From Morgoth To Sauron

49. Leégtek

Ötven évvel a Magányos hegynél történtek után, Curumo újabb érdekes jelentéssel állít be ekkor már a felújított mordori palotánkba. Elmondása szerint megjelent nála nem is olyan régen Olórin és a segítségét kérte, ez az ostoba pedig ahelyett, hogy segített volna neki elmondta neki, hogy Mairon még mindig él és hogy neki dolgozik, aztán bezárta Vasudvardba. Természetesen sikerült a maiának megszökni és most ezért jött el hozzánk Curumo.

Mondanom sem kell, hogy kedvesem rendesen kiborult, mikor megtudta, mindennek elmondta régi munkatársát, többek között azt is felhánytorgatta neki, hogy mégis hogyan fogunk mi békés politikát folytatni, ha az ő bámulós agyú barátja veszélyesnek állít be minket. Ritkán látni olyan vicces arckifejezést, mint amilyen Curumoé volt, mikor közöltem vele, hogy büntetés képen neki kell foglalkoznia Móriával és az ikrek is meg fogják majd látogatni.

Hát igen az ikreknél nagyobb büntetést nem nagyon lehet elképzelni, ők a kis rosszcsontok és szerintem egyedül mi tudjuk őket rendesen kezelni, meg talán Gael, a nagyapjukat meg nem számoljuk, mert őt folyton kihasználják és játsszák neki a kis ártatlant.

- Mit csináljak ezzel az ostobával? Nem tudja mit csinál. - Morogja kedvesem még aznap este, amikor lefekszünk.

- Csak segíteni akart titta nár nin (kis lángom), azt hiszi, hogy akkor, ha mindenki a lábad előtt fog hajbókolni, akkor béke lesz. De persze, mi mind a ketten tudjuk, hogy ez nem így megy. Na, gyere ide, kell neked egy kis pihenés. - Húzom magamhoz a csuklójánál fogva, hogy beleüljön az ölembe.

- Ettől a probléma még megmarad. Nem akarok háborút, de ha megtámadnak kénytelen leszek parancsot adni. Oh, miért nem lehetek megint hadnagy? Mennyivel jobb volt még akkor, nem szeretek vezér lenni. - Sóhajt nagyot, én lassan átölelem a derekát és belecsókolok a nyakába.

- Felejtsd el most egy kicsit a világot, nem kell azzal foglalkoznod, ami kinn van. Amíg ebben a szobában vagy velem, más ne is létezzen! - Suttogom, ahogy lassan a ruhája alá nyúlok és ekkor kopognak az ajtónkon. Mind a ketten azonnal oda kapjuk a fejünket, kedvesem szemei megint teljesen feketék és a lángjai körül ölelik, mikor az ajtón belép a lidércek vezére. - Ha nem halálosan fontos jobban teszed, ha eltűnsz. Mairon nincsen éppen jó hangulatban. - Forgatom meg a szemem, szinte érzem, ahogy a lidérc remegni kezd.

- A félszerzetek lassan elérik Völgyzugolyt. Próbáltuk megszerezni a gyűrűt, de nem sikerült. Velük van egy dúnadán, valami Vándornak hívják.

- Elessar, a Númenori utód, Curumo említette. - Bólogat kedvesem, most már kicsit kevésbé lángolva.

- A lidércek többsége megsebesült. - Hajtja le a fejét az ajtóban álló lény.

- Azt mégis hogyan kiviteleztétek? - Pislogok rá, hiszen azzal mindenki tisztában van, hogy ezeknek semmi sem tud ártani.

- Hát fáklya volt náluk és megégettek minket. - Suttogja, fogadni merek, hogy szégyenli magát.

- Értem, vonuljatok vissza. Szerezzetek sárkányokat, Szmaug majd segít benne. - Adom ki a parancsot, mert tudom, hogy Maironnak most semmi kedve sincsen ilyen dolgokkal foglalkozni. - Történt még valami érdekes? - Kérdezem, mikor nem akar elindulni.

- A félszerzetek közül ketten sütögetni akartak és minket is hívtak. - Erre már kedvesem is csak pislogni tud.

- Akkor miért nem mentetek? - Kérdezem kicsit bizonytalanul. Nehezen tudok elképzelni két hobbitot, ahogy társalognak a lidércekkel.

- Mert rajtunk akartak sütögetni! - Morogja a boszorkányúr, mire kedvesem boldogan felkacag.

- Tetszenek nekem ezek a félszerzetek. - Mosolyog rám, majd megfordul az ölemben és hozzám bújik. - Te pedig mire háromig számolok tűnj el! Szeretnék kicsit kettesben lenni a párommal. Egy. Kettő! - Erre a lidérc azonnal becsapja az ajtót és eltűnik, most rajtam a sor, hogy felnevessek.

- Nagyon nem szereted őket! - Rázom meg a fejem, mikor pedig bólint megcsókolom. - Hol is tartottam? - Kérdezem halványan mosolyogva, ő pedig készségesen emlékeztet is rá. Így végre tudunk egy nyugodt éjszakát eltölteni kettesben. Pár nappal később, mikor éppen az erkélyen beszélgetünk a távolban észreveszünk két felénk repülő alakot. Rögtön tudjuk kik azok, végül is nappal nem gyakran lát az ember denevéreket.

- Lányok, hát visszajöttetek? - Kérdezi tőlük kedvesem, mikor elég közel érnek. Amint a lányok visszaveszik eredeti alakjukat azonnal az adajuk (apjuk) karjaiba borulnak.

- Híreink vannak. - Mosolyog Moriel, gyönyörű nagylány már, hamarosan abban a korban lesz, hogy párt fog magának keresni. Már Thuringot is nehéz volt elengedni, pedig ő csak Gothmoggal alkot párt, milyen lesz az én kis hercegnőmet elengedni. Miután a lányok majdnem megfojtogatták Mairont, rám kerül a sor.

- Na, mi újság van Völgyzugolyban? - Tudakolom tőlük, végül is ha eljöttek akkor valami fontosnak kellett történnie, ők voltak oda küldve, mint kémek.

- Elrond tanácsot tartott. - Kezd bele Thuring.

- Igen, nagyon sokan voltak ott, még a bámulósok, meg a szakállasok közül is. Sőt pár ember is, meg Olórin bácsi és négy félszerzet. Olyan kis aranyosak azok a hobbitok atar (apa). - Néz rám mosolyogva Moriel.

- Miért tartott tanácsot az a bámulósok gyöngye? - Pislog kíváncsian kedvesem.

- Képzeld ada (apu) vissza fogják hozni a gyűrűdet, bár ezek azt hiszik, hogy itt valahol el lehet pusztítani. De a pontos tervet nem hallottuk, mert Arwenre éppen rájött a hisztizhetnék és hívatott minket. Néha tényleg nagyon idegesítő tud lenni az a bámulós lány, pedig amúgy normálisnak is nevezném, de azok a hisztik, rosszabb, mint Morion volt, mikor nem kapta meg a sütijét. - Forgatja meg a szemét Thuring.

- Szóval el akarnak jutni Mordorba. Rendben van, akkor hagyjuk nekik, hogy eljöjjenek. Jobb, ha szólunk Curumonak, hogy hagyja őket békében. - Gondolkodik el kedvesem.

- Atar (apa), mi van Morionnal és az ikrekkel? - Tudakolja Moriel.

- Az ikrek Dol Guldurban vannak Gaelel és a nagyapátokkal, néha jönnek látogatóba, de amúgy jól el vannak. Élvezik, hogy övék az egész palota. Moriont pedig elküldtem Móriába, hogy segítsen Gothmognak a rendezésben, apropó Gothmog. Thuring kincsem a párod már szeretne látni, úgyhogy szerintem látogasd meg. - Mosolygok a lányra.

- Azért ebédre maradj, olyan régen beszélgettünk már. - Öleli meg a lányt kedvesem. - És biztos sok mesélni valótok is van. Ne is próbálj hazudni Moriel drágám látom rajtad, hogy valami nyomja a lelkedet. - Néz komolyan, az engem ölelő lányra.

- Semmi olyan nem, ami baj lenne ne aggódj ada (apu). - Rázza meg a fejét. - Atar (apa), én majd elmehetek Lórienbe kémkedni egy kicsit? Kíváncsi vagyok Galadriel mennyit tud erről a kis szövetségről, ahogy nevezik a bandájukat, akik összejöttek, hogy visszahozzák ada (apu) gyűrűjét.

- Jól van kicsim, majd elmehetsz, de előbb ebédelünk. Nyugtassátok meg kicsit az adátokat (apukátokat), mert szegény mostanában nagyon idegese Curumo bácsi miatt.

- Nem is vagyok ideges miatta. - Morogja kedvesem.

- Persze, titta nár nin (kis lángom). Egyáltalán nem vagy ideges. - Adok egy csókot a homlokára. - Na, menjünk ebédelni. - Indulok el a palota felé, megfogva kedvesem kezét, hogy bevezessem.