From Morgoth To Sauron

40. A láncok (Mairon)

Életemben nem repültem még olyan gyorsan, mint most. Miután szabadjára engedtem a csapataimat egyenesen Valinorba indultam, nem fogom egyedül hagyni a kedvesem, azt el is felejthetik. Azonban a ványadtak földjének szélén belebotlok a szárnyas vala maiájába.

- Egy lépést se tovább! - Emeli fel a kardját a magasba. Én felveszem a maia alakom és térdre esek előtte.

- Könyörgöm, Eonwe kérlek, engedj át. Ott kell lennem, látnom kell! Kérlek, ő az életem! - Kulcsolom össze a kezeim, de olyan jéghideg pillantást kapok tőle, amit még soha.

- Nem tehetem! Most pedig távozz innen sötét szellem! - Lassan leengedem a kezeim és felállok, lehajtott fejjel fordulok el a férfitől, majd megint felveszem egy madár alakját és elindulok vissza Beleriand felé, de nem megyek sokáig, ha nem enged be így bemegyek máshol.

Nem kell sokáig keresnem, hogy rést találjak a védelmükön. A szívem a torkomban dobog, mikor leszállok a fényagyú vala palotájának ablakában. Pont akkor, mikor a ványadt a szerelmem felé közeledik. Tekintetem találkozik életem szerelmének tekintetével, hallom, hogy a nevem mondja, mikor a testvére keze a homlokához ér, csak egy pillanat az egész fekete kapu jelenik meg, amibe a ványadtak vezére egy árnyat lök be, mikor pedig eltűnik a kapu kedvesem teste összerogy.

Csak akkor tudatosul bennem, hogy sikítok, mikor a ványadtak mind rám néznek. Én azonban nem foglalkozok velük, csak Melkor teste van a szemem előtt. Pillanatok alatt termek mellette és karolom fel a földről. Ott térdelek az élettelen test mellett és zokogok, látom a tüzemet, ahogy felcsap körülöttem. Hamarosan elfogy a hangom, még mindig mindenki bámul, én viszont csak sírok, ölelve annak a lénynek a testét, aki a világot jelentette nekem. Kezembe fogom a gyűrűs kezét, és csukott szemeit nézem.

- A haja teljesen fehér. - Hallok meg egy női hangot, de nem fáradok vele, hogy beazonosítsam kihez tartozik.

- A szemei pedig vérvörösek! - Jön egy másik hang is, lehunyom a szemem és egy csókot adok kedvesem homlokára. Tehetetlenül nézem, ahogy a saját lángjaim emésztik fel a halott férfi testét. A gyűrűje a kezemben maradt, a lángjaim elhalnak, ahogy a test elporlad. Lassan állok fel, felemelve a fejem az égre.

- Még hogy bocsánat! Soha! Ezt soha nem bocsájtom meg! - Kiáltom hangosan. - Hallod Eru?! Soha! - Nem kell a valákra néznem, hogy tudjam megleptem őket, kezeim ökölbe szorulnak, ahogy magamban elmormolok egy varázslatot. A gyűrűm és Melkor gyűrűje eltűnik a kezemből, mikor felemelem a fejem és a valák vezérére nézek.

- Mit álltok még?! Ha láncra akartok verni addig csináljátok, amíg túl nagy a gyászom ahhoz, hogy a megöléseteken gondolkozzak! - Elég volt ennyit mondanom, hogy Tulkas kezében megjelenjenek ugyanazok a láncok, amik szerelmemet fogták annyi éve.

Fáj, mikor hozzám ér, de nem tudok magamnak megálljt parancsolni, mosolyogva és magamat kihúzva hagyom, hogy Eonwe és a maiák elvigyenek Mandosba, hogy bezárjanak ugyanoda, ahova szerelemem zárták. Szinte már rohanok a hely felé, mikor elég közel érek hozzá, az egyetlen helyre, ahol még érezhetem a szerelmem jelenlétét.

Eonwe POV

Fájó szívvel követem a barátomat Mandosba, hogy bezárjuk. Tudom, hogy hatalmas a gyásza és fáj, hogy így kell látnom, de neki is meg kellene érteni, hogy Morgoth gonosz és a valák helyesen cselekedtek.

- Úgy néz ki, mintha nem félne! - Hallok meg egy fiatalabb maiát mellettem, ránézek és látom, ahogy Mairont figyeli.

- Mert nem is fél! Számára az a hely nem egy egyszerű börtön, ő ott találkozott a szerelmével. - Hajtom le a fejem, ahogy a volt maia után sietek le a börtönbe. Látom, ahogy a többiek kikötözik, majd magunkra hagynak minket. Nagyot nyelek mielőtt megszólalok. Tudnom kell miért tette, miért harcolt ellenem? - Miért, Mairon? - Lassan felnéz rám, a vörös íriszei találkoznak az én kékjeimmel.

- Próbáld meg egy kicsit a helyembe képzelni magad! Te mit tettél volna, ha valakik, teszem azt a tündék, minden ok nélkül megtámadják Manwët? Te mit tettél volna, hogy megvédd a valádat? - Szavaira kitágulnak a szemeim. Nem válaszolok neki, csak megfordulok és elindulok vissza a csarnokba, ahol már mindenki engem vár, de nem tudom kiverni a fejemből, amit mondott.

- Eonwe fiam mi a baj? - Hallom meg a valám kérdését. Tágra nyílt szemekkel emelem fel lassan a kezem, majd a kezemről az uramra nézek. - Eonwe mi történt?

- Én is ezt tettem volna! - Suttogom magam elé, visszavezetve a tekintetem a kezeimre.

- Nem értelek fiam! - Hallom a főnök szavát.

- Ha Mairon helyében vagyok, én is ezt tettem volna. Ha te vagy veszélyben én is ezt teszem! - Esek térdre, ott mindenki előtt mit sem törődve azzal, hogy oda a büszkeségem.

Mairon POV

Egyedül maradok a sötétben. Csend van, semmi hang, még a szél se, csak távolról az őrök hangja. Lehunyom a szemem, majd lassan elmosolyodok. Sikerült. Hála az égnek sikerült.

"- Eru mondta, hogy ki fognak taszítani, ha elkapnak! Nekünk ki kell ezt használni! Teljesen el kell terelnünk a ványadtak figyelmét a gyerekeinkről! Megpróbálok azelőtt eltűnni, hogy kilöknének, de ha meg is történik biztos vagyok benne, hogy Eru visszahoz! Még mindig ki akar engesztelni! - Rázza meg a fejét kedvesem. Óvatosan fogom meg a kezét, mielőtt megszólalnék.

- Én mit csináljak? Nem foglak egyedül hagyni Melkor! - Nézek mélyen a szemeibe, szomorúan elmosolyodik.

- Tudom! Hatalmas dolgot kérek tőled! Hitesd el velük, hogy meghaltam! Hagyd magad elfogni, addig is azt fogják hinni, hogy minden rendben van és nem foglalkoznak velünk! Ha mindent rendbe teszünk a Vashegyeknél érted megyek! - Ad egy csókot a homlokomra.

- Mi van, ha nem sikerül? Honnan fogom tudni, hogy megmenekültél? - Kérdezem idegesen.

- A gyűrűk, küld el hozzám őket, ha sikerül a tervünk, el fognak tűnni, ha nem, akkor... - Itt megáll egy pillanatra. - Tudd, hogy örökre szeretni foglak! - Csókol meg, olyan szenvedéllyel, mint még soha elérve, hogy elsírjam magamat."

Megint kinyitom a szemem, ahogy az emlékeknek vége szakad. Magamban azon gondolkodom, vajon hogy lehetnek a többiek. A gyerekek biztos szomorúak, hogy nem vagyok ott, de ezt muszáj volt megtennünk. Nagyobb biztonságban vagyunk, ha a ványadtak azt hiszik, hogy Melkor meghalt. Most csak annyi a dolgom, hogy várok és remélek, hogy a szerelmem, a gyerekeim és a hadvezérek gyorsan rendbe tesznek mindent, hogy minél hamarabb megint együtt legyünk. Addig nem tudok mást tenni, mint hogy várok és emlékezek azokra a napokra, amikor találkoztam vele. Életem értelmével, a gyermekeim apjával az én Melkorommal!