From Morgoth To Sauron

78. El a kezekkel!

Faramir POV

Nem hiszem el! Hogy lehet valaki ennyire idióta, hogy? Mindig is tudtam, hogy a bátyám nem az agyáról híres és ezt már itt létünk alatt is bebizonyította, de hogy ennyire ne legyen agya! Komolyan mondom, hogy ha nem kellett volna játszanom, hogy nem én vagyok, ott fojtottam volna meg a saját ruhájával. Leleplezte magát! Orome rájött, hogy ki ő. Nem elég, hogy tudta, hogy ember ennek az idiótának kellett rájátszania a dologra! Még szép, hogy rájött a vala, hogy átverték! Nem érdekel, hogy jól fogadta. Megegyeztünk valamiben Melkor úrékkal a bátyámnak meg sikerült jól elrontania mindent.

Mégis, hogyan fogja ezt este elmagyarázni mindenkinek? Megint kap egy hatalmas fejmosást mindenkitől, aztán majd hallgathatom, ahogy hisztizik, hogy miért mérgesek rá. Bár, talán ha ráveszem Moriont, hogy sétáljunk egyet este, akkor megúszom, hogy végig kelljen hallgatnom Boromir nyafogását. Ez a gondolat egy kicsit felvidított. Érzem, ahogy arcomra felfut a pír, ahogy az ainu fiúra gondolok. Mióta a családja megtudta, hogy egy pár vagyunk a kapcsolatunk szépen lassan egyre szorosabbra fonódik.

Őszinte leszek nem hittem, hogy mindenki ilyen jól fogja kezelni a helyzetet, de kellemesen csalódtam a Sulimo családban. Az én apám valószínűleg kihajított volna Minas Tirith fellegvárából, ha elmondom neki, hogy egy: egy fiút szeretek, kettő: az a fiú korszakokkal idősebb nálam, három: a szülei elméletileg Középfölde ellenségei.

Ez azonban már sose fog megtörténni, bár lehet, hogy tudnék apámmal beszélni, ha megkérném Thuringwethilt, hogy csempésszen be hozzá, de nem hiszem, hogy jól sülne el a dolog, úgyhogy ezt az ötletet jobb azonnal el is vetni. Hosszú gondolkodás után végül úgy döntök, hogy meglátogatom az én ainumat, így elindulok a kohók felé, még mindig picit morcosan. Mikor elérem az épületet és bemegyek azonnal észre veszem Mairon urat és oda is lépek hozzá.

- Noimort keresed igaz, Ramifar? - Kérdezi mosolyogva, én pedig azonnal bólogatni kezdek. - A szállásoknál van, kimenőt kapott mára és mondta, hogy mondjam meg neked, hogy ott megtalálod, ha erre jársz. - Mosolyog rám kedvesem apja, én pedig viszonozom a gesztust.

- Köszönöm Amorin úr! Este találkozunk! - Intek a férfi felé, ahogy sarkon fordulok és tovább megyek a kovácsok szállásai felé.

Már nem egyszer jártam Morion szobájában, úgyhogy tudom merre kell mennem. Ajkaimra széles mosoly szalad, minél közelebb érek ahhoz a bizonyos ajtóhoz, azonban a vigyor azonnal lefagy az arcomról, mikor észre veszem, hogy bár be kellene lennie zárva, az ajtó tárva, nyitva. Gondolkodás nélkül szaporázom meg a lépteimet és már szinte szaladok az utolsó métereken. Az ajtóban viszont földbe gyökerezik a lábam, kezeim ökölbe szorulnak és összehúzom a szemöldököm. A szerelmem szobájában az a valák szégyene éppen a falnak nyomja az ÉN páromat és megpróbálja megcsókolni.

- Azonnal engedje el! - Kiáltom el magam elérve, hogy a vala ledermedjen. Tekintetem találkozik Morion hálálkodó tekintetével.

- Te meg hogy kerülsz ide? - Förmed rám a vala, de egy centit se mozdul, én azonban nem vagyok hajlandó hagyni ezt az egészet, így egyszerűen odalépek a valához és a ruhájánál fogva rántom le az én Morionomról.

- Hozzá jöttem! - Mondom beállva kettőjük közé.

- Hogy kerül Orome embere az én területemre? - Mordul rám, én pedig kihúzom magam.

- Maga pedig mit keres egy embere magán szférájában? - Erre elmémben meghallom Morion édes nevetését.

- Semmi közöd hozzá kölök! - Emeli fel a kezét, mire én megfogom Morion kezét.

- Dehogy nincsen, végül is ő az én párom. Igaz drágám? - Pislogok fel a fiúra, aki elmosolyodik és szorosan magához ölel.

- Igaz. - Biccent egyet, mire a valára nézek, akinek már vörös a feje a méregtől.

- Nem! Ez nem lehet! Ő az enyé... - Nem tudja befejezni, mert az orra találkozik az öklömmel, ilyenkor örülök, hogy Boromir annyit erőltette, hogy gyakoroljunk kézitusázni.

- Ne érjen hozzá! Soha! - Mondom lángoló szemekkel, ahogy kitessékelem a valát a szobából és becsapom utána az ajtót. A következő, amit észre veszek, hogy hozzányomnak az ajtóhoz.

- Megmentettél alaco nin (vad szelem)! Ezért jutalmat érdemelsz. - Suttogja a fülem mellett Morion, mire elmosolyodok.

- Le meleth nin! (Szeretlek!) - Válaszolom halkan nyögve, mielőtt maga felé fordítana és heves csókra invitálna, csak hogy utána megpróbálja velem elfeledtetni az előbbi pillanatokat. Bár elég hatásos módszert választott, még így is morcos voltam, mikor haza értünk és ez nagyon észre vehető volt. Úgyhogy nem csoda, hogy a bátyám meg is szólta miután megkapta a fejmosását.

- Mi a baj Faramir? - Teszi kezét vállam, de én csak lerázom magamról és inkább a tárt karokkal álló Morionhoz lépek és hozzá bújok.

- Megölöm! - Suttogom, de valószínűleg nem elég halkan, mert Melkor úr furcsa tekintettel néz ránk.

- Morion, kit akar a te kis barátod megölni? - Kérdezi a fiát.

- Aulët! - Vonja meg a vállát szerelmem, ahogy a hajamat simogatja.

- Hát te miért? - Kérdezi most rám nézve, mire nekem lángolni kezdenek a szemeim.

- Olyanhoz nyúlt, ami az enyém! - Mondom jobban magamhoz ölelve a fiút.

- Mit csinált veled az a vala? - Lép idegesen mellénk Mairon, kezét szerelmem fejére téve, aki elfordítja a fejét.

- Semmit! - Dünnyögi, én pedig magam felé fordítom az arcát.

- Sose fogom hagyni, hogy bármit is tegyen veled. Így is túl közel volt hozzád! - Mondom komoly tekintettel, amivel elérem, hogy ajkaira mosoly szaladjon.

- Morion elengednéd egy kicsit? - Hallom meg Melkor úr hangját, mire ideges kezdek lenni. Párom természetesen szót fogad az apjának és elenged engem. A sötét vala elém áll és lassan felemeli a jobbját, mintha kézfogásra invitálna.

- Denethor fia, Faramir! Azt hiszem mostantól van egy közös munkánk! - Ahogy ezt kimondja én megrázom a kezét és komolyan biccentek egyet.

- De még mennyire, hogy van. Tanítsuk móresre azt a valát. - Mondom, mikor elengedjük egymás kezét, ahogy ez megtörténik azonnal megérzem Morion karjait a derekamon és édes ajkait a fülem mellett.

- Van kedved sétálni egyet velem? - Kérdezi selymes hangon, azon a hangján, aminek nem tudok ellenállni.

- A részleteket átbeszélhetjük később Melkor úr? - Kérdezem a valára nézve aki biccent egyet. - Mikor indulunk? - Fordulok most Morionhoz, aki azonnal elkapja a kezemet és kirángat a házból, de alig teszünk meg pár lépést mikor megint megcsókol.

- Ellenállhatatlan vagy, mikor megpróbálsz megvédeni. - Suttogja a csókunk után, mire én egy gyors puszit nyomok ajkaira.

- Csak természetes, hogy megvédem életem szerelmét, nem igaz? - Kuncogom, ahogy fejemet a vállára hajtva elkezdek mellette sétálni az éjszakai erőben.

- Ahogy én is téged, csak merjenek a közeledbe menni a maiák, az lenne az utolsó, amit életében tesz. - Biztosít, majd egy puszit ad a fejem búbjára és tovább folytatja a sétát.