From Morgoth To Sauron

22. Központi világítás

Úgy döntöttem, hogy annak örömére, hogy haza tértünk megajándékozom az én Maironom, így miután elmagyaráztam a teremtményeimnek és a balrogoknak mi a helyzet el is indultam, hogy megkeressem a tökéletes ajándékot. Sokáig tartott mire rátaláltam a legtökéletesebb dologra, de sikerült. Mondjuk úgy, hogy szó szerint orra estem benne.

Egy kis farkas kölyök volt az és amikor megláttam tudtam, hogy ő lesz a tökéletes ajándék a szerelmemnek. Mosolyogva vittem vissza Angbandba a kis szőrgombócot, majd a hálótermünkben szabadon eresztettem, hogy felfedezhesse a helyet. A kis csöppség farkát csóválva szaladgál körbe a szobában, majd ásít egy nagyot és a meleg lávával teli medence mellett letelepszik a földre. Óvatosan megsimogatom a fejét, majd elhagyom a termet, hogy megkeressem Mairont. Természetesen a műhelyben találom, kalapáccsal a kezében, felkötött hajjal és kötényben.

- Oda nézzenek, megtaláltam a legszebb kilátást a palotában! - Kuncogom, mire azonnal felém fordul.

- Hé! Neked nem szabad még ide jönnöd! Meglepetés lesz! Hess-hess! - Legyezget felém, de azért kacéran rám kacsint. - Még hosszú a nap és azt ígérted kettesben leszünk!

- Be is fogom tartani! - Mosolyodok el, ahogy igyekszem a háta mögé pislogni, hátha meglátom min ügyködik, de nem vagyok sikeres.

- Helyes! Most viszont hagyhatnád, hogy befejezzem a művet! - Szomorkásan lebiggyesztem az alsó ajkamat, ahogy rá nézek. - Mondtam már, hogy meglepetés, az én egyetlenemnek! - Mosolyog rám, majd a hajával kezd babrálni. - Kitaláltad már hogyan fogjuk megvédeni a határokat?

- Van rá egy ötletem. Talán meg is valósítom, amíg te itt ügyködsz! Ha végeztél keress meg, rendben? - Mosolygok rá, ő pedig biccent egyet, ahogy visszafordul az üllőhöz.

Kilépek az ajtón és be is csukom magam után, majd fogom magam és elsietek Angband határáig. Ha valóban utánam jönnek a bámulósok kelleni fog a védelem. Lehunyom a szemem és az ég felé emelem a kezeim, ahogy magam elé képzelem a hatalmas hegyeket, amik védelmezőn körbeölelik az egész otthonomat.

A föld mozogni kezd alattunk, ahogy lassan felgyűrődik, hogy hegyeket formáljon. Több vulkánt is készítek, hogy homállyal tudjam ellepni Angbandot, hogy az orkjaim nyugodtabban élhessenek. Mikor készen vagyok elégedetten nézek végig a művemen és biccentek is egyet. Kifáradtam, de ez az érzés pillanatok múlva el is tűnik, fél oldalasan felsandítok az égre, de nem válaszolok semmit teremtőmnek, inkább visszamegyek a palotába, hogy a hálótermünk mellett kialakított kis szobába vonuljak vissza, ahol belekezdek legújabb teremtményeim létrehozásába.

A pókok óta nem teremtettem semmit csak úgy magamtól és most ihletet kaptam abból, ahogy Mairon harcolt a balrogokkal. Így azonnal a tettek mezejére lépek és kisebb nagyobb tojásokba zárom az új teremtményeim. Még fejlődniük kell, de ha egyszer megnőnek csodálatos lények lesznek, ebben biztos vagyok. Amikor ezzel is végzek elhagyom a szobát és visszamegyek a hálótermünkbe, a kis farkas még mindig a medence mellett szunyókál, ezen elmosolyodok, de nem zavarom meg csak fogom magam és előveszem a naplómat, ami távozásom óta ugyanott pihen.

Rengeteg dolgot kell bele írnom, ennek pedig azonnal neki is kezdek. Annyira belemerülök a dologba, hogy csak akkor nézek fel belőle, mikor kopogást hallok. Azonnal az ajtó felé nézek és meglátom Mairon csillogó szemeit, amik még mindig feketék és narancsosak.

- Kukucs! Hát itt vagy! - Lép be, egyenesen rám nézve és elindulva felém. Elmosolyodok és leteszem a naplóm az ágyra, ahogy felé fordulok.

- Végeztél? - Kérdezem, mire biccent egyet. - Helyes! Van számodra egy meglepetésem! Csukd be a szemed! - Simogatom meg arcát, amivel elérem, hogy megtegye, amire kértem. Gyorsan odamegyek a medencéhez és kézbe veszem a kíváncsian pislogó szőrgolyót, így megyek vissza Mairon elé. - Nyújtsd ki a kezed! - Ahogy ezt megteszi óvatosan belehelyezem az állatot a kezeibe. - Kinyithatod! - Suttogom izgatottan. Lassan nyitja ki a szemeit, de azok amint meglátják mi van előtte csillogni kezdenek. Hálás tekintettel fordul felém, ahogy magához öleli a lényt, aki vakkant egyet és megnyalja az arcát.

- Az enyém? - Pislog kedvesem rám, én pedig biccentek egyet. - Draugluin lesz a neved! - Érinti meg a kis gombóc orrát. - Olyan aranyos! - Kuncogja, de le is teszi a földre, mire a farkas körbeszaglássza, majd hozzá bújik, utána pedig visszafut a medence mellé vakkantgatva, hogy megint aludjon. - Még kicsi, sokat kell aludnia! - Nézi meghatottan kedvesem az állatot, majd elém áll és kezeit a vállaimra teszi. - Köszönöm, Melkor! Nagyon tetszik az ajándék, de milyen okból kaptam? - Hajol az ajkaim felé.

- Vedd egy ilyen üdv itthon ajándéknak! - Kacsintok rá, ahogy elkapom azokat a mézédes ajkakat, mosolyogva viszonozza a csókom, lassan a hajamba túrva.

- Akkor én is odaadom az üdv itthon ajándékod! - Kuncogja eltávolodva tőlem, én kicsit morcos vagyok ez miatt, de érdekel mit csinált így mikor elindul az ajtó felé követem őt. A nagyterembe megyünk, ami mintha sokkal fényesebb lenne, mint legutóbb volt. Tekintetem azonnal meg is keresi a fény forrását és mikor megtalálja tátva marad a szám. A szilmarilok fenn lebegnek a magasban. Mairon csak kuncog a látványomon, majd felemeli a kezét. A kövek lassan leereszkednek egyenesen a kezébe.

- Én mondtam, hogy fejdíszben jobban néznek ki! - Mondja büszkén. - Remélem tetszik Melkor! - Nyújtja felém a tárgyat, óvatosan veszem kézbe és forgatom meg. Egy korona, három csúccsal, amik mindegyikén egy szilmaril világít.

- Ez lélegzetelállító munka. - Mondom őszintén, mire kuncogni kezd.

- Köszönöm. - Biccent egyet, majd izgatottan folytatja. - Próbáld fel! - Én megteszem, amire kér és felteszem a fejemre a koronát. - Tökéletes! - Tapsolja boldogan és tényleg elégedettséget látok az arcán, ahogy közelebb lép hozzám, azonnal átölelem a derekát, ő pedig a kezeit a vállaimra teszi.

- Most tökéletes! - Erre kuncogni kezd és én is vele nevetek. Az orrunk hegye éppen hogy csak összeér, így nézzük egymást, amíg Mairon el nem pirul.

- Melkor kérdezhetek valamit? - Suttogja alig hallhatóan.

- Mondd! - Kérlelem olyan kedvesen, ahogy csak tudom.

- Az öcséd és Varda olyan viszonyban vannak egymással, mint mi, ugye? - Nem értem ez most miért fontos kérdés, de biccentek válaszul. - Akkor rajtuk miért látszik jobban, mint rajtunk? - Kérdezi őszintén, én pedig nem bírom tovább és hevesen megcsókolom.

- Elveszlek! - Suttogom a csók után, félig lehunyt szemmel néz rám, de látom, hogy nem érti miről van szó. - Az öcséméken azért látszik jobban, mert ők Eru színe előtt az ő áldásával fogadtak egymásnak örök hűséget. Ezt mi nem csináltuk.

- Értem! - Válaszol gyorsan, de látom, hogy kicsit elszomorodott.

- Mondtam, hogy elveszlek! - Kuncogom. - Ha ettől boldog leszel, akkor megpróbálom kibeszélni magunk a többieknél, hogy meg tudjuk csinálni.

- Nem lehetne a ványadtakat kihagyni ebből? - Kérdezi, én pedig kuncogni kezdek az arca láttán.

- Ha ezt szeretnéd, akkor úgy lesz. - Mosolyodom el, de ezzel nem segítek Maironnak, aki hirtelen ideges lesz.

- De akkor hogy kapunk áldást Erutól? - Kicsit fintorog mikor a név elhagyja az ajkait. Nekem pedig akaratlanul is eszembe jutnak apám szavai.

- Még ha csak magatok közt is. - Suttogom magam elé.

- Mi? - Kérdez vissza, én pedig elmosolyodok.

- Ha tényleg el akarod venni, még ha csak magatok közt is, én mint a legfelsőbb hatalom áldásom adom rátok. - Mikor kedvesem nagyokat pislog rám folytatom. - Ezt mondta nekem Eru, amikor a maiámá tett téged. Úgyhogy minden megvan, ami kell, már csak cselekednünk kell.

- Tényleg? - Kérdezi lelkesen, kezeit lassan a nyakam köré fonva.

- Igen és minden úgy lesz, ahogy te szeretnéd! - Suttogom az ajkai felett, de nem bírja sokáig és lecsap rájuk, elmémbe furcsa gondolatok szöknek be, amiket muszáj megmosolyognom. Azonban hamar el is vesznek ezek a gondolatok, mikor Mairon ujjai a hajamba túrnak.