From Morgoth To Sauron

81. Szörny a sötétben

Námo POV

Ahogy a napok telnek egyre érdekesebbnek találom az alám beosztott Omilus lányt. Minden feladatot, amit adok neki tökéletesen és gyorsan elvégez, ezzel nagyon is hasznossá teszi magát. Viszont vannak dolgok, amiket nem tudok hova tenni vele kapcsolatban. Kezdetnek itt van, hogy mióta elküldtem megszámlálni a holtakat, egyre gyakrabban jár a holtak csarnokába. Ez nem is tűnt volna fel, ha nem szűrődtek volna ki éjszakánként furcsa hangok a helyről.

Beszélgetések, néha sikolyok is. Bár a holtak szoktak sikongatni ezek mégis más sikolyok voltak, mintha félelemmel teltek volna meg. Végül már nem bírtam tovább, a kíváncsiságom győzedelmeskedett felettem és eldöntöttem, hogy utána járok ennek az ügynek. Így ma este miután elbúcsúztam a maiáimtól és visszavonultam a szobámba, majd vártam egy fél órát, nyakamba vettem a csarnokaimat. Utam egyenesen a holtak csarnokába vezetett, ahol tudtam, hogy az Omilus lány már valószínűleg ott van.

Próbálok minél nagyobb csendben belopózni és nem megzavarni a valamit feszülten figyelő szellemeket. Ahogy közelebb kerülök ahhoz, amit figyelnek furcsa dologra leszek figyelmes. A hang amit hallok Liwethhez tartozik, de az arc egyáltalán nem. Előttem egy szőke és kék szemű lány van, aki éppen furcsán hegyes fogait meresztgeti egy szellemre, aki pirosabb, mint bármelyik szellem, amit eddig láttam. Halott szemeiben meglepő módon gyűlölet és harag csillog. A lány mögött egy házaspár szellemei állnak, akik szintén haragosan néznek a vörös szellemre.

- Boszorkány! - Sipítja a vörös szellem.

- Én legalább élek és van egy szerető családom! - Húzza fel az orrát a Liweth hangú lány.

- Mégis milyen áron? Neked létezni se lenne szabad! A te léted csak egy balszerencse! Gonosz lények teremtménye vagy! - Hajol közelebb a vörös a lányhoz, aki felemeli a kezét, amin a körmei az átlagosnál sokkal hosszabbak. Ezekkel kap a férfi szelleme felé, aki sikolt egyet és az arcához kap, amin mély sebek jelennek meg.

- Nem egyszer mondtam már, hogy ne ítélj meg senkit a kinézete és a szóbeszéd alapján! Nem adtam okot, hogy utálj, hogy megtámadj. Adaék (apuék) se adtak okot rá! Arról nem tehetnek, hogy ti másodszülöttek ostobábbak vagytok, mint Aulë bácsi! - Morog a lány, én pedig csak pislogok az oszlop mögül, mikor meghallom testvérem nevét. Nem értem mi köze van ennek a lánynak Aulëhez.

- Méghogy nem adtál okot! Ez neked mi? - Mutat a szellem az arcára.

- Bosszú, amiért múltkor meghúztad a hajam. Mondtam nem támadlak meg, ha nem te támadsz először. Nem bántok senkit és nem is szeretek bántani másokat, de ha a családomat fenyegeted. - A lány ajkaira gonosz mosoly szalad. A kékség a szemében mélyebb lesz és mintha valami kegyetlen fény csillanna meg benne. - Akkor jobb, ha elkezdesz rimánkodni a lelked épségéért. - Itt a lány közel hajol a férfi szelleméhez. - Mert hiába imádkozol Iluvatarhoz, hiszen tudod, hogy ő is mellettem áll! - Kezd el kuncogni olyan jeges hangon, hogy feláll tőle a szőr a hátamon. Szó szerint látom, ahogy a hideg végigfut a szellemen is.

- Námo úr észre veszi, ha eltűnök! - Bár a hangja magabiztos volt a szellem energiái rettegésről árulkodnak, egyáltalán nem biztos abban, amit mond. Mintha ez a kijelentése csak valami láthatatlan mentőöv lenne, amit tud, hogy úgyse tud elkapni.

- Ki mondta, hogy eltüntetném a lelkedet? - Fonja össze maga előtt a kezeit a lány, ahogy felhúzza megint az orrát. - Nem barátocskám! Meghagynám a lelked, de higgy nekem inkább a megsemmisülést kívánnád! Nekem korszakok álltak a rendelkezésemre, hogy mindent megtanuljak, amit érdemes megtanulni és a legjobb tanáraim voltak. Hozzám képest te olyan vagy, mint hozzád képest a kutya volt, amelyik a talpad nyalta. Hiába hordod fenn az orrod. A családomat senki... Érted? Senki sem fenyegetheti! - Néz rá a szellemre a lány jeges tekintettel, de olyan ridegen, hogy attól én is ledermedek. - Nem kellene elhamarkodottan ítélkezned! Meg kellene tanulnod látni azokkal a szemekkel, nem csak nézni! - Teszi csípőre a kezeit és használja azt a hangsúlyt, amiről azt hittem sosem fogom többet hallani.

A lány előttem most nem a szörnyeteg, hirtelen mintha a hangja mélyebb lenne, alakja magasabb, haja fekete, néhány fehér tinccsel, szemei mély obszidián szemek, ez az arc a bátyámé. Hátra tántorodok és nekimegyek valaminek, ami nagyot csörren. A kép azonnal megszűnik megint a lány áll előttem rettegéssel a szemében. Nyomást érzek a vállamon, azonnal oda fordulok fehér arc, meleg mosoly, kedves tekintet.

- Kelj fel fiam! - Hallom azt a hangot, azt ami a jóslatokat adja, azt a hangot, ami apámhoz tartozik. A világ elfeketedik, mélyet lélegezve és izzadva kelek fel a szobámban, ahol Liweth éppen egy vizes rongyot csavar ki és márt vissza egy edénybe.

- Námo úr! Hála Erunak, hogy felkelt! Egész este vergődött az ágyban és furcsa dolgokat motyogott. Morgothról, meg valami boszorkányról, meg szellemekről! - Néz rám aggódó tekintettel. - Nagyon megijedtem uram! Éppen az éjszakai őrkörömet jártam, mikor meghallottam, hogy kiált. Azonnal ide jöttem. Láza volt, próbáltam lejjebb vinni és hála Erunak sikerült is. Úgy örülök, hogy nem esett baja. - Mosolyodik el, én pedig halványan viszonozom a gesztust.

- Köszönöm Liweth! Biztos fáradt vagy! Most már menj és pihenj le! Velem minden rendben van. - Mondom biztatóan, de a lány még mindig idegesnek tűnik.

- Biztos minden rendben lesz Námo úr? Szívesen maradok, ha gondolja. Nincs semmi dolgom és nem akarom, hogy lebetegedjen uram. - Néz végig rajtam aggódó szemekkel, én vállára teszem a kezem és óvatosan megszorítom.

- Nagyon jó szíved van Liweth, de nincs miért aggódnod. Menj nyugodtan! Később visszajöhetsz megnézni hogy vagyok, de most szeretném, ha magadra is gondolnál és lefeküdnél kicsit. Én vala vagyok, hónapokig bírom alvás nélkül, de ez a tündéknek nem megy így, ezzel tisztában vagyok, úgyhogy menj! - Biccentek egyet az ajtó felé. A lány lassan feláll.

- Ahogy parancsolja uram! - Folyamatosan hátra pillantgatva megy el az ajtóig és ott is megáll. - Viszont látásra Námo úr, pihenjen és gyógyuljon. - Mosolyodik el, mielőtt elhagyná a szobát, egyedül hagyva engem a gondolataimmal, amik most kezdenek el rendeződni.

Már amennyire tudnak rendeződni. A lány elmondása szerint lázálmom volt tegnap este, de én nem is emlékszem, hogy lefeküdtem, bár ennek lehet a betegség az oka. Viszont ez még nem magyarázza, hogy miért volt olyan élethű az az álom. Olyan volt, mintha valóság lett volna. Egyáltalán nem hasonlított egy álomra, de mégis mi lett volna, ha nem álom? Végül is az ágyamban keltem fel.

Biztos csak túlbonyolítom a dolgokat, annyira idegesített Liweth viselkedése, hogy a betegség ilyen magyarázattal állt elő rá. Igen, ez lesz a logikus magyarázat. A túl sok stressz miatt furcsa dolgokat álmodtam, nem kell azonnal a legrosszabbra gondolni. Végül is Liweth egy kedves és önfeláldozó lány, semmi köze se lehet az én rossz útra tért bátyámhoz. Igaz?