From Morgoth To Sauron

85. Na ne!

Eonwe POV

Dúdolva sétálok Manwë csarnokában, hogy kijussak az edzőterekhez, többi maia társam azt mondta, hogy Moggoth már van olyan jó, hogy meg merik nekem mutatni, én pedig hiszek nekik és tényleg kíváncsi vagyok, hogy egy tünde mennyi tudást tudott magába szívni az én beosztottjaimtól. Mikor kiérek a szabadba mély levegőt veszek és elmosolyodok. A csapatom már itt vár és látom, ahogy az Omilus fiú maga előtt összefont karral nézi a pályát, amit a csapat összerakott neki.

- Na, akkor akár kezdhetsz is Moggoth! - Mosolygom rá, ő pedig megforgatja a szemeit és biccent egyet, ahogy nekirohan az akadálypályának.

Olyan ügyesen és gyorsan csinálja, mint még egyik beosztottam se, mintha a pálya a kisujjában lenne és ennél sokkal nehezebbekhez lenne szokva. A mozdulatai olyan furcsán ismerősek, mintha láttam volna már ezen a pályán, de valami nincs rendben vele, valami nem az igazi. Azonban akárhogy töröm a fejem nem tudok rájönni mi zavar, úgyhogy gyorsan elhessegetem a dolgot.

- Készen vagyok! - Lép elém, tekintetében komolyság van és még csak egy cseppnyi félelem se, ami nagyon meglep, de csak szélesen mosolygom, ahogy csípőre teszem a kezeim.

- Nagyon ügyes volt! Rég láttam már ilyen jó jelöltet! Gratulálok! Mától én a csapatunk tagjának tartalak Moggoth! - Nyújtom felé a kezem, amit egy kis hezitálás után el is fogad.

- Köszönöm. - Mondja, de mintha nehezére esne ezt kimondani.

- Lehetne egy kérdésem, csak mint egyik kolléga a másiktól. - Kacsintok rá, ő pedig gyanakodva néz rám, de biccent egyet. - Mégis milyen név az a Moggoth?! - Fintorodok el, ő pedig megint megforgatja a szemeit.

- Jobb, mint a Velethuil! - Hallom meg fél füllel és éppen hogy csak, de ez is elég ahhoz, hogy kitágult szemekkel nézzek a férfire előttem. A fejemben azonnal kapcsolnak az idegek. Ezért volt furcsa a mozgása, mert tényleg ismerem a mozgását. Csak az arc nem stimmelt, ami hozzá tartozott. A felismerés okozta sokktól egyet hátra lépek, ahogy dadogni kezdek.

- Na, ne, az nem lehet! Mondd, hogy téged nem hoztak magukkal?! - Erre megkapom azt a tipikus Velethuilos "Minden rendben van a fejedben?" nézést, de gyorsan eltűnik.

- Nem értem miről beszél Eonwe úr! - Mondja színtelen hangon, én pedig hatalmasat nyelek, ahogy egy mosolyt próbálok erőltetni az arcomra.

- Bocsáss meg összetévesztettelek valakivel! - Nyögöm ki, majd a csapathoz fordulok. - Fiúk nekem el kell mennem egy kicsit.

- Már megint? - Méltatlankodik az egyik kapitányom, de én csak kinyújtom rá a nyelvem és sarkon fordulok, majd sprintelni kezdek. Nem is tudom mikor rohantam utoljára ilyen gyorsan. Percekkel később lihegve rontok be az Ulmo palotájának viszonylag közelében lévő kis ház ajtaján.

- Mondjátok, hogy őt nem hoztátok! - Nézek a két pislogó Sulimo fiúra.

- Kit? - Kérdezik egyszerre.

- Velethuilt! - Forgatom meg a szemem, mire a lányok összeráncolt homlokkal néznek rám, majd a fiúkra.

- Mégis ki az a Velethuil? - Kérdezi Voriel, mire a fiúk röhögésben törnek ki és a hasukat fogják.

- Az Gothmog! - Mondja Manarion, a szemét törölgetve.

- Persze, hogy velünk jött, Thuring ki se tette volna a lábát Mordorból nélküle, nem sokára esküvőjük lesz! - Forgatja a szemét Angwe, én pedig lerogyok az egyik székre.

- Mondd, hogy nem most jöttél rá! - Néz rám komolyan Meriel.

- Szerintem nagyon is most esett le neki! - Rázza meg sajnálkozón a fejét a fehér hajú lány.

- Pedig azt hittem akkor leesett, mikor elmondtuk kik vagyunk! - Kuncog Manarion. - Mellesleg csak hogy tudd az egész családunk itt van.

- Na várjunk! Wenag az Angwe, Anoriman az Manarion, Roveil az Voriel, Leimer az Meriel, Lokrem az Melkor, Amorin az Mairon, akkor Moggoth az ahogy mondtátok Gothmog, vagyis Velethuil. De akkor... - Itt elkezdek gondolkodni és a kezemmel mutogatok is, majd tágra nyílnak a szemeim. - Te jóságos! - Fehéredek el, mint a fal.

- Mi lett? - Kérdezik mind a négyen egyszerre aggodalommal a szemükben.

- Akkor Ure az Eru! - Ők csak biccentenek egyet. - Én kipucoltattam a vécémet a teremtővel! - Ijedek meg, azonban a gyerekek csak nevetni kezdenek.

- Nagyapa nem tud magáért kiállni! - Rázza meg a fejét Manarion.

- Ha már itt tartunk, ki a többi Omilus? - Teszem fel hirtelen a kérdést, a négyből három iker azonnal Manarionra néz, aki fúj egyet és belekezd.

- Azokon kívül akiket felsoroltál a közvetlen családban van még Liweth, ő Thuringwethil. - Erre csak nagyokat pislogok az a kis szőkeség, aki anno olyan bőszen védte a kisöccsét az most Námo hírnöke lenne? - Van a bátyó Noimor, ő Morion.

- Melkor kettő lett felnőtt korára. - Kuncogom, ahogy eszembe jut a mostani Morion és az a kisbaba, akit anno láttam.

- Csak jobban ért a kovács mesterséghez, mint atar (apa)! - Biccent Manarion. - Meg ott van a nővérkénk Eromil, az ő neve igazából Moriel. Meg ugye vannak még az emberek...

- Hát szigorúan véve már nem azok! - Kotyog bele Angwe. - Az idősebbet atar (apa) a fiatalabbat meg ada (apu) fogadta be, úgyhogy inkább Thuring féltestvérei. - Meg se kísérlem, hogy felfogjam, hogy ez mit akart jelenteni, ez már így is bonyolult.

- Csönd már! Összezavarod! - Szidja le Manarion. - Szóval ott van Moriel párja Moribor azaz Boromir és... - itt mind vigyorogni kezdenek. - Morion párja Ramifar, vagyis Faramir. Ez a mi kis családunk álruhában. - Kuncogja.

- Szóval itt az egész családotok? - Kérdezem, még mindig kicsit nehezen fogom fel a dolgot. Ők biccentenek kérdésemre. - Ha a valák erre rájönnek az hatalmasat fog robbanni! - Vigyorodok el szélesen.

- De még mekkorát! - Mondják mind a négyen szinkronban.

- Tökéletes lesz! - Ahogy ezt kimondom mind elsápadnak és egyszerre fogják be a számat.

- Azt a szót nem mondjuk ki, ilyen hangosan! - Suttogja Angwe, ahogy végre elengedik a számat.

- Miért is nem? - Tudakolom csodálkozva.

- Mert olyankor mindig rossz sül el valami! A nagyapa akárhányszor kimondja ezt elrontja, amit csinált! - Fintorog Manarion. Én elgondolkodom majd felismerően sóhajtok.

- Hát így már világos! - Csettintek egyet.

- Mi világos? - Kérdezi Voriel.

- Amikor kitakaríttattam vele a vécém, akkor amikor nagy nehezen kész lett azt mondta rá, hogy tökéletes. - Kezdek bele.

- És? - Kérdezi Angwe, de az ajka sarkában már látom a készülő nevetést.

- Felrobbant a vécém! - Nevetem el magam és példámat a gyerekek is követik.

- Aztán mit csináltál? - Tudakolja most Voriel, mire én megint széles mosolyt varázsolok az arcomra.

- Megjavíttattam vele a vécét és kezdhette elölről a takarítást!

- Nem is tudtam, hogy ilyen kegyetlen vagy Eonwe! - Kuncog Manarion, mire én a szívemre teszem a kezem.

- Én? Ugyan, utána már segítettem neki, de nem bírtam ki olyan vicces arcot vágott és mentségemre legyen, hogy fogalmam se volt róla, hogy ő a teremtő. Így kimondva ez a helyzet még abszurdabb, mint alapból volt! - Nevetem el magam megint, amivel a kis csapatunkban egy újabb nevetési hullámot indítok be, amit több hasonló követ a nap folyamán.