From Morgoth To Sauron

34. A mi fiunk

- Egész jól ment! - Sóhajt egy nagyot Mairon, mikor már sikerül ágyba raknunk Thuringwethilt és Moriont is és mind a ketten mélyen elalszanak.

- Meglepően jól ment. Bár a maiák még nem láttak minket, na de majd reggel. Morion reggel úgyis sokkal aktívabb, biztos kíváncsi lesz mindenre és Thuring is, most hogy már nem fog tartani az idegenektől. - Mairon biccent a szavaimra. - Mi a baj titta nár nin (kis lángom)? - Simogatom meg az arcát, lehunyja a szemeit és jobban a tenyeremhez simul.

- Tudtam, hogy nem fogják elhinni, de nem hittem, hogy ez ennyire fájni fog. Nem akarom, hogy szörnyként nézzenek rá. Miért igazságtalanok velünk mindig? - Hajtja fejét a mellkasomra.

- Mert Eru ilyennek teremtette őket. - Simogatom a haját. - Ne, aggódj már csak a holnapot kell kibírni és hazamegyünk és elfelejtjük őket. Minden rendben lesz! Szeretlek! - Suttogom az utolsó mondatot valériaiul. Mairon felemeli a fejét és az ajkaimhoz hajol.

- Én is szeretlek! - Válaszol szintén az anyanyelvemen és összetapasztja az ajkainkat. Óvatosan a hajába túrok, mire ő simogatni kezdi a mellkasomat. - Szerinted mit kellene tennünk, hogy elhiggyék tényleg a mi fiunk? - Néz végül a szemeimbe, de kezei még mindig nem állnak meg.

- A valák már elhiszik, ha nem is tetszik mindnek, de elhiszik. Ahogy elnézem Eru gondolt erre a lehetőségre. - Magyarázom neki, ahogy lassan elkezdem simogatni a hátát.

- Akkor nincs semmi baj. Szerinted holnap meddig fog bírni mászni a mi kis csillagunk? - Pillant a babaágy felé kedvesem, kezei pedig lassan a derekam körül vándorolnak.

- Biztos sokkal többet, mint ma, napról napra egyre ügyesebb. Szinte alig hiszem el, hogy csak nem rég született. - Mosolyodok el, ahogy lehunyom a szememet. - Feltüzelsz titta nár nin (kis lángom)! - Suttogom a fülébe.

- Ez a célom melmë nin (szerelmem)! Szeress engem! - Dorombolja a fülembe, amivel eléri, hogy bizsergés fusson végig a hátamon. Azonnal letámadom az ajkait és halkan csettintek egyet, hogy senki se halljon minket, de mi halljuk egymást, így nyugodtan tudunk kellemes perceket okozni egymásnak, anélkül, hogy bárkit felkeltsünk. Reggel Thuringwethil ideges sikongatására keltünk fel, szinte azonnal.

- Ada (apu), atar (apa)! Morion lángol! - Én erre visszadőlök az ágyba, megnyugodva, hogy minden rendben van. Mairon pedig kuncogva áll fel és megy oda a két gyerekhez.

- Ne aggódj, Thurig Morionnak nem árt a tűz. Könnyen el bírja viselni. - Simogatja meg a kislány a fejét.

- Úgy, mint te és atar (apa)? - Pislog rá, mire kedvesem biccent egyet. Kisfiunk ekkor kezd el mozgolódni, majd nagyokat pislog és hangosan nevet, mikor meglátja Mairont. Ekkor már én is felállok és odalépek hozzájuk.

- Jó reggelt. - Mondom egy-egy csókot nyomva a vámpírka és Morion fejére, végül pedig megcsókolom kedvesem, aki boldogan viszonozza a gesztust.

- Neked is jó reggelt. Jobb, ha indulunk biztos várnak már minket. - Erre biccentek egyet, majd nekilátunk összeszedni magunk és a gyerekeket, hogy elinduljunk a közös reggelire. Most én viszem Moriont és Mairon fogja Thuringwethil kezét, de a mi kis hercegünknek kedve szottyan mászni, így még a nagyterem ajtaja előtt leteszem.

- Ada (apu), vigyázok rá! - Mosolyodik el a vámpírka, ahogy elengedi Mairon kezét és elkezd az öccse mellett mászni.

"~ Nagyon szereti Moriont! Olyan aranyosak együtt! ~" Hallom meg kedvesem hangját, ahogy mosolyogva figyeli a csemetéket.

"A mi gyermekeink, még szép, hogy szeretik egymást." Válaszolok, megfogva a kezét, majd kinyitom az ajtót a mászós gyerekek előtt. Mind a ketten hálásan néznek fel rám, de már mennek is tovább.