From Morgoth To Sauron

26. Manwë csarnoka

- Komolyan? Miért? - Pislog rám nagy szemekkel, mire megrázom a fejem.

- Semmi komoly csak valami ünnepség! Mellesleg múltkor pont te mondtad, hogy meg kellene tudni mennyit tudnak, nem? - Kérdésemre biccent egyet. - Itt az alkalom.

- Mikor indulunk? - Kérdezi most már izgatottan.

- Elrendezzük Gothmogot és Azogot, ha bámulós barátaink támadni akarnának és utána megyünk is! - Vigyorgok rá.

- Tiéd Gothmog, én megyek Azoghoz. Jut eszembe, az egyik kémünk mondta, hogy új lényeket látott. Gondolom ezek a másodszülöttek, ha visszaértünk megnézhetnénk őket. - Ajánlja mosolyogva.

- Nem rossz ötlet! Kellenének a szövetségesek. - Gondolkodom el, de megérzem kedvesem ajkait az arcomon.

- Most ne törd ezen a fejed! Hiszen csintalankodni megyünk az öcsédhez! Ha végeztél Gothmognál itt találkozunk! - Neveti hangosan, ahogy elindul, de nem bírom megállni és óvatosan a fenekére csapok.

- Sok sikert Azoggal! - Kacsintok rá, mikor meglepetten visszafordul felém, de azonnal el is tűnök, hogy megbeszéljem a balrog vezérrel a feladatait. Szerencsémre Gothmognak nem kellett sokat magyaráznom, hogy mit kellene csinálnia, így hamar tudtam visszamenni a nagyterembe, hogy várjam Mairont, aki pillanatokkal utánam jelenik meg az udvarra vezető folyosóból.

- Mehetünk? - Mosolyodik el, ahogy mellém lép, én átkarolom a derekát, ő pedig vállamra teszi egyik kezét a másikkal pedig megfogja az arcomat. - Le meleth nin (Szeretlek)! - Suttogja, amivel széles mosolyt csal az arcomra. Csak egy gondolatomba kerül, hogy az árnyak körbeöleljenek minket és utazni kezdjünk. Nem sokkal később már az öcsém palotájának kapujában állunk, ugyanúgy mint a nagytermünkben. - Megjöttünk! Remélem te tudod merre kell menni, én még sosem voltam itt! - Enged el kedvesem.

- Gyere, mutatom az utat. - Indulok el mellette a palotában. Nagyon régen voltam utoljára itt, de még most is pontosan tudom mi hol van benne. Így hamar megtalálom a nagytermet, ahol az öcsém a vacsoráit tartja. Amint benyitok a terembe mindenki elhallgat, az arcukból ítélve nem hitték, hogy eljövök.

- Bátyám, hát eljöttél? - Áll fel boldogan fivérem, én pedig visszamosolygok rá.

- Még szép hogy eljöttünk! Ki nem hagynánk egy ilyen eseményt, igaz kedves? - Fordulok Mairon felé, aki kihúzza magát, ahogy mellém lép és belém karol.

- De még mennyire igaz! - Biccent egyet, magában pedig már kuncog a valák arcán.

- Mégis mi történt ezek között? - Pattan fel a kovács, de öcsém olyan szemekkel néz rá, hogy azonnal visszaül a helyére.

- Tudod testvér egy egyszerű mi újság veletek talán hatásosabb lenne, mint hogy így felkapod a vizet. - Rázom meg a fejem, ahogy egyszerűen legyintek egyet. - Mellesleg, ha kíváncsi vagy rá, elvettem! - Adok egy csókot a maiám homlokára, aki halványan elpirul erre.

- Na, de melmë nin (szerelmem)! Nem otthon vagyunk! - Fordítja el a tekintetét, amit muszáj megkuncognom.

- Hogy mi a fe... Au... - Öcsém hangjára kíváncsian pislogok rá, de a látványtól majdnem nevetőgörcsöt kapok. Az arcából és Varda mosolyából ítélve az én kedves testvérem bokán rúgta a felesége.

- Gratulálok nektek! - Dönti oldalra a fejét a nő.

- Köszönjük! Jó megint itt lenni! - Mondja Mairon illedelmesen meghajolva a testvéreim és a jelen lévő maiák előtt.

"~ Még mindig ferde szemmel néznek rám a maiák! Nem változtak semmit! ~" Hallom meg hangját most a fejemben.

"Csak féltékenyek!" Ezzel sikerül megnevettetnem szerelmem, de nem sokáig élvezhetem kuncogásának hangját, ugyanis megszólal az öcsém.