From Morgoth To Sauron

17. Az én maiám

Az éjszaka nyugodtan telt, mind a ketten hatalmasat aludtunk, de a reggelünk már nem volt olyan pompás, ugyanis nem várt vendégünk jött. Éppen, hogy csak felkeltünk és köszöntjük egymást, mikor a semmiből az ágyunk végében terem egy fehéren világító férfi. A hirtelen jött idegen miatt Mairon szorosan hozzám bújik és belém kapaszkodik. Én csak rosszalló szemekkel nézek a minket mosolyogva bámuló férfira.

- Mit akarsz, Eru? - Kérdezem végül, közben pedig védelmezőn átkarolom a maiámat.

- Gondoltam megelőzöm, hogy Aulë valami ostobaságra hivatkozva szétválasszon titeket. - Teszi kezeit a háta mögé. Szavaira Mairon is felé fordul.

- Mégis hogy választhatna szét? Melkor maiája vagyok! - Mondja kicsit értetlenül, én pedig fejére hajtom az enyémet.

- Lehet, hogy az öcsém nekem adott téged és lehet, hogy a párom vagy, de... - Megakadok, ahogy lehunyom a szemem, fáj kimondani. - De még mindig szorosabb a köteléked vele, mint velem. - Nem merem kinyitni a szemem, viszont puha kezének érintésére azonnal akaratlanul ki kell nyitnom a szemeim.

- Le meleth nin (Szeretlek)! Nem érdekel kihez vagyok kötve! Én csak téged szeretlek... - Suttogja, de az idilli pillanatot Eru torokköszörülése zavarja meg.

- Szóval megoldhatom a problémátok, vagy még mindig nem kell a segítségem? - Hallom meg a kérdését. - Tudom, Melkor! Még nagyon sokáig kell majd engesztelnem titeket, hogy megbocsájtsatok, de kitartó vagyok. - Komoly tekintettel nézek teremtőmre, ahogy felülök az ágyon, magammal húzva a fiút a karjaimban.

- Ha már tényleg nekem teremtetted, akkor add is nekem. - Nézek egyenesen a szemeibe. - Nem tudom rendesen megvédeni, ha Aulëhez van kötve. Bele bolondulnék, ha baja esne. - Hajtom le a fejem, de érzem, ahogy Mairon lassan simogatni kezdi a kezemet.

- Rendben van, de el kell engedned addig. - Szólal meg Eru, én pedig megteszem, amit kér. - Gyere ide fiam! - Nem mozdulok, csak kicsit megnyomom Mairon hátát. Ez most neki szólt.

- Hogy én? - Mikor biccentek, lassan feláll, a köntöst összefogja magán és a teremtő elé áll. - Mit kell tennem?

- Először is próbálj meg nem sikítani. - Komorodik el a teremtő arca, ahogy tenyerét szerelmem homlokára teszi. A fehér fény hirtelen teljesen átjárja a fiút, aki remegni kezd és látom, hogy folynak a könnyei. Legszívesebben odamennék és megállítanám, de Eru erejétől nem tudok mozdulni. Alig egy perc fájdalmas néma csend után megint megszólal apám.

- Most már szabad vagy Mairon, elvesztetted a korábbi neved és a lelked a kapcsolatot Aulëvel. Ez csak azt jelenti, hogy hozzá nem fűz semmi, a művészete még mindig az életed része. Most viszont hagyom neked, hogy szíved szerint válassz a gyermekeim közül. Mondd hát meg ifjú Mairon, kinél szeretnél újra tudatodra ébredni? - Ahogy kimondja a kérdést, élénken fénylő lángok jelennek meg előtte, mind más színű.

Pontosan tudom mi ez, ezek mi vagyunk, amikor egymásra koncentrálunk mi valák így látjuk egymást. Szerelmem lassan felemeli a kezét, most nincs magánál, érzem, hogy nem az esze, hanem a lelke mozgatja a testét. Meg se remeg, amikor egyenesen belenyomja a kezét a mély fekete lángba, ami lassan körbeöleli.

- Tehát őt szeretnéd. Rendben, most hunyd le a szemed. Ezennel összekötlek a választott mestereddel. - Teszi kezét a fejére, mire a fekete lángok eltűnnek. - Gyere ide, Melkor! Mikor elengedem el fog ájulni, a te dolgod lesz, hogy felkeltsd. Ébreszd fel az elaltatott tudatát. Ne nézz így fiam, mindenre emlékezni fog, nem vettem el tőle mindent. Csak annak a pillanatnak a lelki jelentőségét, mikor Aulë mellett tudatra ébredt. Érezzétek jól magatokat, ha tényleg el akarod venni, még ha csak magatok közt is, én mint a legfelsőbb hatalom áldásom adom rátok.

- Mintha kellene az áldásod! - Morgom, ahogy megölelem Mairont, Eru elengedi, mire a fiú összeesik.

- Nem kell, de szeretnéd! Viszlát Melkor! - Hallom még a hangját, mielőtt eltűnne. Lefektetem kedvesem az ágyra, majd óvatosan ébresztgetni kezdem, a nevén szólítom és kicsit rázogatom. Nem tudom hogyan kell ezt csinálni, nekem sose volt ilyen igazi maiám. Végül egy egy csókot lehelek a két szemhéjára, majd egyet az ajkaira is, mikor eltávolodok mozogni kezdenek a szempillái és lassan kinyílik a szeme, hogy újra láthassam a gyönyörű narancsos íriszeit.

- Jó reggelt, titta nár nin (kis lángom)! - Mosolygok rá, mire az ő ajkai is mosolyra húzódnak. - Tudod ki vagyok? - Kérdezem aggódva, nem hiszek teljesen Erunak.

- Cuilë nin (Életem)! - Fogja meg az arcomat, majd magához húz, sokkal erősebben, mint eddig. Ajkaink heves csókban forrnak össze. - Le meleth nin, Melkor, le meleth nin (Szeretlek, Melkor, szeretlek)! - Suttogja a csókok között.

- Le meleth nin Mairon! (Szeretlek) - Ismétlem meg homlokom az övének nyomva. - Hogy érzed magad?

- Furcsán. - Kuncogja. - Mintha sokkal erősebb lennék és több varázslat forog a fejemben, mint amiről eddig tudtam, hogy létezik és... - Itt fülig pirul.

- És? - Kérdezek vissza, de ekkor megérzek valami halvány csiklandozást a vállamon. Azonnal oda fordulok és egy kis fekete árnyat pillantok meg, szemeim azonnal csillogni kezdenek. - Ezt is megkaptad? - Mikor biccent muszáj megint megcsókolnom őt. - Tökéletes, most vagy tökéletes. - Suttogom az ajkainak. Le vannak hunyva a szemei, de mosolyog rám.

- Viszont van egy kis baj! - Mondja alig hallhatóan, majd lassan kinyitja a szemeit, amikben a fehér rész megint fekete lett. - Most jobban akarlak, mint valaha. - Harap bele az alsó ajkába.

- Akkor pecsételjük meg a kapcsolatunk, melmë nin (szerelmem)! - Mosolyodok el én is.

- Mondtam már, hogy gyönyörűek az igazi szemeid? - Kérdezi lassan az ajkaimhoz hajolva.

- Csak egyszer! - Kuncogom, ahogy óvatosan a hajába túrok.

- Akkor most mondom még egyszer! Gyönyörűek! Azt akarom, hogy csak rám nézzenek! - Arcomon szélesebbre szalad a mosoly.

- Így lesz! - Biztosítom, mielőtt lecsapnék az ajkaira, hogy heves csókban forrjunk össze. Szinte érzem a kapcsot, ami összetart minket. Szóval ilyen érzés, ha valakinek maiája van. Ilyen, ha valaki tőled függ. Félelmetes, de nagyon kellemes érzés.

- A tiéd vagyok! - Hallom meg a fülem mellett Mairon hangját, ami csak erősíti a bizsergést és a meleg érzést bennem. - Nem vehetnek el tőled. - Harap rá gyengéden a fülemre.

- Soha senki! - Mondom én is magabiztosan, ahogy lassan csókolgatni kezdem a testét. Pár perc kell csak, hogy a szobát betöltse a szerelmünk mámora és mi elveszünk ebben a világban. Semmi sem létezik már csak mi. Még sosem éreztem magam ilyen jól, de azt akarom, hogy ennek soha se legyen vége. Miután megjártuk a semmi határait boldogan nyújtózunk el egymás mellett. Percekig csak némán fekszünk, mikor is Mairon morcosan fúj egy hatalmasat, én kérdőn fordulok felé.

- Jelenésünk van! - Morogja, ahogy az ajtó felé biccent, amin abban a pillanatban kezdenek el kopogni.