From Morgoth To Sauron

14. Kellemetlen vicc

Kéz a kézben vonulunk vissza a szobánkba kedvesemmel, magunk mögött tudva a mai nap eseményeit. Vagyis azt hittem, hogy végre magunk mögött tudhatjuk a dolgokat, már az ajtónkon belül vagyunk, Mairon már a nyakamba kapaszkodik és már éppen elvesznék az ajkai gyönyörében, mikor kopogás zavar meg minket. A maia a karjaimban úgy reagál, ahogy még sose láttam. Szinte minden erét látom, ahogy narancssárgán izzanak, szeme fehérje azonnal befeketedik és a haja is meggyullad. Olyan szemekkel néz az ajtóra, hogy csodálom, hogy a szerkezet még nem lobbant lángra.

- Nyugalom, titta nár nin (kis lángom)! Ma még megkapsz! - Suttogom a fülébe, közben pedig próbálok nem arra koncentrálni, hogy milyen őrjítően kívánatosnak nézett ki az előbb. Megint kopognak, én pedig az ajtóhoz lépek, de csak annyira nyitom ki, hogy én látsszak. - Igen? - Kérdezem a lányt, aki az ajtóban áll. Kisugárzásából ítélve egy bámulós, amit meg is erősít, amikor nem tudja levenni a szemét a mellkasomról.

- Finwë úr küldött, hogy szóljak önöknek, hogy készen van a vacsora. - Nagyot nyel mielőtt folytatja. - Manwë nagyságos úr pedig azt üzeni, hogy szeretné, ha megjelennének. - Hajtja le a fejét, én nagyot sóhajtok, ahogy vállam felett a lassan lenyugodó Maironra nézek.

- Nem sokára ott leszünk, nyugodtan menj előre. - Csukom rá az ajtót a lányra, ahogy visszamegyek az ágyhoz. - Még egy vacsora és utána az enyém vagy egész este. - Fogom meg a maia kezeit és rántom magamhoz.

- Én már így is a tiéd vagyok! - Mosolyog rám. - Legyünk túl ezen a vacsora dolgon gyorsan. - Ad egy puszit az ajkaimra, ahogy megindul az ajtó felé. Szorosan követem és így megyünk az ebédlőbe, hogy megjelenjünk a közös vacsorán.

- Csakhogyittvagytokházaspár! Azt hittük ti kihagyjátok! - Vigyorog ránk öcsém maiája rögtön, mikor belépünk a terembe. Az új becenevünkre egy pillanatra összeráncolódik a homlokom.

"Házaspár? Mégis honnan vesz ez a szélagyú ilyeneket? Még meg se kértem a kezét!" Morgom magamban, de nagyon koncentrálnom kell, hogy ne látszódjon megrökönyödésem, mikor felfogom, mit mondtam ki, még ha csak magamban is.

- Hát elég egyértelműen megmondták, hogy várnak minket. - Morogja Mairon, amivel kirángat a gondolataimból. Látszik arcán, hogy nem örül, hogy itt kell lennie, de magára erőltet egy mosolyt. - Ma nem találtál ki semmilyen viccet sem?

- Majd meglátod! Hehehe. Majd meglátod! - Hagy minket faképnél a fiú.

- Gyanús nekem ez a maia! - Nézek utána, de elindulok a helyünk felé.

- Nekem is. - Hallom meg kedvesem reakcióját. - A vigyorából ítélve vagy az öcsédet, vagy Finwët kell figyelni! - Magyarázza, amikor leülünk. Alig, hogy helyet foglalunk, Eonwe lehuppan mellénk, közvetlen a bámulósok királya mellett. Még mindig úgy vigyorog, mint mikor Mairon faggatta. A vacsora nyugodtan kezdődik, amit nagyon unok is, így úgy döntök, hogy játszom egy kicsit. Kezemet kedvesem combjára csúsztatom és lassan simogatni kezdem.

"~ Melkor, ha ezt most csinálod nem sokáig fogom bírni! ~" Hallom meg fejemben a reakciót és látom, ahogy pirulni kezd.

- Hé, piszkavas nehogy felgyulladj itt! Szegény barátunk nem tűzállóra tervezte a helyet. - Vihog hirtelen mellettem a szeles maia. A bámulós király pedig elsápad mellette.

- Pofa be, Eonwe! - Nyögi ki halkan Mairon, komor arccal nézve a férfira.

- Ugyan már! Tudom, hogy tűzbe jössz a valádtól! - Kacsint felénk a fiú, én pedig érzem, hogy ennek nem lesz jó vége, amit a tekintetek is igazolnak. Kezem, ami eddig Mairon combján mozgott, most átöleli a derekát.

- Majd adok én neked tüzet! - Szorulnak ökölbe kedvesem kezei.

- Én inkább maradok a levegőben! Nem bírom olyan jól a tüzet, mint Melkor! - Erre már én is morcosan nézek a fiúra.

- Eonwe! - Hallatszik öcsém kemény hangja.

- Most mit csináltam? Csak biztosra akartam tudni, hogy még mindig forró a hangulat közöttük! - Védekezik a maia, de ezzel eléri, hogy minden jelen lévő bámulós kíváncsi és szörnyülködő tekintettel figyeljen minket. A valák a fejüket fogják, öcsémnek pedig vörös a feje.

- Szóval szeretnéd tudni! - Nézek komolyan a hírnökre, aki most kicsit meglepetten néz rám. - Legyen! - Biccentek, majd felállok és egyszerűen felhúzom Mairont az asztaltól.

"~ Oh, el akarsz rabolni melmë nin (szerelmem)? ~" Kuncogja magában, ahogy megkapaszkodik a karomban.

"Nem csak elrabolni!" Javítom ki, ahogy hirtelen ölbe kapom.

- Ha nagyon kíváncsi vagy rá, még mindig forró! Úgyhogy, ha megbocsájtotok, visszavonulnánk! - Nézek komolyan a tátott szájú Eonwere, majd a meglepett öcsémre, utána pedig elindulok a szobánk felé. Mairon a nyakamba kapaszkodik és amint elérjük az ajtót megérzem ajkait a nyakamon. Úgy kell visszafojtanom egy nyögést, mielőtt becsuknám magunk mögött az ajtót.

- Most már megkaplak végre? - Suttogja a fülembe, ahogy ráharap, majd körmeivel köröket rajzol a hátamra, igaz csak a ruhán keresztül. Azonnal lefektetem az ágyra és fölé mászom.

- Oh, ennyire izgatott lennél? Azt hiszem ezen segítenem kell! - Kuncogom, végig nyalva a nyakán, közben pedig kezem jár körbe a lassan apró lángocskákat eregető testen.

Most is csak egy gondolatba kerül, hogy tűzálló legyen a szoba, de ennél többre nincs is időm gondolni, mert Mairon folytonos kéjes nyögési, elveszik a józan eszemet. Az első alkalom óta erre várok, megint érezni őt. Most már sokkal felszabadultabb, mint legutóbb volt, nem fogja magát vissza egy pillanatra se, ezzel pedig csak azt éri el, hogy sokkal hevesebb legyek, mint akkor voltam.

Mintha a csókjai is másmilyenek lennének, sokkal édesebbek, sokkal mélyebbek, az érintéseitől pedig úgy érzem én is lángolni kezdek és ahogy a nevemet nyögi, az a leggyönyörűbb hang, amit valaha hallottam. Hosszú kéjjel teli órák után fáradtan fekszünk el egymás mellett, a karjaimban heverő Mairon hamar lehunyja a szemeit. Kedvesen mosolygok rá, ahogy a haját simogatom. Ő az egyetlen jó dolog, amit Eru valaha adott nekem.

- Le meleth nin... (Szeretlek)- Suttogom a hajába, nem először mondom ezt neki, de mégis most valahogy más érzés.

- Le meleth nin, Melkor. (Szeretlek)- Kicsit összerezzenek, mikor meghallom a választ és megérzem, hogy a fiú szorosan hozzám bújik, de végül csak elmosolyodok. Meg tudnék szokni egy olyan életet, amiben senki sem zavar és csak vele foglalkozhatnék. - Melkor? - Hallom meg halk hangját kicsit kérdő hangnemben.

- Igen? - Húzom jobban magamhoz.

- Sose engedj el! - Erre megcsillannak a szemeim.

- Nem is terveztem! Az enyém vagy! - Mondom gyengéden a fülébe harapva. A második mondatot olyan hangsúllyal mondtam, amivel még magamat is megleptem, olyan birtoklón és elégedetten, mintha egész Ardát megszereztem volna.

- Csak a tiéd! - Fúrja bele Mairon arcát a mellkasomba, majd nagyot ásít.

- Aludj egyet, titta nár nin (kis lángom)! - Adok egy puszit a homlokára, ahogy lehunyom a szemem, hogy lassan elnyomjon az álom.