From Morgoth To Sauron

83. Kukkolás

Eru POV

Elegem van, mindenből elegem van, de már nagyon! És ez nem túlzás és véletlen sem csak egyszerű hiszti! Ez jogos felháborodás! Ma már felmostam egész Mandost, Manwë fiam palotáját, és kétszer a kohók körül is mindent, most meg az én második legidősebb fiam képes volt közölni velem, hogy még a nagycsarnokot is fel kellene takarítanom. Ez nem igazság, egész nap meg sem álltam és még a nyakamba ad egy adag takarítani valót!

Elegem van mindenből, elegem van a koszos padlókból, elegem van a nevető maiákból, akik viccből elém dobják a szemetük, elegem van abból, hogy a saját gyerekeim lenéznek engem. Könyörgöm ennek nem így kell lennie! Nekem nem ezt kellene csinálnom, meddig süllyedtem le én a mindenség teremtője.

Morogva sepregetek a teremben, elmerülve a gondolataimban mondhatni eléggé feldúltan és talán a kelleténél egy kicsit erősebben verem a földhöz azt a rohadt seprűt, mint kellene. Az eszköz koppan egyet jobbra, koppan egyet balra, én pedig csak morgok, a kopogások ritmusára, ami más helyzetben még tetszene is és a kezdetek muzsikájára emlékeztetne, de jelenleg csak az idegeimre tud menni.

- Pedig, ha tudnák?! Oh, ha tudnák, kivel mosatják fel a padlót? Nem vigyorognának annyira rajtam! Tisztelnének és a felnéznének rám, pont úgy mint régen! Ehelyett itt szenvedek a koszos padlóval, mint valami utolsó senkiházi, aki már másra nem is jó csak eltakarítani mások után a szemetet! - Csapok egyet a földhöz, de sikerül akkora lendülettel odavágnom a seprűmet, hogy nem tudom időben megállítani és legnagyobb szerencsétlenségemre összejön, hogy kiborítanom a kis vödröt, amibe a port eddig belegyűjtöttem, ezzel semmissé téve az egész eddigi munkámat. - Oh, hogy az a... - Mordulok fel és talán folytatnám is szebbnél szebb káromkodásokkal, ha nem zavarnának meg.

- Na, mi az nem akar menni a munka Ure bácsi? - Hallok meg egy fiatal hangot, mire morcosan oda fordulok a forrása felé, ami egy csapat maia. Vagyis az egyikük, de sokan vannak és nem tudom ki mondta ezt.

- Amíg folyton az utamban vagytok nem csoda, ha nem megy! - Fordulok el tőlük, és szidom meg őket, pedig most nem is velük van a gond, de annyira mérges vagyok jelenleg, hogy nem nagyon zavar, hogy mit gondolnak és megmondom nekik, hogy mi volt eddig is a gondom velük.

- Na, ne legyen ilyen morcos! A világ teremtője nem lehet morcos még a végén megint esni fog, azt pedig nem akarjuk! - Vigyorog az egyik, mire én kérdőn nézek rá. Nem tudom eldönteni, hogy viccel, vagy komolyan gondolja.

- De nem ám, akkor elfutkosnak Yavanna maiái! - Bólogat egy másik, arcán széles vigyorral.

- Na, fiúk segítsünk neki feltakarítani, aztán indulhat a buli! - Tapsol egy harmadik is. - Már ha van kedve velünk jönni és meglesni Yavanna lányocskáit. Akarom mondani elmenni és vigyázni nehogy bármi bajuk essen, nem akarjuk, hogy bármi olyanba keveredjenek, ha nem vagyunk ott. - Kacsint rám, én pedig elmosolyodok. Lehet mégse olyan rossz a helyzetem, most hogy megjelentek?

- Persze, hogy van kedvem. - Biccentek én is elmosolyodva.

- Akkor hol kezdjük? - Kérdezi az első feltűrve a ruha ujját, mint aki éppen harcba készül.

- Ketten ott, ketten ott, ketten amott, egy valaki pedig legyen itt velem, hogy segítsen! - Mutatok a szoba sarkai felé egyesével és közben figyelek, hogy követik-e a mozdulataimat. - Befelé haladunk és ha kész a söprés, fel is mosunk! Mindennek csillognia kell! - Adom ki a parancsot, majd kezembe veszem a seprűmet, hogy neki kezdjek a takarításnak.

Nem gondoltam volna, hogy ennyi idő alatt végezni lehet és még élvezni is lehet a dolgot, ha csapatban csinálja valaki. Meglepő módon mégis hipp-hopp már csillogott is a terem padlója, és olyan volt, mintha most teremtették volna ide és még soha senki nem lépett volna rá.

- Na, van még valami, amit meg kell csinálni? - Kérdezi az egyik maia a homlokát törölgetve. Én felpillantok az ablakokra és elfintorodok, mikor meglátom milyen állapotban vannak.

- Ablak pucolás! - Sóhajtok egy hatalmasat. - Utána semmi, ha jól emlékszem.

- Rendben, akkor mindent bele fiúk nem akarunk egész nap itt lenni még elszöknek a lányok! Előre a lányokért! - Neveti a maia, mire a társaival szinte megrohamozzák a falakat, mint régen a csatában a tündék Angband falait és már csak a kendők hangját hallani az üvegen, ahogy takarítanak, a néma teremben. Mikor már minden ablak csillog villog megint elém állnak a maiák, olyan egyenes sorban, mintha én lennék Orome. - Na, pakolja el a dolgait Ure és induljunk! Ha szerencsénk van, még látjuk a lányokat fürdeni.

- Ha mákunk van, akkor még az ember lányt is látjuk! Az de jó lenne! - Kurjant az egyik szélső maia.

- Áh, azt úgyse fogjuk látni! - Legyint egy másik. - Biztos megint a mi emberünkkel van! Márpedig, ha együtt vannak, akkor tuti, hogy az erdőbe mentek, oda meg a fene fogja őket követni, mikor a kovács Omilus meg a mi Ramifarunk is oda jár. Te is tudod mit csinálnak azok az erdőben! Annak pont nem akarok tanúja lenni! - Rázza ki a hideg.

- Még mindig jobb, mint múltkor amikor a kohóknál voltunk és... - Borzong meg egy másik, de nem fejezi be a mondatot.

- Pssz! Még a végén meghallják! Nem akarsz Melkor rossz oldalára kerülni! - Veri oldalba egy harmadik és néz rá mérgesen, mintha tényleg attól tartana, hogy rajta kapjál valamin. Én kitágult szemekkel nézek rájuk, mire az első maia szólal meg, hogy felvilágosítson a dolgokról.

- Mármint Lokrem úrnak olyan kisugárzása van, ha mérges, mint Melkornak volt, így elneveztük a valáról. Nem kell itt semmitől sem tartani! Ez csak egy tréfa. - Vigyorog. - A kovács társát meg Maironnak nevezzük. Ez olyan vadász dolog. Most maga is bekerült a csapatba! Úgyhogy lakat a száján és ne mondja el senkinek. - Folytatja, majd a végén még kacsint is egyet rám. - Na, de elég volt a beszélgetésből, induljunk, induljunk. - Fordul sarkon és elindul a kertek felé nyomában az összes többi maiával.

- Megőrülök, ha a maiákat sikerült okosabbra teremtenem, mint a saját gyerekeimet. Ekkora szégyent! - Morgom az orrom alatt.

- Ure, ne maradjon le! - Lép vissza a terembe egy maia, arcán széles vigyorral.

- Megyek már! - Kuncogom, ahogy utánuk sietek. Kicsit én is kiélvezhetem az ittlétünket. Úgyis mindig kíváncsi voltam rá hogyan élnek a gyermekeim. Ez egy tökéletes alkalom, hogy megismerjem a maiák gondolkodását és ne csak azt, amikor az agyamra mennek a szemetelésükkel.