From Morgoth To Sauron

16. Eljegyzés

Az egész napomat ezeknek a perceknek a tökéletesítésével töltöttem, mindent elterveztem. Eonwe ostoba beceneve tegnapról bátorsággal látott el és úgy döntöttem cselekedni fogok. Megcsináltam a gyűrűt, igazán különleges darab lett, mithrilből van, ami a legértékesebb fém Ardán, rubinokat tettem belé és egy varázslattal azt is elértem, hogy az apró vésetek narancsosan világítsanak, ha majd felhúzza. Tökéletes volt, Mairon is pont ott volt este, ahol gondoltam és minden a tervem szerint ment.

Nagy nehezen kinyögtem vallomásomat is, ami végül nem is hasonlított az eredetileg előre eltervezettre. Azonban a tervem ebben a pillanatban mondott teljes csődöt. Mairon kitágult, meglepett, de szeretettel teli szemekkel néz rám, de ahelyett, hogy válaszolna a kérdésemre, még mindig édes vörös arccal letérdel ő is, így megint alacsonyabb lesz nálam.

- Mindig különc voltam, sose találtam a helyem a többi maia között, kitaszítottak, gúnyoltak, de nem foglalkoztam velük. Azt hittem csak nem értenek és ez meg fog változni, de semmi sem változott, csak az, hogy Aulë mindig közel tartott magához, de ahogy ő boldogabb lett, én szomorúbb lettem. Aztán megláttalak téged. Belenéztem a szemeidbe és egy pillanatra a világ is szinte megszűnt létezni. Pontosan tudtam mit mondanak rólad, tiltottak tőled, mindenki retteg tőled, vagy haragszik rád, de én nem bírtam ki. Látni akartalak, hallani a hangodat, érezni téged és ez egyre erősebb lett, ahogy telt az idő. Pedig már azután a börtönben átbeszélgetett este után is pontosan tudtam mit akarok. - Elfordítja a tekintetét rólam, ahogy mesél, én pedig csillogó szemekkel figyelem őt. Elbűvöl a szavaival és megint össze-vissza ver a szívem.

- A szeretőd akartam lenni, melletted lenni. Azt akartam, hogy magadhoz ölelj, hogy megcsókolj, hogy ne csak a tudásvágyó maiát lásd bennem. Eddig egész életemben kétszer féltem. Először mikor az a parázsagyú vala majdnem megcsókolt, utána pedig akkor mikor Eru elmondta rólam az igazat. Arra az érzésre a félelem nem is jó kifejezés. Rettegtem, hogy elhagysz, az a gyűlölettel teli pillantás egy pillanatra összetört. Úgy éreztem, hogy azelőtt elvesztelek, hogy egyáltalán megszereztelek volna. Te vagy az egyetlen, aki megért engem, aki nem utasít el, aki elfogad ilyennek. Melletted önmagam lehetek és úgy érzem tartozok valahová. Hozzád tartozom és már nem tudnám elképzelni az életem nélküled. - Szinte érzem, ahogy elvesztem a hatalmat az érzelmeim felett, most szinte biztos befeketült a szemem fehérje és bevörösödtek az íriszeim, de nem tudok vele mit tenni, a szavai nagyon meghatottak.

Még mindig nem néz rám, csak a zsebébe nyúl és vörös fejjel emeli fel az ökölbe tartott kezét, majd felemeli a fejét és rám néz. Szeme fehérje már olyan fekete, mint az enyém, ajkai sarkában apró mosoly bújik meg.

- Nem akarok mást, mint hogy a te párod legyek az idők végéig. - Érzem, ahogy a szívem megtelik boldogsággal, és kicsit jobban megszorítom a kezét. - De... - Hirtelen ledermedek, talán mégsem fogadja el? - Csak akkor mondhatok igent, ha te is így válaszolsz. Szóval leszel a párom, Melkor Sulimo? Mert én ha kell mindenki előtt boldogan kimondom, hogy leszek a tiéd! - Ahogy ezt elhadarja, kinyitja a kezét, tenyerében pedig egy gyűrű pihen. Ránézésre arany, ezüst berakással. Elengedem a kezét és amilyen gyorsan csak lehet elkapom a nyakánál, hogy óvatosan magam felé húzzam egy hosszú csókra, amit boldogan viszonoz.

- Igen! Leszek a párod! - Suttogom, ahogy elengedem őt. Szemei boldogan csillognak.

- Feladhatom? - Emeli meg a kezében tartott gyűrűt, az ajkaiba harapva. Nem bírok megszólalni, így csak biccentek egyet és felé nyújtom a kezemet, ő pedig felcsúsztatja a gyűrűt az ujjamra. Én elkapom a kezét és megismétlem a mozdulatot a neki készített gyűrűvel. - Le meleth nin! (Szeretlek!) - Suttogja, ahogy az ajkaimhoz hajol, nem is gondolkodok csak gyorsan megszüntetem a rést kettőnk között és mélyen megcsókolom, ahogy magamhoz húzom.