From Morgoth To Sauron

12. Neki teremtve

A reggeli a továbbiakban egész nyugodtan ment, bár a többieknek nem tetszett annyira a mi folytonos viccelődésünk, ami leginkább abból állt, hogy csókokat váltottunk, vagy egymáshoz értünk, esetleg kedvesen csipkelődtünk egymással, de mi nagyon élveztük a helyzetet. Főleg a szörnyülködő arcaikat. Pedig azt hittem Maironnak nem fog annyira tetszeni ez a játék, de az én fényem nagyon is élvezte.

- A délután folyamán elhagyjuk Mandost, ideje lenne haza mennünk, de közben még meglátogatjuk az elsőszülötteket. Ahogy megbeszéltük Melkor te velünk tartasz! Neked Mairon, viszont itt az ideje, hogy eldöntsd Melkor, vagy Aulë maiája akarsz lenni a továbbiakban? Ha Aulë mellett döntesz, minden visszatér a régi kerékvágásba, mintha mi sem történt volna. Viszont, ha Melkort választod, akkor amíg újra meg nem bízom a bátyámban velünk kell jönnöd, utána viszont szabadon távozhatsz vele. A döntés a tiéd! - Állít meg minket Manwë, mielőtt elhagyhatnánk az étkezőt.

- Én... - Kezd bele Mairon, de egy igen csak idegesítő valaki félbeszakítja.

- Előbb levehetnéd róla azt a varázslatot, ami elborítja az elméjét! - Fonja össze maga előtt a karjait Aulë, egy megvető pillantással megajándékozva engem.

- Nem tettem rá varázslatot! - Mondom morcosan.

- Én Melkorral szeretnék maradni. Engem neki teremtettek. - Néz egyenesen a szemeimbe a maia fiú, mire ajkaim féloldalas mosolyra húzódnak.

"El akarod nekik mondani?" Teszem fel a kérdést.

"~ Hátha akkor békén hagynak! Aulë kezd az idegeimre menni! ~" Válaszol magabiztosan szerelmem.

- Csak a varázslata miatt érzed így! - Morogja a kovács, még mindig tartva magát ehhez az ostobasághoz.

- Nem. - Rázza meg a fejét a maia, majd Manwëre néz. - Eru engem tényleg neki teremtett. - Mondja, de a szavak olyan természetességgel hagyják el a száját, hogy az még engem is meglep.

- Nem értem mit akarsz mondani gyermekem. - Néz gondterhelten rá öcsém.

- Álmomban megjelent nekem Eru. - Kezdi el magyarázni lehajtott fejjel. - Akkor még nem értettem, hogy miért akarok ennyire Melkor úr mellett lenni, de azzal, amit akkor mondott minden megvilágosodott. Azt mondta, tudom miért érzed magad kitaszítottnak, de ne félj gyermekem ott van az a férfi. Mellette megtalálod a békédet, ő az én legidősebb fiam. Én megkérdeztem tőle, hogy mi lesz, ha Melkor is úgy fog rám nézni mit mindenki. Erre azt válaszolta, hogy ne féljek egy percig se, mert neki teremtett, neki tökéletes leszek és nem leszek többé magányos. - Olyan hitelesen játssza el a hazugságát, hogy nem bírom visszafogni magam, muszáj megölelnem őt.

- Szeretlek, titta nár nin (kis lángom). - Nyomom homlokom az övének, kezeim pedig arcára helyezem, ő mosolyogva néz a szemembe, kezeit az enyémekre téve.

- Szeretlek, cuilë nin (életem)! - Suttogja boldogsággal a hangjában.

- Én ezt akkor sem hiszem el! Itt valami nincs rendben! - Morogja Aulë.

- Elég legyen Aulë! A fiú Melkor mellett akar maradni, ott is fog! A mai naptól kezdve Mairon a bátyám maiája! Ez az utolsó szavam. - Zárja le a vitát a valák vezére. - Készülődjetek hamarosan indulunk Finwë udvarába! - Int, hogy távozzunk, így mindenki szétszéled, hogy összekészüljön, de persze nekünk nincs sok holmink, tehát nem csoda, hogy jóval az indulás előtt készen vagyunk. Izgatottan állunk az udvaron, ahol már várnak a lovak az indulásra.

- Én nem tudok megülni egy ilyet! Még sose lovagoltam ekkora lovon! - Mondja aggódva az új maiám.

- Felülhetsz elém, megtanítalak, hogyan kell irányítani! - Mosolygok rá, mire kuncogni kezd.

- Megegyeztünk! Mellesleg hol vannak már a testvéreid? Ha ennyire elhúzzák az indulást nem fogunk semmit se haladni, mielőtt Varda úrnő megállna csillagokat számolni. - Panaszkodja, én pedig értetlenül nézek rá.

- Csillagokat számol? - Kérdezek vissza, ez új információ volt, mert azt már megtudtam mik azok a csillagok, de hogy Varda számolgatja őket.

- Tényleg te nem is tudsz róla. Mióta megvannak a csillagok Varda úrnő minden este megszámolja a csillagait. - Néz fel a még napos égre kedvesem.

- Nem is ő lenne, ha nem csinálna ilyeneket. - Rázom meg a fejem.

- Szerinted az öcséd meddig fog házi őrizetben tartani? - Lép egészen közel hozzám.

- Nem hiszem hogy sokáig, főleg, ha sokat csinálunk olyanokat, mint ma reggel. - Kuncogom, átölelve a derekát és magamhoz húzva őt.

- Én nagyon szeretem ezeket a játékokat. - Néz mélyen a szemembe és megint látom, ahogy elkezd feketedni a szeme fehérje.

- Megint izgatott vagy! - Adok egy puszit a homlokára.

- Honnan tudod? - Pislog rám meglepetten.

- Gyere megmutatom! - Fogom meg a kezét és elhúzom a tavacskáig. - Nézz bele!

- Magunkat látom! - Mondja értetlenséggel a hangjában.

- Figyeld a szemed! - Adom ki a parancsot, ahogy elhúzom haját a nyakáról és a válla elé helyezem, majd lassan csókolgatni kezdem.

- Mi történt a szememmel? - Ahogy meghallom a meglepett kérdést abbahagyom, amit csináltam és csak megölelem. A válla felett nézek bele a tóba. Szeme fehérje teljesen elfeketült.

- Csak az, ami az enyémmel szokott! - Mondom, ahogy utat engedek a vágyaimnak, mire látom, ahogy a tükörképem fekete íriszei vörösbe váltanak, majd a szemem fehérje feketedik be.

- Gyönyörű... - Suttogja Mairon a karjaimban, mire elmosolyodok.

- Te is az vagy, de ezt nem szabad látniuk, megijednének és visszadugnának a börtönbe. - Magyarázom, ahogy megint lezárom a furcsa gondolatokat, hogy visszaváltson a szemem az eredeti színére.

- Hogy tüntethetem el? - Kérdezi kíváncsian.

- Gondolj valamire, amitől megnyugszol, akkor magától eltűnik. - Vonom meg a vállam, de ahelyett, hogy lehunyná a szemét felém fordul.

- Inkább úgy akarok lenyugodni, mint reggel. Csókolj meg melmë nin (szerelmem)! - Fogja meg az arcomat, félig lehunyom a szemem, ahogy közel hajolok hozzá.

- Kérésed számomra parancs titta nár nin (kis lángom)! - Suttogom birtokba véve az édes ajkakat, majd óvatosan rájuk harapva, hogy bejuthassak a szájába. Hosszú szenvedélyes csókot váltunk. Ujjai elvesztek valahol a hajamban, az én kezeim pedig alig akarnak megállni a testén. Ebből az állapotunkból egy torok köszörülés ránt ki minket.

- Bocsánat, ha zavarok, de ideje lenne mennünk! - A hang tulajdonosan Eonwe volt. - Mindenki titeket vár! - Teszi még hozzá.

- Megyünk már! - Mosolygok rá, elkapva Mairon kezét és magam után húzva. Mikor elérjük a lovakat segítek neki felülni, majd helyet foglalok mögötte a nemes állat hátán, aki mintha nem nagyon örülne neki, hogy két utassal a hátán kell utaznia.

- Mehetünk? Szeretnék legalább egy kicsit menni, még mielőtt feljönnek a csillagok. - Harsog túl mindenkit az öcsém. A csapat egységesen válaszol egy megvagyunkkal, így gyorsan elköszönünk Námotól és Variëtől, hogy útra kelhessünk. Gondolatban folyamatosan kommunikálok Maironnal, annyi minden van, amit tudni szeretnék a világról, annyi minden változott és bár mindenre ő sem tudja a választ, mégis sokkal több mindent ismer itt, mint én.