From Morgoth To Sauron

63. Omilus család (Manwë)

Alig hiszem el, most hogy Námo jóslatot kapott a feje tetejére állt egész Valinor. Mindenki arra vár, vajon Morgoth mikor fog visszatérni. Ezért nem is csoda, hogy tárt karokkal fogadunk minden tündét, aki Valinorba érkezik és segíteni akar nekünk a készülődésben. Az elmúlt egy hónapbam megszoktam, hogy csapatosan jönnek a tündék hozzánk, de ma meglepően egy egész család állított be a palotámba, éppen egy tanáncs idején, úgyhogy elhatároztam, hogy mivel jobb időben nem is jöhettek volna, így most osztom szét őket a valák között.

Persze, mivel család, így meg fogom nekik engedni, hogy lássák egymást és egy házban szállásolom el őket, de attól még lehet, hogy máshol fogom őket alkalmazni. Szóval behivatom a tanácskozásra fenntartott terembe a kis családot, ami összesen tizenhárom tündéből áll. Kedvesen mosolygom rájuk, mikor belépnek, nem akarom őket elijeszteni, tudniuk kell, hogy nem minden vala gonosz, akkor is, ha a bátyám és a maiája folyton háborút vívott ellenük.

- Üdvözöllek titeket gyermekeim Valinorban! Manwë vagyok, a valák vezére. Gondolom azért jöttetek, hogy ebben a válságos helyzetben segítsetek. - Mind bólogatni kezdenek, én pedig elégedetten folytatom. - Kérlek mutatkozzatok be és mondjátok el, mihez értetek, hogy könnyebben eldöntsük kinek segítetek majd. - Szavaimra két teljesen egyforma mogyoróbarna hajú és fekete szemű lány előlép.

- Roveil Omilus vagyok uram! - Szólal meg az egyik.

- Én pedig Leimer Omilus. Mi mind a ketten tudunk varrni és rendet tartani. - Hajt fejet a másik.

"~ Add őket nekem, kérlek! Olyan aranyosak! ~" Hallom meg fejemben Varda hangját, ajkaimra kedves mosoly húzódik.

- Nagyon örülnék, ha elfogadnátok, hogy az én drága feleségem mellett segédkeztek, abban, amire szüksége van. - Intek a kedvesem felé, a lányok biccentenek, majd visszalépnek a családjukhoz. Most két egyforma fiú lép elő, arcukon széles mosoly, ugyanolyan magasak, mint a lányok, talán csak fél fejjel alacsonyabbak nálam. Mind a kettőjüknek szőke haja van és mélykék szemei.

- Wenag Omilus, szolgálatára! - Hajol meg az egyik.

- Anoriman Omilus! Mi igazából mindenhez értünk, amit ránk bíznak, de ha lehetne a beltéri munkákat hanyagolnánk, nem szeretjük a bezártságot. - Fintorodnak el, mire kuncogni kezdek és nem én vagyok az egyetlen Ulmo is elneveti magát.

- Manwë, ad őket nekem. Biztos élvezni fogják a tengereimet. - Én biccentek testvérem szavaira, a fiúk pedig meghajolnak előtte és visszaállnak a sorba. Most egy újabb lány lép elő fehér haja van és halványkék szemei, arcán félénk mosoly.

- Eromil Omilus vagyok uram és én a természetben érzem magam otthon leginkább, otthon volt egy kis kertem. - Erre Yavanna szinte az asztal mögül kiesve emeli magasba a kezét.

- Most, mit néztek így? Olyan régen láttam már olyan tündét aki szereti a kerteket. - Húzza el a száját.

- Megtiszteltetés lenne önnel dolgozni úrnőm. - Hajol meg a lány, majd visszamegy a többiekhez. Utána újra két fiú lép elő, ők már nem egyformák, de nagyon hasonlít az arcfelépítésük, ha tippelnem kellene őket is ikreknek mondanám, legfeljebb nem egypetéjűeknek.

- Ramifar Omilus! - Húzza ki magát az egyik.

- Moribor Omilus! - Ismétli meg a mozdulatot a másik is. - Mi leginkább a harcművészethez értünk és a vadászathoz.

- Erős fiúk, nekem jól jönnének az új vadászok, jó katonáknak tűnnek! - Bólogat Orome, én pedig biccentek egyet, jelezve, hogy beleegyezem. A fiúk meghajolnak és visszalépnek a helyükre. Utánuk egy szőke, zöld szemű fiú lép elő.

- Noimor Omilus vagyok uram, én a kovács mesterséghez értek. - Csak egy pillantást kell vetnem Aulëre, hogy tudjam, hogy beleegyezik a döntésembe.

- A kovácsunk mellé osztalak be. - A fiú csak biccent egyet és visszalép a helyére. Helyébe egy fekete hajú, szintén zöld szemű lány lép, aki halványan mosolyog.

- Liweth Omilus a nevem és én jó hírvivő vagyok. - Amint ezt kimondja Námora nézek.

- Nem azt mondtad, hogy kellene neked egy hírnök? - A férfi határozottan biccent egyet. - Akkor ez el is van intézve, a halottak urának hírvivője leszel. - A lány szélesebben elmosolyodik és biccentve visszamegy a helyére. Utána pedig egyenes testtartással kilép egy újabb férfi, barna a haja és feketék a szemei.

- Moggoth Omilus vagyok uram, katona vagyok, kapitány voltam az Izzó harag csatájában! - Szavaira minden vala megremeg, nem szívesen emlékszünk erre az eseményre.

- Ha kapitány voltál, akkor azt hiszem az lesz a legjobb, ha beveszlek az én csapatomba. A maiám Eonwe alatt fogsz szolgálni.

- Igenis uram! - Biccent a fiú, ahogy visszalép a fekete hajú lány mellé. Helyét egy magabiztos léptü tünde veszi át. Vörös haja és kék szemei vannak, hangja pedig dallamosan cseng.

- Amorin Omilus vagyok uram. Szintén kovács tünde, ahogy Noimor, Fëanor udvarában tanultam a kovácsmesterséget az áruló maiától. Én tanítottam meg Noimort mindenre, ő csak azután került a családunkba, hogy elhagytuk Valinort. - Idegesen pillantok Aulë felé, aki nosztalgiától csillogó szemmel néz a fiúra.

- Te is a kovácsunkhoz kerülsz, rendben? - A fiú biccent.

- Megtiszteltetés lesz ön alatt szolgálni. - Fordul a kovácshoz, majd visszalép a családjához, helyét pedig a csapat legidősebb tagja veszi át. Fehér hajú, barna szemű öregúr.

- Ure Taluviar Omilus vagyok uram. - Csak ennyit mond, én pedig vakarni kezdem a fejem, majd csettintek.

- Takarító! A palotámra úgyis ráfér a kipucolás és gondolom a könyvtár felvigyázásnak nem mondana ellen. - A bácsi kicsit megkomolyodik, majd biccent és visszalép, hogy átadja helyét az utolsó családtagnak. A férfi nemesi testtartással, magasra emelt fejjel lép elénk. Egyenesen a szemembe néz mély zöld szemeivel, haja neki is barna és a többiekétől eltérően, ami a hátuk közepéig ér, neki csak a válláig ér le.

- Lokrem Omilus vagyok nagyuram. Testőr voltam Fëanor király udvarában a fiával mentem át Beleriandba az árulók után. A fivéreimmel és az apánkkal ott kezdtük el bővíteni a családunk. Apám befogadta azokat a tündéket, akik a háború miatt árván maradtak. Azóta a családomat védem. - Nagyot nyelek a szavaira, majd lassan biccentek egyet.

- Te a testőröm leszel! - A férfi biccent egyet, de nem lép vissza a többiekhez.

- Uram, lehetne, hogy a családunk egy szállást kapjon? Tudja amióta együtt vagyunk nem szeretünk messze lenni egymástól. - Kedvesen mosolygom a férfire.

- Természetesen, kaptok egy saját házat, ahol este pihenhettek és biztos vagyok benne, hogy mindannyian biztosíthatunk nektek saját szobát a palotáinkban, hogy ha egyedül szeretnétek lenni. Köszönjük, hogy eljöttetek hozzánk. Akkor most, azt hiszem itt az ideje, hogy mindenki a saját dolga után nézzen. Holnap reggel mindegyikőtökhöz el fog menni egy maia, hogy elvezessen a munkahelyetekre, most pedig az egyik őröm elkísér az új házatokhoz. Jó éjt tündék! - Biccentek feléjük, mire a tündék viszonozzák a mozdulatot, majd elindulnak az ajtó felé. - Omilus, milyen furcsa név! - Suttogom magam elé, majd elgondolkodom, de kedvesem hamar kizökkent a gondolatmenetből és így visszavonulunk éjszakára.