From Morgoth To Sauron

46. Egy gyűrű?

Nem is kell mondanom, hogy egész Mordort a picurka ujjaik köré tekerték az ikrek. Legalábbis addig, amíg még tényleg csak apró gyerekek voltak. Ahogy teltek az évek és kiderült, hogy rosszabbak, mint a sárkányok, meg Morion együtt már voltak olyanok, akinek inkább az agyára mentek. Gyakran kellett őket büntetésbe rakni, de hát ők már csak ilyen eleven gyerekek.

Közben a bámulósok az emberekkel szövetkezve, valami sötétségtől való félelemre hivatkozva hadat üzentek nekünk, vagyis igazából kedvesemnek, akire új nevet aggattak, valami Szauron vagy ilyesmi. Az ellenséges csapatok már a határainkon vannak, mikor Mairon tanácsot hív össze.

- Szeretném a lehető legkevesebb veszteséggel megúszni ezt az ütközetet, de ezek a mostani bámulósok sokkal elszántabbak, mint régen. Thuring, Moriel, ti Gothmoggal Moriába mentek, ti vagytok a legjobb kémeink, nem hagyom, hogy itt legyetek a veszély középpontjában. Angwe, Manarion, Gael, ti pedig Eruval Dol Goldurba mentek, ott biztonságban lesztek. Egy hangot se halljak fiatalok, kicsik vagytok még a háborúhoz. Morion rád bízom Barad Dur védelmét. Nem hagyhatod, hogy elfoglalják a várat. Te lidérc, te menj és nézz körül a Vashegyeken túl. Tudni akarom kik telepedtek le ott. Azog te pedig a csapataiddal az oldalamon a bámulósok ellen mész. - Ossza ki a parancsokat kedvesem és mindenki bólogatni kezd szavaira. - Rendben, akkor oszolj! - Alig, hogy ezt kimondta mindenki elhagyja a termet.

- Megint a gyűrűdet piszkálod! Nem lesz semmi baj! - Ölelem át a derekát, érzem, hogy a mellkasomnak dől.

- Tudom, de akkor is idegesítő, hogy a békénkért hazudnom kell nekik. Egyszerűbb lenne szimplán visszavonulni. - Hunyja le a szemeit.

- Te is tudod, hogy azt a bámulósok nem hagynák! - Csókolok bele a nyakába, mire halkan felnyög. - Túlságosan fény mániások ahhoz, hogy elhiggyék, hogy nem akarjuk őket bántani. Na, gyere. Szeretnék neked adni valamit. - Fogom meg a kezét és vezetem ki a teremből a fegyverraktárunkba. - Ez a tiéd! - Nyújtok felé egy buzogányt.

- De ez... Grond! - Pislog rám, meghatottsággal a szemében, én csak mosolygok rá, ahogy biccentek. - Nem érdemlem meg melmë nin (szerelmem)!

- Badarság! - Simogatom meg az arcát. - Lehet, hogy Morion nem vette észre, de én tudom, hogy a saját kardod alakítottad át neki, mikor ide jöttünk. Én úgyse harcolhatok Gronddal, nálad jobb helyen lesz. Nekem be kell érnem egy egyszerű karddal és azzal, hogy melletted leszek! - Mosolygok rá, rászorít a fegyverre, ajkai mosolyra húzódnak, de csak lefekteti a fegyvert az asztalra és szorosan megölel.

- Le meleth nin (Szeretlek)! - Bújik hozzám, boldogan ölelem magamhoz sokkal szorosabban, mint eddig.

- Én is téged titta nár nin (kis lángom)! - Suttogom a hajába, majd megcsókolom.

Szerencsénkre a bámulósok és az emberek addig nem támadtak, míg a családunk szét nem széledt. Viszont alig, hogy megérkezett a holló Morieltől, hogy biztonságban eljutottak Moriába, mikor megtámadtak minket az ellenséges csapatok.

Hosszú, csatába kezdünk, annak a tudatában, hogy legalább a családunk biztonságban van. Mairon mellett állok, mikor elindulunk a csatatérre. Mielőtt kilépnénk a kapun, kedvesem elkapja a csuklómat, kíváncsian fordulok vissza felé, látom a remegést azokban a csillogó narancs szemekben.

- Jól vagy? - Fogom két kezem közé az arcát, mélyen a szemébe nézek.

- Mi lesz, ha nem fog menni? Ha nem úgy sikerül, ahogy Eru mondta? Ha véletlen m... - Nem hagyom, hogy befejezze a mondatot, így egy csókkal belé fojtom.

- Minden rendben lesz. Képes vagy rá! Bízom benned, aki képes volt átverni a testvéreimet, és világra hozni négy gyönyörű gyereket, annak semmiség eljátszani, hogy legyőzik. Ott leszek veled végig titta nár nin (kis lángom) egy percre se leszel egyedül. - Hálásan mosolyog fel rám és úgy ahogy van páncélostól hozzám bújik.

- Köszönöm! - Suttogja, ráhajtom a fejem az övére. Fél perc után mégis elhúzódok.

- Legyünk túl ezen a csatán! - Biccent egyet, majd mikor ellépünk egymástól mind a ketten felvesszük a sisakunk és kimegyünk a csatatérre.

Annak ellenére, hogy harcolunk fél szemem végig Maironon tartom. Így látom, amikor kedvesem összetalálkozik az ember csapatok fejével. Látom a harcot, ahogy használja az én egykori fegyverem, büszkeséget érzek, de kezdek aggódni is, hiszen nemsokára elérkezik a pillanat ami mindent eldönt. Lélegzet visszafojtva nézem, ahogy az ember meglendíti a kardját, a penge levágja szerelmem egyik ujját. Fájdalmas sikolya tölti be a teret. Megjelennek a fekete árnyak kedvesem pedig eltűnik.

- VISSZAVONULÁS! - Ordírom el magam az orkok nyelvén, a parancs pedig végigszáguld a csapatokon. Nem foglalkozom azzal mit csinálnak az emberek vagy a tüncik, vagy a mijeink, azonnal visszasietek a palotában, ahol a nagyteremben ott találom Mairont a saját kezét szorítja és könnyezik. Gyorsan sietek hozzá és a sisakom félre dobva letérdelek mellé.

- Ennyire fáj? - Suttogom, de ő csak megrázza a fejét. - Azért add ide, visszacsináljuk. - Mosolygok rá, mire kezembe teszi a kezét, amiről az ember valami Isildur, levágta az ujjat. Azonnal neki is kezdek a munkának, pár perc múlva megint rendes a keze, de még mindig sír. - Sssss... Minden rendben van, nagyon ügyes voltál. - Ölelem magamhoz és kezdem el simogatni a fejét.

- Elvesztettem... - Szipogja, ahogy belém kapaszkodik.

- Mit melmë nin (szerelmem)? - Kérdezem értetlenül, mély levegőt vesz és még jobban hozzám bújik.

- Az évfordulós gyűrűmet. Annyira sajnálom. - Sírja, én viszont halkan kuncogni kezdek. Meglepetten néz fel.

- Inkább a gyűrűt veszítsd el, mint az életed! Túlélted és a bámulósok gondolataiból ítélve bevált a tervünk. Már csak szét kell küldenünk a csapatainkat, aztán pedig összeszedni a családunkat Dol Goldurba. - Mairon is elmosolyodik.

- Biztos nem vagy mérges rám? - Kérdezi reménykedve, amivel csak azt éri el, hogy megcsókoljam.

- Voltam én valaha mérges rád? - Rázom meg a fejem mosolyogva, ő elgondolkodik majd nevetni kezd.

- Igazad van! Menjünk szedjük össze a gyerekeket. - Egy pillanatra elhallgat. - Most nyugtunk lesz, igaz? - Megint elmosolyodok és biccentek egyet.

- Igen nyugtunk lesz. - Hirtelen felkapom a fejem és homlok ráncolva fordulok a vulkánunk felé.

- Baj van? - Pislog rám Mairon, én csak értetlenül nézek előre.

- Mit keresnek azok a medencénél? - Kérdezem csak magamtól, de kedvesem feláll és vigyorogva felhúz.

- Nézzük meg. - Izgatottsága rám is átragad, ahogy a lehető legnagyobb csendben megközelítjük a vulkánt. Két alak veszekszik az egyik párkány szélén. Mikor Mairon meglátja min, azonnal megmozdul, de lefogom. Ő most ugyanolyan halott, mint én, nem mehet oda csak úgy. Az ember mániákusan vigyorogva hagyja el a helyet a félbámulós pedig szomorúan megy utána. - Jól értettem, hogy ezek azt hiszik, hogy az erőm az évfordulós gyűrűmben van? Mellesleg Melkor drágám milyen mágiát tettél arra a gyűrűre, hogy így meghülyült tőle? - Néz rám gyanakvón, én pedig a nyakamat vakarva állok előtte.

- Hát talán egy olyan varázslatot, amitől a gyűrű csak a gazdáját fogadja el és mindenki mást az őrületbe kerget. Ami a másik dolgot illeti, szerintem tényleg azt hiszik. - Forgatom meg a szemem.

- Ostobák! De legalább nem kell velük foglalkoznunk egy darabig. Azért Azogékat ráállítom a gyűrűmre. Jó lenne visszakapni. Menjünk, el kell magyaráznunk Morionnak, hogy nem szabad az emberkék után mennünk és jó lenne látni a lányokat is megint, az ikrekről nem is beszélve. - Fordul felém komoly arccal.

- Induljunk titta nár nin (kis lángom)!