From Morgoth To Sauron

70. Találkozás a régi életemmel

Thuring POV

Vigyorogva követtem Námo bácsi maiáját az első napomra, ami nem éppen olyan volt, mint amilyennek képzeltem. Annak ellenére, hogy hírnöknek voltam beosztva, mindenre használtak, de szinte alig vittem valahová is híreket. Na, nem mintha panaszkodnék, jól el voltam én magamban a kis feladataimmal Mandosban is. Felfedeztem a helyet, ha már volt esélyem rá, hogy megnézzem ada (apu) és atar (apa) hol találkoztak, bolond lettem volna, ha nem élek vele.

Így az időm nagy részét Námo bácsi szürke, labirintus szerű palotájának felfedezésével töltöttem. Ha nem éppen ezzel foglalkoztam és Gothmog szabad volt, akkor együtt múlattuk az időt. Ő rengeteg helyet ismer itt, végül is élete kezdetén Valinorban élt és ráadásul Manwë bácsi maiájaként, ami felhatalmazta rá, hogy oda járjon ahova akar. Most pedig megmutogatja nekem a kedvenc helyeit.

Ma kivételesen furcsa feladatot kaptam Námo bácsitól, leltározást kell csinálnom. Először nem is értem, hogy miért rám bízza, de mikor a halottak csarnokához vezető úton már a harmadik maia vereget hátba azzal, hogy sok szerencsét, kezdek gyanakodni, hogy talán mégsem olyan könnyű ez a munka, mint amilyennek hiszem. Ennek ellenére egy halvány mosollyal az ajkaimon lépek be a nagy vasajtón, ami mögött a lelkek laknak.

A hatalmas csarnokban szürke alakok milliói vannak. Rápillantok a pergamenre, amit kaptam és biccentek. Minden halott egészen az Izzó harag csatájáig. Holnapra a Mordor mezei csatáig vannak a halottak, utána pedig a maradék. Be kell vallanom szerintem Námo bácsi kicsit hülyén osztotta ezt be, de ha azt mondja így kell, akkor így kell. Nagyot fújok, ahogy nekikezdek a pergamenen lévő nevek kipipálásának.

Hosszú órák telnek el, ami alatt leginkább az én hangomat lehet hallani, ahogy felolvasom a neveket. Aztán halk beszélgetések veszik kezdetüket körülöttem. Először nem is foglalkozom velük had mondják, amit akarnak, de mikor a tündék elkezdik a szüleimet szidni, kezd nehezemre esni, hogy visszafogjam magam. Aztán meglátom a következő két nevet.

Halványan elmosolyodom, mikor felolvasom őket. Előttem pedig megjelenik egy szőke nő és egy barna hajú férfi. Ha nagyon figyelek az alakjukra felismerem őket. Lassan felállok a kis asztalka mellől, ahova letelepedtem, beszédem van velük, ám egy hang megállít.

- Mocskos árulók! Mégis hogy van merszetek ennyiünk halála után is azt mondani, hogy nem gonoszak. Biztosan ők ölték meg a lányotok is! - Legnagyobb meglepetésemre a nő válaszol a sértésre.

- Biztos vagyok benne, hogy ha tudtak volna tenni valamit megmentik őt! Az hogy nem találtuk itt nem jelenti azt, hogy valami szörnyűséget tettek vele! - A szívemet melegség tölti el ezekre a szavakra, de gyorsan változik is a hangulatom, mikor megint megszólal a másik hang.

- Azok gyilkos szörnyetegek! Nem tudnak mást csak ölni, kínozni és még élve... - A férfiben benne ragad a szó, mikor elrepül a füle mellett a kihegyezett író tollam és beleáll a falba, én csak vigyorogva nézek az idegenre.

- Ezer bocsánat biztosan megcsúszott a kezem. - Biccentem oldalra a fejem, majd odasétálok a falhoz és kihúzom a tollam. - Még egy rossz szó és pokollá teszem a halálát. - Lépek el mellette.

- Mintha arra képes lennél. - Morogja, mire kuncogni kezdek, majd hirtelen alakot váltok és denevérként térek vissza a házaspár elé.

- Gorthaur vámpírja! - Sikítják többen is, én pedig vigyorogni kezdek. - Öljük meg! - Indulnak meg felém, mire fújok egyet.

- Nagyapa! - Kiáltom el magam, mire hatalmas fényár közepette megjelenik a nagyapám.

- Hívtál kicsi vámpír? - Kérdezi, én pedig biccentek. - Tudod, hogy nem tudnak neked ártani, végül is a teremtőjük áldása van a családodon. - Megint biccentek. - Mit szeretnél kérdezni? - Félve pillantok a pislogó házaspár felé.

- Szerinted ada (apu) és atar (apa) megengedik, hogy...? - Nem fejezem be, de nem is kell a nagyapám már bólogat is. Én elmosolyodom, majd folytatom. - Köszönöm nagyapa! Megmondanád Gothmognak, hogy kicsit késni fogok, még szeretnék velük beszélni. Oh, és jut eszembe ki tudod szedni ezt az egészet az ő kivételükkel mindenki fejéből? - Kérdezem, mire a nagyapa bólogatni kezd.

- Este találkozunk kisunokám.

- Este találkozunk! - Mosolygom rá és megvárom, amíg eltűnik, majd a pár felé fordulok. - Igazatok volt!

- Miben? - Hápog a férfi.

- Megmentettek. - Nézek rájuk meleg tekintettel.

- Ezt hogy érti? - Kérdezi a nő, mire lehunyom a szemem.

- Hogy is mondta ada (apu)? - Koncentrálni kezdek és csak reménykedem, hogy sikerül.

Anyuka POV

Számat tátva figyelem, ahogy a fekete hajú, zöld szemű lány termete összemegy és a haja kiszőkül, végül kinyitja a szemeit és felnéz ránk. Én pedig azonnal elsírom magam.

- Derevin! - Ő elmosolyodik.

- Szia mama, szia papa! - Int nekünk. Majd szépen lassan változni kezd, először csak a szemfogai nyúlnak meg majd az alakja is és az én édes kislányomból hamarosan egy felnőtt nő lesz.

Thuring POV

- Adának (apunak) és atarnak (apának) sikerült engem megmenteniük. Nem voltam már az, aki régen, de megmentettek és biztos vagyok benne, hogy ha emlékeztem volna rátok, akkor atar (apa) elvitt volna hozzátok, nagyon fontos neki a család. Úgy neveltek engem, mintha a sajátjuk lennék és sose éreztem azt, hogy kevésbé szeretnének, mint a vér szerinti gyermekeiket. Nagy családom lett, amilyet mindig is szerettem volna és ada (apu) mindent elmesélt rólatok, amit tudott. Csak szerettem volna, hogy ha tudjátok, hogy jól vagyok. Van egy szerető családom, egy vőlegényem és egy boldog életem. - Magyarázom el nekik, anyám szemében boldogságot látok, apáméban pedig megnyugvást, mintha valami nagy súlyt vettem volna le a vállukról.

- És most hogy neveznek téged, én kicsi Derevinem? - Kuncogni kezdek, ahogy végig gondolom a neveimet.

- Ada (apu) a Thuringwethil nevet adta, mert nem emlékeztem a sajátomra. A családban és otthon általában Thuring vagyok. Atar (apa) szokott vámpírkának hívni. Gothmog Wethilnek hív, a legidősebb öcsém egy ideig Thurgnak hívott. A bámulósok egy időben boszorkánynak, meg Morgoth kémjének hívtak. Most meg a nagybátyáim, a nagynénéim és a maiáik Liwethnek hívnak. Válasszatok nyugodtan, amelyik tetszik. - Mosolygom rájuk, de ekkor furcsa zörgést hallok, mire az ajtó felé fordulok. - Ez nagyapa volt. Mennem kell. - Nézek vissza a szellem párra, akik mosolyogva biccentenek. - Holnap találkozunk. - Indulok el kifelé.

- Nagy bajba kerülsz boszorkány, nem csináltad meg a feladatod! - Hallom meg megint a piszkálódós bámulós hangját.

- Mind meg vagytok! Azt érzem mennyi lélek van itt és ha leveszem azokat, akiket felírtam pont annyi marad, amennyinek lennie kell. Egy részeteket én magam küldtem ide és ha ez nem lenne elég jobb, ha tudjátok, hogy nem csak Námo bácsi tartja számon a holtakat. A tanítónk kifejetetten sok időt szánt arra, hogy megtanítsa milyen fontos emlékeznünk a halottakra és hogy milyen fontos őket számon tartani. Most, ha megbocsájtotok találkozom van a vőlegényemmel. Holnap találkozunk! - Intek egyet, ahogy visszaidézem magamra az álcámat és kimegyek a szellemek csarnokából, hogy leadjam a pergamenem és utána megkeressem Gothmogot.

Most kelleni fog az ölelése, még mindig a hideg futkos a hátamon, szörnyen furcsa érzés a halott vér szerinti szüleiddel beszélgetni. Remélem nagyapának igaza volt és atarék (apáék) hagyni fogják, hogy addig ölelgessem őket, amíg akarom, kell most a támogatásuk és a szeretetük. Hiszen halott rokonok ide, vagy oda nekem ők az igazi családom.