From Morgoth To Sauron

45. Lánykérés

Az évfordulónk után már eltelt pár hét, de most is ugyanolyan boldogan ébredünk, mint mindig. Mosolyogva nézek az én egyetlenemre magam mellett, aki viszonozza a gesztust.

- Jó reggelt titta nár nin (kis lángom)! - Hajolok az ajkaihoz.

- Jó reggelt melmë nin (szerelmem)! - Hallom a válaszát és megérzem az ajkait is. Lassan közelebb húzom magamhoz, majd simogatni kezdem az oldalát és a hátát, végül pedig a hasát, mikor is hirtelen elhúzódik. Értetlenül nézek rá, főleg akkor mikor a hasához kap.

- Mairon, jól vagy? - Érintem meg az arcát.

- Éreztem valamit... - Néz a szemembe, izgatott csillogást látok a tekintetében. - Olyan volt, mint mikor Morielt éreztem.

- Csak nem? - Pislogok rá, majd hasára teszem a kezemet. Pár pillanatig ott is tartom, de a felfedezésemtől örömömben kicsordulnak a könnyeim. Azonnal megérzem Mairon kezét az arcomon, így ránézek.

- Szóval megint szülők leszünk. Még egy kis Sulimo születik közénk. - Mosolyog rám, én viszont csak megcsókolom, alig hagyom, hogy pár milliméternyire elhúzódjunk egymástól mikor folytatom.

- Kettő! - Lehelem ajkaira, mielőtt megint elvenném a levegőjét.

- Hogy micsoda? - Tol el magától meglepetten. Hangosan kuncogni kezdek a reakcióján, még nem láttam ilyen meglepettnek, ez pedig nagy szó.

- Ikrek. Valószínűleg kisfiúk, jobban hasonlítanak Morionra, mint Morielre. - Magyarázom el, kedvesem a szája elé kapja a kezét, de látom a szemében a boldogságot, mikor ő is könnyezni kezd.

- Ikrek. - Teszi végül kezét a hasára. - Melkor? - Pillant fel rám ártatlanul.

- Igen? - Törlöm le arcáról a könnyeket.

- Ha ők is épen világra jönnek, szerintem... - Kicsit elhallgat.

- Szerintem is. - Biccentek, mikor fejében megpillantom a még csak képekből álló gondolatot. - Örökké nem utálhatom az apámat. Lassan eleget tesz a kiengesztelésnek. Bár őt ismerve ugyanolyan marad, mint amilyen most. - Nevetek fel hangosan, amiben kedvesem is csatlakozik hozzám.

- Szeretnéd elmondani te a gyerekeknek? - Kérdezi, én pedig bólogatni kezdek. - Akkor induljunk! Úgy is reggeliznünk kellene. - Kacsint rám, ahogy kiszáll az ágyból és egy ruhát magára öltve elindul az ajtó felé.

- Menjünk. - Biccentek és követem kedvesem egészen az ebédlőig, ahol már ott várnak minket a gyerekek. Mind izgatottan várják, hogy miért hívtuk őket ide, nem értik a nagyapjuk miért van megint itt, ezt látom a gondolataikon.

- Fontos lehet! - Néz végig rajtunk Morion.

- He? - Pislognak rá értetlenül a lányok.

- Atar (apa), úgy fogja ada (apu) derekát, mintha attól félne, hogy a bámulósok elviszik. - Vonja meg a vállát a fiú.

- Még ha csak az lenne. - Rázom meg a fejem, amivel elérem, hogy ijedt szempárok nézzenek ránk.

- Mi történt? - Kérdezi aggódva Thuring.

- Ugye nem mérgezték meg adat (aput)! - Szörnyülködik Moriel.

- Atar (apa)! Mi történt? - Emelkedik fel az asztal mellől a fiam.

- Tudjátok ez egy nagyon fontos dolog. - Kezdek bele teljesen komoly arccal. - Az a helyzet, hogy...

- Melmë nin (szerelmem), a szívrohamot hozod rájuk feleslegesen. - Szakít félbe mosolyogva kedvesem. - Ha nem mondod el nekik elmondom én. - Erre kuncogni kezdek.