From Morgoth To Sauron

58. Még élek

- Ada (apu) Elessarék nem akarnak elmenni! Szerintem a fejükbe vették, hogy addig itt maradnak, amíg nem történik valami. - Jelenik meg a nagyterem ajtajában a fiam.

- Elessar? Az Aragorn nem? - Fordul oda Frodó a másik három hobbithoz, akik bólogatni kezdenek. Már egy ideje beszélgetünk, a lehető legtöbb kérdésre választ kaptak már és sikerült feldolgozniuk a sokkot is, ami azt jelentette, hogy Boromir még él, végül pedig Faramir is befutott, úgyhogy mostanra már kész kupaktanácsot tartanak a vendégeink a nagyteremben.

- Sőt, ha ez nem lenne elég Mo bácsi is megjött és összeakasztotta a bajuszát Olórin bácsival. - Forgatja meg a szemeit a fiam.

- Mo is itt van? - Ugranak fel a hiperaktív hobbitok, akik már régebb óta a vendégeink.

- Ki az a Mo? - Kérdezi a többi vendég, mire Pippin megszólal.

- Hát Saruman! Igazából Curumo a neve, de az túl hosszú! - Hunyja le a szemeit.

- Nagyon reméltem, hogy nem fog eddig elmenni a dolog, de azt hiszem nincs más választásom! - Áll fel az ölemből szerelmem.

- Mit akarsz csinálni titta nár nin (kis lángom)? - Kérdezem tőle, ahogy elindul az ajtó felé.

- Kimegyek a csatába. - Mondja mikor egy pillanatra megáll, csak a keze egy mozdulata kell, hogy megint rajta legyen az a páncél, amit már korszakok óta nem láttam rajta, erre én is felállok és a páncélom magamra idézve mellé lépek. - Mit csinálsz? - Néz fel rám.

- Komolyan azt hiszed, hogy hagyom, hogy egyedül kimenj oda? - Kérdezem komoly hangon, szinte látom, ahogy a sisak mögött elmosolyodik.

- Nem terveztem harcolni, csak kimenni és leállítani az egészet. Abból kiindulva, amit Zsákos úrék meséltek a mostani királyról szerintem meg tudjuk oldani ezt a félreértést egy kulturált beszélgetéssel is. - Magyarázza, mire kuncogni kezdek és a vendégek felé fordulok.

- Maguk nem jönnek? Thuring, Moriel kincseim, keressétek meg az öcséiteket és hozzátok őket is ki. - Nézek végül a lányokra, akik biccentenek egyet és el is tűnnek a vendégek pedig izgatottan sorakoznak fel mögénk.

- Előre megyek, szólok a csapatoknak! - Forgatja meg a szemét Morion, ahogy elindul.

- Fiam, ha sokat forgatod a szemed egyszer még fenn akad! - Szólok utána, de csak egy morgást kapok válaszul, amire elnevetem magamat. Így megyünk ki a palotából egyenesen a hadszíntér felé. Ahogy elérjük a hátsó sorokat az orkok szét válnak előttünk és hallom, ahogy a kiáltások végig futnak a csapatokon. Itt vannak a vezérek és előre akarnak menni, mindenkinek ki kell állni az útjukból. Már majdnem az első soroknál vagyunk, mikor a közös nyelven a fiam elkiáltja magát, a sisakját levéve.

- Vigyázzba! A hadvezér megérkezett! Curumo! Ez rád is vonatkozik! Aki kardot mer emelni velem gyűlik meg a baja! - Néz végig a csapatokon, ajkaimra mosoly szalad, igazi hadvezér lett belőle, rég láttam már ilyennek, utoljára talán az Izzó harag csatájában.

- Te egy tünde vagy! Mit keresel az orkok között? - Hallok meg egy értetlen hangot, fiam felhúzza az orrát.

- Fogalmad sincs kivel beszélsz Elessar! - Néz rá szúrós szemekkel, én pedig megnézem magamnak a kicsit csapzott fiatal embert, aki a szomszéd királyság új ura. Mellette ott áll egy bámulós és egy törp is, nem messze tőlük pedig Olórin vele szemben Curumoval, aki szikrákat szóró szemekkel néz a másik maiára.

- Ki vagy hát? - Kérdez vissza, mire fiam elmosolyodik és kihúzza magát.

- Morion Sulimo! - Válaszolja, mire a bámulós, a maia és a király eltátja a száját.

- Az nem lehet! Halottnak kellene lenned! - Hápog a király, mire kedvesem felnevet, ahogy hangja megtöri a csendet az ork csapatok térdre ereszkednek, Morion is felénk fordul és meghajol.

- Hadvezér, kapitány! - Most minden szem ránk szegeződik.

- Ugyan fiam, mondtam már, hogy nem kell hajolgatnod előttem! - Neveti kedvesem, ahogy leveszi a sisakját.

- Sauron! - Suttogja alig hallhatóan Olórin. - De hát te elvesztetted a testedet.

- Ne nevettess Olórin! Még hogy elvesztettem a testem! Te se gondolhattad komolyan, hogy attól, hogy levágják az ujjam meghalok! Maia vagyok, könyörgöm! Több kell ennél ahhoz, hogy meghaljak. Nem igaz melmë nin (szerelmem)? - Fordul felém, mire én is leveszem a sisakomat.

- Morgoth! - Kiált fel ijedten az egykori szürke maia.

- Üdv! Régen találkoztunk, mellesleg mióta vagy te fehér? - Nézek rá értetlenül, mire a gyerekek nevetni kezdenek.

- A mi ötletünk volt atar (apa)! - Jelennek meg a lábunk mellett az ikrek.

- Sejthettem volna! Kitalálom nagyapátok segített benne, mi? - Rázom meg a fejem, mikor vigyorogni kezdenek.

- Azok kik? - Pislog felénk értetlenül Olórin.

- Had mutassam be az ikreket! Ők itt Manarion és Angwe! - A fiúk erre integetni kezdenek.

- Most támadjunk, amíg nem figyelnek! Talán még nincs késő és tudunk időt nyerni Frodóéknak! - Suttogja a törp.

- Ugye nem gondolod, hogy süket vagyok unokaöcsém? - Szólal meg mellettem Mairon, mire a törp értetlen arccal pislog rá. - Most azon lepődtél meg, hogy hallottam, vagy hogy rokonnak neveztelek? - Kérdezi kedvesem, de nem kap választ.

- Valószínűleg a rokonon titta nár nin (kis lángom), tudod, hogy a legtöbben nem tudják, hogy Aulë maiája voltál. - Fintorodok el a név kimondása után. - Mellesleg meg törp uram nem kell elterelniük a figyelmünket. A gyűrű, amiről azt hiszik, hogy az elpusztításával megnyerhetik a háborút, nem éri meg a hitet, amit bele vetnek. Először is az egy egyszerű ékszer, másodszor nem is a legjobb munka, Mairon és Morion is sokkal jobb kovács, mint én. - Magyarázom, mire kedvesem arcon csókol.

- Attól nekem még minden ékszernél többet jelent az, amit te csinálsz! - Mosolyog rám, én pedig átölelem a derekát.

- Harmadszor pedig, komolyan azt hittétek, hogy attól, hogy ha beledobják a hobbitok a Végzet hegyébe a gyűrűt attól elpusztul? Ott adtam neki oda! Ha egy teljes éjszakát ki bírt a lávában, nem hiszem, hogy most csak úgy megolvad tőle! - Rázom meg a fejem. - Mellesleg vannak itt valakik, akik találkozni akarnak magukkal. Csillagaim, szerintem kezdjétek ti, ti kisebb sokk lesztek! - Fordítom fél oldalt hátra a fejem, mire két füst felhő jelenik meg előttem és a lányok alakot öltenek.

- Üdvözlet Mordorban gyűrű szövetsége! Thuringwethil Sulimo vagyok! - Vigyorog a vámpírka.

- Én pedig Moriel Sulimo! - Mosolyog a lányom, majd megfordul és elkiáltja magát. - Tiszta a terep! - Ahogy ezt kimondja szinte elviharzik mellettem lányom barátja és a következő, amit hallunk az az, ahogy reccsen a csont és mikor a hang felé nézünk az ember király az orrát fogja.

- Boromir?! - Lepődik meg egyszerre a három egymás mellett álló férfi, középen a törött orrú királlyal.

- Ezt azért, amit az őseid Numenorban csináltak a szerelmemmel! Mellesleg jó titeket újra látni! - Mosolyodik el, ahogy Moriel mellé lép és átöleli a derekát, mire nekem vissza kell húznom kedvesemet, hogy ne kiabáljon a fiúval, hogy eressze el a lányunk.

- Tudom, hogy meg ígérted, hogy meg fogod csinálni, de nem kellett volna, azok az emberek már rég halottak és megkapták a maguk büntetését. Én magam öltem meg a szemtelent. - Szólal meg kedvesem, mivel mindenki figyelmét magára tereli. - Na, Elessar erezd el az orrod, hogy meg tudjam gyógyítani, gondolom a bámulós barátnőd nem örülne, ha görbe maradna. - Lép ki ölelésemből, az ember csapatok félve hátrálnak, Olórin tátott szájjal nézi kedvesem, Elessar pedig lassan leengedi a kezét, mire kedvesem elhúzza arca előtt a kezét. - Készen is van. Most már beszélgethetünk kulturáltan? - Néz komolyan a király szemébe, aki csak pislogni tud rá.