From Morgoth To Sauron

18. Ne merd bántani

Szépen felöltözve indulunk el a reggelire, ami itt is csoportosan történik. Csak tudnám mit szeretnek ezen ennyire a többiek, a bámulósok, meg eltanulták tőlük. Kéz a kézben lépek be a terembe szerelmemmel, de amint belépünk Aulë arca teljesen elfehéredik.

- Testvér! - Fordul a kovács Manwë felé.

- Igen? - Kérdez vissza öcsém.

- Lehetne, hogy a noldák egy kicsit magunkra hagyjanak minket? - Tudakolja a parázsagyú sokkal kimértebb hangon mint, ami meg van tőle szokva.

"~ Hát ennek meg mi baja? ~" Hallom meg Mairon kérdését, amikor helyet foglalunk.

"Megérezte, hogy nem vagy az övé. Gondolom ki akar bukni." Válaszolok, mire a maia mellettem biccent egyet, megfogom a kezét és összekulcsolom az ujjaink, mielőtt enni kezdenék.

- Minek? - Néz értetlen fejjel öcsikém a kovácsra.

- Ha szeretnének magukban beszélni, a mai reggelit elkölthetjük külön is. Mi távozunk is. - Áll fel a nolda király és az emberei követik a példáját. Mikor mind kitakarodtak a teremből a kovács vala szó szerint lángra kap.

- Aulë, mi a baj? - Tudakolja felesége, de a férfi csak feláll és senkivel sem foglalkozva elém trappol, de úgy hogy remeg belé a föld.

- Bátyám mit csináltál? - Néz rám ijedten Manwë.

- Én semmit. - Vonom meg a vállam. Nem hazudtam, én tényleg semmit sem csináltam.

- Nem csináltál semmit?! Akkor mégis miért nem érzem a fiút?! - Ordítja a férfi előttem, mire minden vala arca elképed, köztük az enyém is, eljátszom, hogy nem értem mi van.

- Miért is baj, ha nem érzi? - Hallom meg Eonwe hangját, aki kíváncsian pislog ránk.

- Mert az azt jelenti, hogy többé már semmilyen kapocs sincs köztünk! Eddig még volt esélyem visszakapni a maiám! De ez a szörnyeteg csinált valamit és most már nem érzem a fiút! - Morogja Aulë minden szó után egyre hangosabban kiabálva.

- Mondtam már nem csináltam semmit, csak felkeltettem reggel. - Vonom meg a vállam, de most már aggódó arcot vágok, mintha nem tudnám hova tenni a hallottakat.

- Lehet, hogy tényleg nem ő csinálta kedves! - Próbálja férjét lenyugtatni Yavanna.

- Valld be, hogy te voltál Melkor! Tudom, hogy te voltál! - Kiabál velem, majd olyan hirtelen cselekszik, hogy senkinek sincs ideje mozdulni. Érzem, hogy eltűnik alólam a szék és a következő pillanatban már a padlón fekszem, de az körülöttem be van nyomódva. - Ilyen nem lehet! Nem lehet a te maiád! Milyen varázslatot használtál?! Te szörnyeteg, mondtam, hogy nem változtál meg! - Emeli fel a kezét, ami izzani kezd.

- Ennek viszont itt és most véget vetek! Megbánod, hogy az én maiámmal kezdtél ki! - Kiabál és látom, hogy megindul felém a keze. Túl fogom élni, erősebb vagyok, mint ő, de mivel jófiút kell játszanom nem mozdulok, de arra, ami ezután következik senki sem volt felkészülve. Fekete árnyak lepik el a termet, majd mikor Aulë lecsapna előttem az árnyakból megjelenik Mairon, egyenesen áll és egyszerűen rámarkol a vala csuklójára.

- Ne merd bántani a valámat! - Sziszegi a fogai között. - Nem tett semmit! Nem fogom hagyni, hogy bántsd puszta féltékenységből, azért, amit én kértem! - Löki hátra a nála majdnem kétszer magasabbra megnőtt valát.

- Melkor tüntesd el az árnyakat! - Parancsol rám öcsém, mire megrázom a fejem.

- Nem tudom, nem én csinálom! - Mondom teljesen őszintén és egyenesen a szemeibe nézve. Erre minden vala kérdőn bámul Maironra, aki komoly arccal figyeli a kovács valát.

- Hagyd békén a valámat! - Mondja még ökölbe szorult kezekkel, majd lehunyja a szemét és az árnyak lassan eltűnnek.

- Mi az, hogy te kérted? - Tornyosul hirtelen a maia fölé Aulë.

- Emlékszel, mikor kicsik voltunk mindig azt mondtad, hogy ha valamit igazán teljes szívből kérünk Ilúvatartól, azt ő megadja nekünk. - Magyarázza a fiú, teljesen nyugodtan.

- Ennek mi köze ehhez? - Szorulnak ökölbe a vala kezei, mire én felpattanok és eljátszom, hogy meglepődtem, ahogy magam felé fordítom a fiút, a vállánál fogva.

- Te azt kérted, hogy a maiám legyél? - Nyögöm ki, kedvesem arca pedig ragyogni kezd.

- Megkaptam. - Suttogja, csillogó szemekkel.

- Szóval ezért éreztem magam ilyen furcsán. - Vakarom meg a nyakam.

- Milyen furcsán? - Lép mellénk öcsém.

- Hát, olyan volt mintha valaki megint a nyakamra tette volna a láncokat, de ahelyett, hogy lefogott volna, sokkal szabadabb voltam, mint valaha. Legalábbis ezt éreztem reggel. Aztán elhessegettem a gondolatot, azt hittem csak a szerelem. Sose hittem volna, hogy olyan messzire elmész értem, hogy magától Erutól kérj valamit. - Fordulok szerelmemhez, átölelve a derekát.

- Csak miattad mennék el ilyen messzire. - Válaszolja, átkarolva a nyakamat. - Azt hittem nem fog sikerülni, de láttad? Láttad? Irányítottam az árnyaid! - Belefúrja az arcát a mellkasomba. - Úgy féltem, hogy bántani fog! - Mormogja, én pedig megsimogatom a fejét.

- Mairon, ide állnál elém egy kicsit? - Kérdezi öcsém.

- Mit akarsz csinálni, Manwë? - Kérdezi megtört hangon Aulë, ahogy ott ahol van leül a földre.

- Meg akarom nézni melyikünk maiája! - Mondja komolyan a valák vezére. Mairon kihúzza magát és odaáll a testvérem elé, aki vállaira teszi a kezét és lehajtja a fejét, szemét becsukva. Mormolni kezd valamit, mire kedvesem körül megjelenik a fekete tűz. - Mairon Aulendil, mondd meg nekem ki a mestered? - Emeli tekintetét a maiára testvérem, de a fiú nem válaszol. - Hallod, amit mondok, Mairon?

- Hallom, uram! - Jön kedvesem kimért válasza.

- Akkor miért nem válaszoltál? - Vonja fel a szemöldökét Manwë.

- Nem engem kérdezett. - Válaszol még mindig kimérten. Ekkor fogom fel, hogy öcsém a maiám lelkével beszélget.

- De hát a neveden szólítottalak! - Értetlenkedik a fiatalabb Sulimo.

- Nem! Eru azt mondta elvesztettem azt a nevet. - Erre mindenki meglepetten pislog rá, a látszat kedvéért én is.

- Szóval tényleg megkérted Erut, hogy Melkor maiája lehess. Akkor mondd meg gyermekem, mi a neved és ki a mestered? - A fiú kihúzza magát.

- Most még egyszerűen csak Mairon vagyok! - A következő mondata előtt szinte ragyogni kezd teljes testében. - Hamarosan viszont Mairon Sulimo leszek! - A kimért válaszra többen meglepetten pislognak. - A mesterem pedig Melkor Sulimo!

- Értem! Köszönöm az őszinte válaszaid Mairon! - Ahogy öcsém ezt kimondja, kedvesem szemei fenn akadnak és látom, ahogy elernyed a teste. Azonnal mellette termek és elkapom, mielőtt elesne.

- Melkor? - Pislog fel rám, félig lehunyt szemei alól. - Mi... Mi történt? - Kérdezi és tudom, hogy tényleg nem emlékszik rá. Így megcsókolom, miközben megosztom vele az emlékeim. Mikor elengedem ajkait egy fülig pirult Mairont látok magam előtt.

- Köszönöm, titta nár nin (kis lángom)! - Nézek a szemeibe.

"Megdobogtattad a szívem, még sose voltam olyan boldog, mint veled!" Üzenem neki, mire ajkaira mosoly húzódik.

- Szívesen, akármit is csináltam! - Válaszol hangosan.

"~ Te dobogtatod meg az én szívem. Ez a legkevesebb, amit tehetek érted! ~" Hallom meg válaszát.

- Manwë úr, ugye Aulë nem fogja többet bántani Melkort? - Fordul ártatlan arccal öcsémhez a fiú, a karjaimban.

- Nem fogja, Mairon. Ne aggódj! Azt hiszem ennyi izgalom elég mindenkinek egy reggelre. Mindenki menjen a dolgára. - Adja ki a parancsot a valák ura.