From Morgoth To Sauron

47. Az Istárok

- Melkor! Melkor! Érezted ezt? A nyakamat rá, hogy ez Curumo volt! - Siet be csillogó szemekkel a Dol Golduri palotánk nagytermébe Mairon. - Nézzük meg tényleg ő-e az! Jöttek mások is! Ez olyan izgalmas! A maiák kitették a lábukat Valinorból! - Tapsikol, ezzel pedig eléri, hogy én is mosolyogni kezdjek.

- Akkor jobb, ha meglátogatjuk, nem gondolod? - Kérdezem mosolyogva, ő pedig csak bólogatni kezd. Így felállok és közlöm a vezérekkel, hogy egy darabig távol leszünk, majd kedvesem kezét megfogva lépek ki a palotánkból. - Az lesz a legjobb, ha lovon megyünk és álruhában. Nem kellene magunkra vonni a figyelmet, most hogy azt hiszik, hogy téged is legyőztek. - Mairon bólint egyet és magára teremt egy köpenyt, ahogy a lovához lép.

Én követem a példáját és magamra öltök egy fekete köpenyt, majd felülök a lovamra. Végül kettesben indulunk el nyugat felé, hogy minél hamarabb elérjük kedvesem régi barátját és társait. Mikor Moriába érünk, ahol most éppen csak egy kis csapat állomásozik úgy döntünk pihenünk egyet. Fenn a hegyekben nézzük a tájat kedvesemmel, mikor összeráncolja a homlokát. Óvatosan ölelem át a derekát, amivel magamra vonom a figyelmét.

- Valami baj van kedvesem? Nem érzem, hogy többen lennének, mint eddig. Még mindig öten vannak. Csak szét váltak. Egy északnak megy. - Nézek el abba az irányba, az energiái egyre távolabb kerülnek.

- Az Olórin, Varda maiája volt, de mindig Yavanna kertjében lődörgött. - Húzza el a száját kedvesem.

- Látom nem kedvelted. - Kuncogok egy kicsit, mire ő is felnevet.

- Nem jobban, mint azt aki a Bakacsin erdő felé tart. - Nézünk egyszerre vissza abba az irányba, ahonnan jöttünk.

- Ismerted? Veszélyes ránk? - Kérdezem kíváncsian, az erejéből ítélve nem ellenfél, de azt nem tudom, hogy vajon más képességei veszélyessé teszik-e.

- Ő Aiwendil, Yavanna maiája. Ártalmatlan, a légynek se tud ártani. Magának való alak, nem szeret társaságban lenni. Ellenben Olórinnal, ő lehet, hogy a későbbiekben még gondot fog okozni, de amíg nem felénk kever bajt nem hiszem, hogy fontos lenne. - Vonja meg a vállát.

- Eddig nem csinált sok mindent, azon kívül, hogy a Boszorkányurat elűzte. Apropó lidérc, szerinted okos dolog volt Ungoliantot, őt, meg a csapatát visszaküldeni Mordorba? - Tudakolom, aggódó pillantást vetve az említett hely felé.

Mikor Olórin elűzte a lidércet, addigra már csatlakoztak hozzá a halott emberek, akiknek Mairon anno gyűrűt adott a béke jeléül. Sajnos még most se jöttünk rá, hogy vajon miért ragaszkodnak ennyire az ékszerekhez az emberek, de legalább van egy új csapatunk, akiknek az új fajta sárkányok felügyeletét adtuk feladatul Mordorban. A biztonság kedvéért velük küldtük Ungoliantot, hogy őrködjön, ha az emberek valamilyen csoda folytán szaglászni akarnának.

- Nem lesz semmi bajuk! Túl sokat aggódsz melmë nin (szerelmem). Az első kérdésedre visszatérve. Nincs semmi baj, csak furcsállom, hogy Curumo még mindig együtt van Alataral és Pallandoval. Orome maiáival sose jöttünk ki jól. Bár Curumo is egy különc maia volt. Lehet megbarátkoztak. - Vonja meg a vállát. - Szerinted mit szólnának, ha meglátogatnánk őket ebben az új várukban, végül is most szomszédok vagyunk, nem? - Fordul felém kedvesem vigyorogva.

- Csodás ötlet. Indulhatunk titta nár nin (kis lángom)? - Állok fel és nyújtom felé a kezem, ő mosolyogva fogadja el. Pár óra múlva fekete csuklyákkal a fejünkön lépünk be abba az egy toronyba, amit az új szomszédaink építettek. Nem kell sokat várnunk, hogy elénk jöjjön egy nagy teremben a torony ura. Egy magas fehér hajú, fehér szakállas és hófehér ruhás férfi kezében egy bottal. A másik két maia erejét is érzem, ők valamivel felettünk vannak.