From Morgoth To Sauron

9. Kiengesztelés?

- Ugye nem tett veled semmit? Ugye jól vagy? - Kérdezem aggódva, ahogy a szőke haját simogatom. Ő lesüti a tekintetét és egyik kezével az ajkai felé nyúl.

- Hozzám ért... - Mondja, de hangjában olyan érzelmet hallok, amit eddig csak a mesém után láttam tőle. - Nem volt hozzá joga! - Morogja az orra alatt, mire felemelem az állát.

- Akkor azt hiszem jobb lesz, ha megpróbálom eltüntetni az emlékét is! - Villantok meg egy huncut vigyort az irányában, mire megcsillan a szeme.

- Szerintem is jobb lesz! - Kuncogja, nekem pedig nem is kell több, hogy megint ajkaira tapasszam az enyémeket és megint felfedezzem a szája belsejét.

- Most, hogy kettesben vagyunk mutatok neked valamit, amitől le fog esni az állad. - Mondom miután befejeztük a csókot, ő izgatottan néz rám, ahogy megfogja a kezem.

- Menjünk! - Szinte ugrál az izgatottságtól, amit akaratlanul is megmosolygok. Végül elindulok a kert egyik távolabbi felébe, ahol egy kis épület áll, kíváncsian kukkantok be és mikor látom, hogy tiszta a terep behúzom a fiút is.

- Ez Varië műhelye. Itt készíti a szőtteseit. Furcsállom, hogy nincs itt. Általában mindig itt eszi a fene. Bár lehet, hogy most az egész háznépet lefoglalja Aulë ügye. - Magyarázom a maiának.

- Komolyan szőtteseket jöttünk nézni? - Néz rám hitetlenkedve.

- Dehogy! - Kuncogom, ahogy elindulok a teremben magam után rángatva a fiút. - Az az érdekes, ami itt hátul van! - Engedem ki magam előtt az erkélyre Mairont, aki lassan ki is lép és csodálkozva forgatja a fejét.

- Gyönyörű a kilátás. - Támaszkodik meg a korláton.

- Valóban. - Helyeselek, ahogy hátulról átölelem. - Van olyan hely, amit nagyon szeretnél látni? - Kérdezem, ahogy elkezdek a hajával babrálni, hosszú percekig nem válaszol.

- Utumno! - Mondja végül. - Szeretném látni hol laktál.

- Ott most csak romokat látsz. - Rázom meg a fejem. - Talán, ha... - Gondolkodom el. - Legyen! Nézz előre és koncentrálj a névre. Ha látsz valamit szólj. - Hagyom, hogy ráérezzen a kilátóra.

- Füst és romok, hatalmas hegyek. - Szólal meg végül, én óvatosan fejére helyezem az állam, ahogy koncentrálni kezdek, hogy azt lássam, amit ő. Látom a lerombolt otthonom, a földel egyenlővé tett tornyokat és a füstölgő romokat. Még is tovább koncentrálok és a romok lassan elkezdenek felépülni, hogy elnyerjék azt az alakjukat, ami akkor volt, mikor megalkottam őket.

- Ez gyönyörű! Hogy volt szívük ezt ledönteni?! - Hallom meg a morcos hangját.

- Mindig ezt csinálják! Viszont maradt ott még abból, amit létrehoztam. Nézz el kicsit jobbra! Látod ott a hegyeket, azt a kis völgyet ott benne? - Vezetem el tekintetét.

- Azt a palotát is te csináltad? Annak mi a neve? - Tudakolja kíváncsian.

- Angband! A második legerősebb és legnagyobb palotám, Utumno után. Ha egyszer megszabadulok a házi őrizetemből oda fogok visszavonulni. - Mesélem el neki a terveim, a messzeségbe nézve. Érzem, ahogy megmozdul a karjaimban és szembe fordul velem, ezzel megtörve a varázslatot.

- Engem is elviszel oda? - Kérdezi őszinte reménnyel a szemében.

- Nélküled nem is mennék el! - Biztosítom a fiút és lassan átölelem a derekát, már éppen megcsókolnám, mikor a műhely felől hangokat hallok meg. Azonnal arra fordulunk, majd idegesen egymásra nézünk.

- Nincs másik kijárat, igaz? - Suttogja, én pedig morogva biccentek. - Akkor hogy fogunk innen meglógni, ha Varië úrnő észrevesz minket, nekünk annyi. - Fájdalmas bevallani, de igaza van. Az a nő képes lenne gyilkolni, ha megtudná, hogy valaki belépett a műhelyébe.