From Morgoth To Sauron

77. Árnyak, de hogyan?

Yavanna POV

Mióta Eromil és a családja újjáélesztetre a fáimat azóta alig tudok velük betelni, azt hittem már sosem fogom látni a fényüket. Bár fogalmam sincs, hogy honnan volt a családjának annyi mágiája, hogy képesek legyenek feléleszteni a fákat, de inkább nem kérdezek utána és csak élvezem a helyzetet. Igaz a maiáim azóta valahogy nagyon furcsán néznek szegény Eromilra akárhányszor összefutnak vele, de nem értem mi ez. Eddig mindenkivel olyan kedvesek voltak. Most meg még szemtelenkednek is, nem tudom mi ütött beléjük. Próbálom őket rendre tenni, azonban a változást nem nagyon látom rajtuk olyan, mintha nem is mondtam volna semmit, pedig próbálkoztam.

Ma is pont egy ilyen esetnek vagyok tanúja, amikor a kertemben ülünk és beszélgetünk, mikor a maiáim elkezdenek igen csúnya dolgokat mondani a lányra. Sokáig csak pislogni tudok rajtuk. Velem ellentétben Eromil mosolyogva válaszolgat a gúnyos kérdésekre és olyan, mintha leperegnének róla a szavak, még nevet is és teljesen normálisan válaszolgat a kérdésekre. Mikor végre magamhoz térek megpróbálok kiállni a lány mellett, de mintha csak rontanék a helyzeten, most már a maiáim nyilt rosszallással néznek szegény tündére.

- Hallottam, hogy találkozgatsz Orome úr emberével. Csak nem vagytok együtt?

- De igen együtt vagyunk. Még nem olyan komoly, mint Liweth és Moggot kapcsolata, de egy pár vagyunk. - Mondja a lány szélesen mosolyogva, mire a maiám ajkai gonosz mosolyra szaladnak.

- Tudod múltkor hallottam Orome úr egyik maiájától valami érdekeset. - Folytatja a maia.

- Az előtt vagy az után, hogy csapta neked a szelet? - Jön a frappáns visszavágás a tünde szájából, amivel kicsit meglep. Nem hittem, hogy ilyet is tud.

- Nem csapta nekem a szelet! - Pirosodik ki a maia lány, de mély levegőt vesz és folytatja. - Szóval azt mondta, hogy látta az embert a kohók közelében. - Vigyorog, mire Eromil kuncogni kezd.

- Még szép, Ramifar és ő nagyon jó barátok lettek, mióta velünk van. Ramifar pedig minden nap meglátogatja a bátyámat a kohóknál. Csak természetes, hogy néha elkíséri. - Magyarázza a lány, amivel eléri, hogy a maiám egy kicsit összehúzza a szemeit, de mosolyogva folytatja.

- Értem, ez azonban nem magyarázza, hogy mit keresett egy lány társaságában. - Eromil egy pillanatra elkomolyodik, de megrázza a fejét.

- Biztosan megvolt rá az oka, hogy beszéljen a hölgyel. - Biccent határozottan.

- És azt meg tudod mondani, hogy miért volt az apád a kohóknál? - Kérdezi a maia.

- Amorinért ment valószínűleg, mióta amme (anya) és Amorin felesége meghalt nagyon összeszoktak. Támaszai egymásnak. - Mosolyog ábrándos tekintettel, mintha az anyjára gondolt volna vissza.

- Akkor miért hallottak furcsa hangokat a kohókból? Biztos jól támogatják egymást! - Erre több maiám is kuncogni kezd, Eromil kezei ökölbe szorulnak. A szeme is összeszűkül és hirtelen, mintha még a nap is halványabb lenne, de ez azonnal elmúlik, mikor kiengedi a kezét.

- Rémeket hallasz, kedves! Talán nem kellene állandóan Orome úr maiáival játszanod, tudod a kürtök károsítják a hallást. - Mondja végül, mire a maiám fülig pirul, én pedig kuncogni kezdek.

- Igaza van kedvesem. Mondtam már nem egyszer, hogy talán nem kellene Orome maiáival találkozgatnotok, tudjátok, hogy nem mindig tiszták a szándékaik. - Mondom én is biccentve, mivel elérem, hogy morgolódni kezdjenek és mintha valami olyasmit hallanék, hogy "Már megint a tünde párján van!" meg, hogy "Megint neki ad igazat! A kis kedvencnek!"

Ezekre csak pislogni tudok, de mivel azt nem bírom megállapítani, hogy ki mondta ezért nem is teszek vele semmit, bár nagyon rosszul esik. Magamban könyörgöm Eruhoz, mindannyiunk apjához, hogy visszaterelje őket a helyes útra. Többet egyelőre nem tudok tenni. Még órákig beszélgetünk, mikor megjelenik Varda és elhív magával.

Én boldogan követem testvérem a szokásos kis sétánkra, amiközben meg szoktuk beszélni, hogy melyikünkel mi történt az elmúlt héten. Minden a szokott rendben történik, a megszokott kedvenc helyünkön ülünk le és hallgatom végig, ahogy elmondja, mi nyomja a lelkét. Tudom, hogy szegény nagyon szomorú, hogy Eru nem adta meg neki és Manwë bátyámnak az esélyt, hogy gyermeke legyen, de sajnos ezzel nem lehet mit kezdeni. Mellette legalább ott van a férje és tud vele rendesen beszélgetni.

Ez az én Aulëmről nem mondható el. Az a kovács az esetek többségében igyekszik elkerülni engem. Pedig a kezdet kezdetén nagyon jóban voltunk. Ez azonban jelenleg mindegy is. Nekem most azzal kell foglalkozni, hogy kicsit lelket öntsek Vardába és biztosítsam róla, hogy minden rendben lesz. Őszintén mondom szerintem kicsit nagy felfordulást csapunk ekköré a Morgoth visszatér téma köré. Eddig nem történt semmi és ha egyszer le tudtuk győzni letudjuk még egyszer.

Nem értem miért kell erre ennyire felkészülni. Információt gyűjteni mindenhonnan, fegyvereket, terveket készíteni, de leginkább őszülésbe izgulni magunkat, valószínűleg teljesen feleslegesen. Persze ezt nem mondhatom el egyik testvéremnek sem, mert még a végén ostobának néznek, de nekem akkor is ez a véleményem.

Talán ezért is van, hogy én annyira nem veszem ki a részem ebből az egész műsorból, legfeljebb csak annyira, hogy mikor Manwë gyűlést tart, akkor megjelenek rajta és illedelmesen végighallgatom, meg persze próbálom nem kimutatni, hogy nem osztozok velük az izgalmukban.

Mikor Varda kibeszélgette magát, elkísérem a kertem határáig, majd lassan visszaindulok a maiáim társaságába. Közben elgondolkodom, hogy vajon a lányaim még mindig piszkálják-e szegény Eromilt. Csak remélni tudom, hogy nem. Igazán nem szeretném, ha a lánynak rossz élményei lennének velünk kapcsolatban.

Vardától hallottam, akinek a férje mesélte, hogy szegény Omilus családnak igen sanyarú előtörténete van. Most már tényleg megérdemelnék, hogy a sors rájuk mosolyogjon. Ahogy egyre közeledek a tisztáshoz, ahol mindig beszélgetünk észre veszem, hogy egyre sötétebb van. Már elkezdett volna lemenni a nap? Így rohan az idő? Észre se vettem, bár nem nehéz megfeledkezni magadról, ha Vardával beszélgetsz.

Gyakran előfordul, hogy azt hiszem, hogy csak perceket csevegtünk, de órák teltek el. Már látom magam előtt a tisztást, mikor furcsa dologra leszek figyelmes. A maiáim már elmentek, csak egy áll még mindig a tisztáson, de nem is ez a furcsa, hanem hogy vele szemben ott áll Eromil aki körül sűrű fekete árnyak vannak. Egy pillanatra a szívem is megáll.

Ilyen árnyakat utoljára Sauron körül láttam, mikor Aulë a fiát szidta. A megdöbbenés első hulláma után közbe lépek, de alig, hogy beteszem a lábam a tisztásra eltűnik az összes árny és csak a morcos Eromilt látom. Képzelődtem volna? Nem hiszem. Oh, megvan biztosan az aurája ilyen morcos.

- Yavanna úrnő, hát visszatért. Ennek igazán örülök, meg akartam várni, mielőtt haza megyek, hogy jó éjszakát kívánjak. - Biccent felém a lány, mire én is biccentek.

- Neked is jó éjt Eromil. - Felelem, ahogy elmegy a kertemből. Igen, biztos csak a képzeletem szülte az árnyakat, Varda túl sokat beszélt Morgothról.