majd szomorúan elmosolyodom. - Tudom, hogy kedvelem őt! Jobban, mint egy barátot. - Megrázom a fejem és a tenyerembe temetem az arcom. - Hogy a balrog vinné el! - Suttogom. - Féltékeny vagyok! Érted ezt Moribor? Féltékeny vagyok a maiákra, akik bámulják, akik láthatják egész nap! Arra a perverz valára, aki most helyettem beszélget vele! - A nyakamat fogva nézek az ég felé. - Igen kedvelem, de tudom hogy néz az apja rád, mikor a lánya közelében vagy. Félti Eromilt, nem lenne ez másképpen Noimorral sem. Meg különben is, ő nem így néz rám. - Hunyom le a szemem.

- Ebben én nem lennék ilyen biztos Ramifar! - Hallom meg Mairon hangját, amivel eléri, hogy ijedten forduljak hátra. A maia úr, maga előtt összefont karral áll az épület mellett és mosolyogva néz rám. - Ő is ugyanígy érez irántad, én már csak tudom. Én is ugyanígy néztem az anyjára. - Már meg sem lepődöm, hogy Melkor urat nevezte Morion anyjának, tudom, hogy a biztonság kedvéért a gyerekek és Melkor úr rá utalnak anyaként, de ő Melkor úrra utal így. Ezzel keltve azt a látszatot, hogy a gyerekek anyjai meghaltak.

- El kell fogadnom, hogy felnőnek. - Itt a férfi mellém lép és megfogja a vállamat. - Én hoztalak vissza Mandosból, te is ugyanannyira a családom része vagy, mint Liweth, vagy a bátyád. Nem tudom mennyit jelent ez nektek, de örülök neki, hogy a gyerekeim titeket választottak és büszke vagyok rátok, hogy így ki tudtok tartani mellettünk. - Biccent egyet, majd az épület felé fordítja a fejét. - Végre elment! - Mondja morcosan.

- Ki? - Pislog a bátyám, mire fejbe kólintom.

- A vala! - Mondom egyszerűen. - Nem azt mondtad, hogy neked találkád van egy bizonyos hölggyel? - Nézek rá komolyan, mire ő szokásához híven vigyorogni kezd.

- De még mennyire, hogy az van! Este találkozunk! - Int nekünk, ahogy elrohan.

- Szólok Noimornak, hogy itt várod! - Meglepetten fordulok a maia felé, aki rám mosolyog és elindul az épület felé. Nincs esélyem utána szólni olyan gyorsan tűnik el, csak pislogni tudok utána, egészen addig, amíg az ajtóban meg nem jelenik Morion, aki szokásos kicsit morcos arcával közeledik felém. Már átlátok ezen a maszkon tudom, hogy csak az agyára mennek a maiák és szeretne kicsit kiszabadulni a körükből.

- Járunk egyet Ramifar? - Lép mellém és megajándékoz mostanában ritka őszinte mosolyai közül eggyel.

- Igen! - Válaszolom, ahogy a megszokott sétautunk felé indulok. - Noimor? - Szólalok meg, mikor elég távol kerülünk a kovácsok házától. A fiú nem felel csak hümmög, tudtomra adva, hogy figyel. - Mit akart tőled a vala? - Kérdezem rá se nézve.

- Megnézni, hogy dolgozom. Pedig ezerszer mondtam már neki, hogy nem szeretem, ha néznek. Ilyenkor úgy tud hiányozni ada (apu) műhelye otthon. - Hallom hangjában az őszinte undort és tudom, hogy idegesíti ez a helyzet. - De miért is érdekel ez téged? - Kérdésére nagyot nyelek és megállok.

- Nem szeretem, amikor a közeledben van. Nehezebben viselem, mint a maiákat. - Morgom, mire kuncogást hallok. Meglepetten emelem fel a fejem és nézek a mellettem álló fiúra, aki kedvesen mosolyog rám, a szemei csillognak, úgy mint Mordorban, mikor a könyvtárban beszélgettünk.

- Én se szeretem, amikor a nagybátyám maiáival vagy körülvéve. - Mondja végül, ahogy közelebb lép hozzám. - Túl közel vannak ahhoz, ami hozzám tartozik! - Szavaira kitágulnak a szemeim. - Ne mondd, hogy nem vetted észre. - Mosolyodik el szomorúan. - Ebben atarra (apára) ütök, nem tudom kifejezni az érzelmeim. - Mély levegőt vesz, én pedig érzem, hogy felgyorsul a szívem. - Áh, ez nem fog menni! Nem tudom kimondani! - Morogja.

- Akkor mutasd meg! - Magamat is meglepem a bátorságommal, de mikor tekintetünk talákozik tudom, hogy megérte a dolog. A következő pillanatban már magához ölel és a homlokát az enyémhez nyomja. - Morion? - Kérdezem halkan, közben magamban szidom magam, hogy úgy hallatszom, mint valami lány.

- Imádom, amikor a nevemet mondod! - Mosolyog rám, majd hirtelen megérzem az ajkait az enyémeken, alig egy pillanat az egész, ez mégis elég, hogy fülig piruljak. - Jobb, ha ezt még egy kicsit titokban tartjuk. - Kacsint rám.

- Sokkal jobb! - Helyeselek.

- Eljössz este elém? - Kérdezi halkan, én pedig szélesen elmosolyodom.

- Együtt megyünk haza. - Válaszolom, mire eltávolodik tőlem és biccent egyet.

- Várni foglak! - Mondja, mielőtt elfordul.

- Ott leszek! - Suttogom még utána, majd én is elfordulok, hogy vissza induljak megkeresni Orome maiáit, mielőtt ők keresnének meg engem.