From Morgoth To Sauron

23. Örökké és azon is túl

Ma reggel kifejezetten sok energiával keltem fel és sokkal izgatottabban, mint valaha. Szerintem annyi energia pörög bennem, hogy azt még Valmarban is érzik, na nem mintha engem érdekelne, hogy mi van a többiekkel, amikor életem legfontosabb személye éppen arra vár, hogy összeköthesse velem az életét. Egész Angband a palotában nyüzsög, az orkok meg a balrogok természetesen ünnepséget akartak rendezni, de meghagytam nekik, hogy csak este csinálhatnak. Így a nappalunk viszonylag nyugodt volt. Lassan eljött a nagy esemény ideje is.

Megbeszéltük Maironnal, hogy nem találkozunk addig, amíg sor nem kerül az esküvőre, így én egész nap fel-le jártam a palotában. Szerencsére már csak percek választanak el a nagy pillanattól. A nagyterem közepében állok, fejemen a Mairon által készített szilmarilos koronával, ami másod állásban világítást játszik. Elegáns fekete öltözetben vagyok egy vörös anyaggal a derekam körül, csak a palástomat készítettem el fehér anyagból.

Kezemről már reggel lehúztam a gyűrűm, ahogy Mairon is, hogy most megint át tudjuk adni egymásnak. Idegesen állok a népem előtt, ahogy azt várom, hogy kedvesem megjelenjen, de nem ő jelenik meg először. Mellettem a semmiből halvány derengés támad, amiből most ardai alakban jelenik meg apám. Nagyon hasonlít így most arra az énemre, aki akkor voltam, mielőtt Tulkas megvert.

- Mit keresel itt? - Sziszegem felé, de ő csak kedvesen mosolyog rám.

- Jelen akartam lenni a fiam esküvőjén. - Válaszolja. - Különben is nincs itt az öcséd, hogy összeadjon titeket. - Magyarázza, mire megforgatom a szemem.

- Te se kellenél! - Morgom, ő azonban kuncogni kezd.

- Azért még itt maradok végignézni! - Erre elvigyorodok.

- Csak nehogy nekem rosszul legyél! - Látom, hogy nem érti mire akarok kilyukadni, de nincs is időm neki elmagyarázni, ugyanis az egyik oldalajtóban megjelenik Mairon. Ő teljesen fehérben van, abban a csinos nadrágjában, fehér csizmával és egy hosszú széles ujjú ingszerű felsővel, ami a combja közepéig ér és szintén fehér anyaggal össze van fogva a derekánál. Magát kihúzva sétál el hozzám és szinte nem is foglalkozik Eru jelenlétével csak megfogja a kezemet és rám mosolyog.

- Eru színe előtt, én Melkor Sulimo, örök hűséget fogadok neked, Mairon Aulendil! - Mondom, ahogy a gyűrűjéért nyúlok és az ujja végéhez érintem. - Melletted leszek az idők végéig és mindig szeretni foglak. - Folytatom az ujjára húzva az ékszert, amin azonnal megjelennek a vésetek.

- Eru színe előtt, én Mairon Aulendil, örök hűséget fogadok neked Melkor Sulimo! - Kezébe veszi a gyűrűmet és lassan az ujjamra húzza, ahogy folytatja. - Mindig szeretni foglak és melletted leszek, az idők végéig és azon is túl. - Mosolyog fel rám, ahogy az asztalra helyezett kehely felé fordul, amit felvesz és a kezembe ad, majd a tőrt is felveszi és kezét a kehely fölé emeli. - A testem, a lelkem és mindenem a tiéd, legyek hozzád kötve elszakíthatatlanul! - Ahogy ezt befejezi megvágja a kezét és hagyja, hogy a vére a kehelybe csorogjon, majd elveszi a pohár felől és felém nyújt a tőrt, amit átveszek és a kelyhet adom neki helyette.

- Testem, lelkem és mindenem a tiéd. Ezzel a vérrel magamhoz kötlek téged és hozzád kötöm magam, hogy soha senki se választhasson el minket egymástól. - Mondom el a saját mondókámat, ahogy megvágom a kezem és a kupába folyatom a véremet.

Mikor ezzel megvagyok, sebes kezemmel megfogom Mairon sebes kezét és felé nyújtom a kelyhet. Ő mosolyogva veszi át és iszik belőle. Látom, hogy kicsit hunyorog a furcsa ízre, de gyorsan túlteszi magát rajta, majd felém tartja a tárgyat. Én elveszem és megiszom a maradékot, utána pedig leteszem a kelyhet az asztalra és magamhoz húzom kedvesem, hogy megcsókolhassam. Ekkor kezd el éljenezni az Angbandi nép. Hirtelen megérzem a fejem búbján Eru kezét, majd valami kellemes bizsergést is, de mikor elengedem kedvesem és apám felé fordulok, ő már sehol sincs.