From Morgoth To Sauron

31. Vala éneke

Lassan telik az idő, mikor valamit nagyon várunk, így nagyon lassan telt el az idő, amíg a gyermekünk érkezését vártuk. Mairon nem nagyon mozdult ki ez idő alatt a szobánkból, de az egyre nagyobb sárkányok és Thuringwethil minden nap meglátogatták, szerintem a vámpírka volt a legizgatottabb, hogy az ő adaja (apukája) egy kisbabát hord a hasában. Minden nap eldicsekedik vele az egész palotában, hogy kistestvére lesz.

Persze mindenki izgatottan várja a dolgot bár mindenki más okokból. Az orkok hiányolják a hadvezérük, a balrogok az edző társuk, Draugluin pedig a gazdáját. A sárkányok kíváncsiak a jövevényre és hiányzik nekik az adajuk (apukájuk). Én és a vámpírka pedig együtt vagyunk izgatottak és idegesek mindenki más helyett is. Ma végre sikerült kicsit kettesben, akarom mondani hármasban maradnom kedvesemmel és a gyermekünkkel.

- Mi újság? - Pislog rám szerelmem, kezét a hasán pihenteti, ami már szép nagyra megnőtt, én leülök mellé és egy apró csókot nyomok az ajkaira, majd a hasára is.

- Semmi különös, a tündék még mindig a kapuban állnak, de közelebb jönni egyik se mer, mind gyáva nyulak. Az orkok szépen szaporodnak, Azog egyre több újoncot tud felvenni a seregbe és egyre ügyesebbek lesznek, hála a rajtaütéses ötletednek.

- Reméltem is, hogy a bámulósok addig nem akarnak támadni, amíg nem leszek megint harcképes. Vezetni akarom a seregeinket Melkor, harcolni köztük. - Néz rám lángoló szemekkel.

- Akkor se tudnálak eltiltani tőle, ha nagyon akarnálak, így be kell érnem azzal, hogy vigyázok rád távolról. - Simogatom meg az arcát. - Jut eszembe a kis vámpírkád ma már képes volt teljesen átalakulni denevérré lefekvés előtt, de nem hagytam neki, hogy berontson hozzád a hírrel, majd megmutatja holnap. És ti hogy vagytok? - Nézek rá sokkal kedvesebben, mint valaha.

- A kis herceg ma nagyon sokat mocorgott, de ezt leszámítva semmi sem történt. - Mosolyog rám, mire kezem a hasára helyezem.

- Honnan tudod, hogy nem hercegnő? - Kérdezem közelebb hajolva ajkaihoz, de ekkor erős nyomást érzek a kezem alatt, biztos nagyon meglepődhettem, mert Mairon kuncogni kezd.

- Aki ilyen erővel tud rúgni az biztos nem kislány, bár én annak is örülnék, de szerintem trónörököst kap Arda trónja. - Kacsint rám, én pedig félig lehunyt szemmel csapok le ajkaira, hogy megcsókolhassam. - Melkor, szeretnék tőled kérni valamit. - Fordítja el a tekintetét és arca hirtelen kipirul.

- Mit szeretnél, titta nár nin (kis lángom)? - Simogatom meg arcát.

- Tudod észrevettem, hogy szereti, ha éneklek neki. Arra gondoltam, talán... áh, miket is beszélek? Felejtsd el kedves. - Vigyorog rám kicsit zavartan, én csak nekidőlök az ágy háttámlájának és egyik kezemmel átölelem a kedvesem vállát, másikkal pedig a hasát kezdem simogatni, ahogy lassan és halkan hosszú eonok óta először újra énekelni kezdek.

Nem is tudom mikor csináltam ezt utoljára, de jó érzés megint dalolni, ráadásul úgy, hogy életem két legfontosabb személye itt van a karjaimban, ez az érzés, mindent felülmúl. Hosszan éneklek egy kellemes dalt, magunkról, ahogy megláttam kedvesem és ahogy végül egymásra találtunk, egészen eddig a pillanatig. A kis izgága ivadékunk kedvesem hasában, mintha megnyugodott volna, Mairon pedig lehunyt szemmel dúdol a dalommal együtt.

- Köszönöm, Melkor. - Hallom meg szerelmem hangját, mikor befejezem az éneket, én csak kedvesen mosolygok le rá, majd adok egy apró csókot a homlokára.

- Neked bármit. - Ajkaimra akaratlanul is egy mosoly szökik fel, ahogy elmémben felelevenednek a régi emlékek.

- Minden ezzel a mondattal kezdődött el igazán. - Simít végig a mellkasomon az én szőke maiám.

- Én is pont erre gondoltam. Szerinted meddig kell még várnunk rá? - Kérdezem kicsit halkabban, mintha félnék, hogy felkeltem a babát.

- Nem tudom, fogalmam sincs mikor kellene és mikor és hogyan fog megszületni. Ez olyan idegesítő Melkor. Szerinted Eru igazat mondott és tényleg nem fog fájni, amikor majd kijön? - Pislog rám egy kicsit izgatottan.

- Lehet, hogy nem a legjobb döntéseket hozta és az idegeimre megy, de Eru nem hazudik. Ha azt mondja nem fog fájni, akkor az nem fog fájni. - Csókolom meg édes ajkait, arcán széles mosoly szalad végig, de egy pillanat múlva grimaszba torzul az arca és a hasához kap. Ijedten ülök fel, mikor ő is, fogalmam sincs mi történt. - Mairon, mi a baj?

- Fáj, nagyon. - Csak ennyit tud kinyögni, mikor megjelenik a semmiből apám. Kedvesem arca megenyhül. - Máris jobb. - Fúj egy hatalmasat, amivel eléri, hogy én is megnyugodjak.

- Azt hiszem itt az idő gyermekeim. Hozzuk világra azt a babát. - Mosolyodik el Eru, mikor mind a ketten rá nézünk. Nem csinál semmit, csak figyeli kedvesem hasát, amíg megint el nem mosolyodik. - Még szép, hogy nagy belépőt akarsz, nem is az ő gyermekük lennél, de az fájna neki. Inkább engedd, hogy segítsek. - Nyújtja ki a kezét a férfi, kedvesem és én kíváncsian figyeljük a történéseket.

Másodpercekig semmi sem történik, de akkor hirtelen megjelennek az árnyaim kedvesem hasán. Meglepett arcából ítélve nem ő teremtette őket oda és nem is én voltam. Eru arca erre jobban felragyog, majd óvatosan kezei közé veszi az árnyakat és elhúzza kedvesemtől, aki kikerekedett szemekkel simít végig a hirtelen teljesen lapossá és feszessé vált hasán.

Én szó szerint eltátom a számat, hát még mikor apám kezeiben az árnyakból alakot ölt egy aprócska fiú gyermek, akit kedves mosollyal tart felénk. Érzem, mintha valami meleg és nedves folyna végig az arcomon, ahogy meglátom a kis csöppséget, akinek fekete haja és narancssárga szemei vannak. Kedvesem könnyezve veszi kezébe a gyermeket, én pedig kezem a gyermeket tartó kezére teszem.

- Milyen nevet adtok neki? - Teszi fel a kérdést apám, nem is gondolkodunk, csak egyszerre szólalunk meg szerelmemmel.

- Morion. - Mikor kimondjuk a nevet egymásra mosolygunk, majd a kis jövevényre.

- Morion az én kis unokám. - Simogatja meg a gyermek fejét a teremtő. - Magatokra hagylak titeket vele. Nagyon értelmes kis teremtés, de még nem tud beszélni, csak képekben közvetíteni a gondolatait. Nem sokára éhes lesz, jobb lesz ha szereztek neki tejet és sokat kell aludnia. Majd még meglátogatlak titeket. - Int egyet, én felnézek rá, majd nagyot nyelek.

- Köszönjük, Eru! - Mondom ki azt a mondatot, amit nem hittem, hogy ki fogok mondani. A férfi csak mosolyog rám, majd elhalványul.

- Olyan gyönyörű. - Hallom meg Mairon hangját és egyet kell értenem vele. Tényleg gyönyörű a gyermek, akinek az arcát cirógatja. - Ő a mi fiúnk, Melkor! Tényleg a mi fiúnk! - Sírja el magát örömében, én letörlöm a könnyeit, de magam is nehezen fogom vissza magam, hogy ne sírjak a meghatottságtól. - Nem akarod te is megfogni? - Néz rám szerelmem csillogó szemekkel.

- De! - Suttogom halkan, szerelmem a kezembe helyezi a gyermekem, aki amint hozzá érek rám néz és mosolyogva próbál hangot kiadni. - Nem kell úgy sietni kis Morion, hamarosan tudsz majd rendesen beszélni! Addig elég, ha mutatod! - Emelem feljebb a gyereket, hogy megcsókoljam a homlokát. Érzem, ahogy Mairon átöleli a derekam.

- Te is tudsz úgy beszélni vele, mint Eru? - Hallom meg a fülem mellett a hangját.

- Te is tudsz! Nem nehéz csak olyan, mint a gondolatátvitel! - Magyarázom a maiámnak, majd a fiúnk felé fordulok. - Én atar (apa) vagyok, ő pedig ada (apu)! - Mutatok kedvesemre, a kis csöppség nagyokat pislog, de látom a szemében hogy érti, hirtelen azonban nagyot ásít, amivel kicsal egy kuncogást a mellettem ülő férfiből.

- Szerintem álmos! Talán le kellene pihennünk. Úgyis fel kell készülnünk, hogy Thuringot leállítsuk, mielőtt halálra ölelgeti szegény Moriont. - Simogatja meg a baba fejét kedvesem. Én biccentek szavaira és az újszülött csöppséget kis takaróba bújtatva a párnáinkra fektetem. Megfogom szerelmem állát és magamhoz húzom egy hosszú csókra.

- Köszönöm neked ezt a csodát! - Suttogom az ajkai felett, mire elmosolyodik.

- Én köszönöm, hogy elfogadtál olyannak amilyen vagyok és hogy mindig itt vagy nekem Melkor! Tudom, hogy nagyon jó apa leszel! - Mosolyog rám, megint megcsókolva, majd elfekszik a kis csecsemő mellett az egyik oldalról, én pedig a másik felé fekszem, így a baba közöttünk alszik, mi pedig óvón hajtjuk álomra a fejünk mellette.