From Morgoth To Sauron

13. Bámulósok között

Több napig tartott az út Finwë udvarába. Nem hittem, hogy ennyire zavarni fog, de Varda új szokása kifejezetten idegtépő és ezt nem csak én gondolom így. Kész felüdülés volt belépni az elsőszülöttek királyának palotájába, ezután a hosszú út után. Legalábbis elsőre, azonban a vigyor azonnal lefagyott az arcomról, mikor megláttam az uralkodót és Mairon is megkomolyodott mellettem.

"Te is érzed, igaz?" Teszem fel a kérdést és azonnal meg is kapom a helyeslő választ.

- Bátyám, mutatkozz be te is! - Szólít meg a testvérem, amivel kirángat az elgondolkodásból.

- Melkor Sulimo! Ő pedig a kedvesem Mairon Aulendil! Mind a ketten megtisztelve érezzük magunk, hogy még időben ideértünk, hogy láthassuk önt. - Persze, amint kimondom rájövök, hogy talán nem kellett volna mindenki előtt kikotyogni a dolgot, de hát most már mindegy.

- Bátyám? - Pislog rám Manwë.

- Nem tehetek róla, megérzem. - Hajtom le a fejem.

- Meg fogok halni, igaz nagyuram? - Hallok meg egy új hangot, ami a tündéhez tartozik.

- Hamarosan. - Mondom biccentve, ahogy mosolygós arcára nézek.

- Akkor még nagyobb megtiszteltetés, hogy meglátogattak. - Húzza ki magát, majd felajánlja, hogy körbevezet minket.

Persze Manwë elfogadta az ajánlatot, úgyhogy muszáj volt az egész palotát végigjárni és csak utána kaptunk kimenőt, de azt is csak úgy, hogy a valák főnöke meghagyta, hogy mindenki készítsen valami ajándékot szegény haldokló királynak. Úgyhogy amint kettesben maradtam kedvesemmel fennhangon kezdtem el morogni, hogy mégis mi a fenét adjak annak az elsőszülöttnek és Mairon kicsit sem segített a helyzeten, hiszen folyton kuncogott.

- Nyugalom melmë nin (szerelmem). Bízd az ajándékot rám! - Öleli át a nyakam, akkor is, ha morcos vagyok, ad egy gyors puszit az arcomra, majd kacsintva elfordul. - Aulë után én vagyok a legjobb kovács Valinorban. - Amikor hangot ad az egyértelműnek fejbe vágom magam. Hogy lehettem ekkora idióta?

- Hol is voltak azok a műhelyek? Ismerek egy olyan fémet amit ezek még biztos nem láttak. - Karolom át vigyorogva a maia derekát.

- Na, ez az én Melkorom. - Neveti, ahogy elindulunk a kohók felé. Csak páran vannak benn, de persze imádottamból kijön a kovács és akcióba lép. - Lenne egy szabad hely, még egy lelkes tagnak? - Persze a tündék azonnal elkalauzolnak minket a műhely végébe, ahol mikor magunkra hagynak Mairon morcosan megrázza a fejét. - Ezekkel nem lehet dolgozni.

- Ezen tudok segíteni! - Emelem fel a kezem, magam elé képzelve azt a helyet, ahol életemben először láttam őt, alig telik el pár pillanat a környezetünk változni kezd, Mairon szemei pedig boldogan megcsillannak. - Tessék! Remélem megfelel az én fémem is! - Intézek felé egy csak neki tartogatott kedves mosolyt, ahogy a munkalapon megjelent aranytömbre mutatok.

- Tökéletes! - Vigyorog, ahogy összefogja a haját és a felszerelések felé fordul. Ruhája azonnal megváltozik és most megint úgy néz ki, mint mikor először láttam őt, szívem pedig megint gyorsabban dobog.

- Most pedig lépj hátra, ha nem akarod, hogy orrba vágjalak. - Kuncogja, ahogy megfogja a kalapácsot, én engedelmeskedek neki és hátrébb állok, leülve egy kisebb asztalra, hogy onnan figyeljem, munka közben, pont mint akkor régen. Majdnem belebolondulok a látványba, amit munka közben nyújt. Hosszú órák múlva áll csak meg, előtte pedig már egy díszes, aprólékosan kidolgozott fejpánt pihen, amit belenyom a vízbe, majd ott is hagy.

- Na, ennek most pihennie kell egy darabig, utána még van rajta pár simítás és készen leszek. - Fordul felém mosolyogva.

- Ezt örömmel hallom! - Kuncogok, ahogy kitárom a karjaim, hogy jöjjön közelebb. - Mellesleg valaki nagyon beszélni akar veled a tündék közül. - Mondom hangosan, mikor pedig elém ér lehalkítom a hangom. - Elég idegesítő volt, ahogy azt a feledet figyelte, amit csak nekem szabad. - Ölelem magamhoz a fiút, aki megfogja az arcomat.

- Ne hozz kínos helyzetbe, melmë nin (szerelmem). - Mosolyodik el, ahogy ajkaimhoz hajol, hogy csókot leheljen rájuk. Én pedig ekkor döntöm el, hogy gyakrabban fogom műhelybe vinni. - Gyere be nyugodtan, ha akarsz valamit elsőszülött. - Fordul meg karjaim között kedvesem, egyenesen az ajtót nézve, amin valóban belép a tünde. Mairon kényelembe helyezi magát az ölemben és copfba kötött haját a válla elé húzza. - Mi a neved és mit szeretnél? - Faggatja az én fényem a belépőt.

- Fëanor, uram! Én csak tanulni szerettem volna, még nem láttam ilyen kovácsot, mint maga. - Mondja a tünde igyekezve, hogy ne bámuljon meg minket.

"~ Zavarban van! ~" Hallom meg Mairon hangját, ahogy a fejemben kuncog.

"Akkor adjunk neki okot is rá!" Tanácsolom, ahogy átkarolom a derekát, kezét az enyémre teszi és összefonja az ujjainkat.

- Szóval tanulni szeretnél, és pontosan mit? - Tartja még mindig komoly maia álcáját kedvesem, a folyamatosan piruló fiú előtt. Ajkaimra halvány mosoly szalad és elkezdem a karjaimban tartott fiú combját simogatni.

- Hogyan kell olyan szép mintákat csinálni, olyan vékonyan használni a fémet és mi az a fém, amit használt? - Kezd bele a kérdésekbe az elsőszülött.

- Megtaníthatlak rá mindannyiótokat, ha szeretnétek. - Válaszol Mairon, majd megjelenik szája sarkában az a halvány mosoly, ahogy folytatja. - A fémet aranynak hívják, de arról, hogy hogyan és honnan szerezzetek, arról Melkort kell kérdeznetek, végül is ő teremtette. Igaz, melmë nin (szerelmem)? - Fordul felém egy apró csókot lopva tőlem.

- Még mennyire, hogy igaz! - Biccentek, de magamban már hangosan nevetek a vörös fejű tündén. - Szóval szeretnétek tanulni? - Fordulok most én Fëanorhoz.

- I...igen! É...én szólok a többieknek. Elnézést! A...akarom mondani, viszlát. - Amint kilép a teremből mind a ketten nevetni kezdünk.

- Bámulósoknak fogom őket hívni! Az apja is így bámult minket nem? - Kérdezi Mairon nevetve.

- Nem is rossz! Tényleg azok, egy nagy csapat bámulós. - Nevetem halkan, hogy kint ne hallják. - Mellesleg van róla fogalmad milyen elképesztően jól nézel ki munka közben? - Nézek narancsosan csillogó szemeibe, közben végignyalva ajkaimon.

- Nem, nincsen! Viszont azt tudom, hogy ma este végre megint együtt lehetünk! - Csillan meg vágyaitól a szeme, amivel levesz a lábamról. - Persze, csak ha te is szeretnél. - Pirul el hirtelen, mire azonnal lecsapok az ajkaira. - Ezt igennek veszem. - Mosolyog a csók után. - Most viszont be kell fejeznem egy fejdíszt, aztán meg órát kell tartanunk a bámulósoknak. - Simogatja meg az arcomat, ahogy kipattan az ölemből, hogy megint nekifogjon a munkának.

Így nekem újra be kell azzal érnem, hogy nézem őt. Majd hallgatom, ahogy magyaráz a megjelent tündéknek, akik az órájuk után azonnal letámadnak engem is a kérdéseikkel, amikre igyekszem válaszolni, végül viszont csak megígérem, hogy majd inkább megmutatom nekik, minthogy meséljek róla, mert az úgy sokkal egyszerűbb lesz. Már lemegy a nap, mire sikerül magunkról levakarni a tündéket és végre megint kettesben lehetünk.