From Morgoth To Sauron

55. Látod, amit én látok?

Pippin POV

Nevetve sietünk Trufával vissza a barakkokhoz, kezünkben nagy adag étellel. Miután minden tisztázódott a kastélyban, megtudtuk, hogy Boromir és a hercegnő egy pár, és hogy itt mindenki csak nyugodtan akar élni, engedélyt kaptunk, hogy itt maradjunk, amíg minden le nem rendeződik. Ennek örömére pedig összebeszéltünk Draskalékkal, akikről kiderült, hogy a kilences számú ork felfedező csapat tagjai, hogy rendezünk egy kis bulit és meghívunk rá mindenkit. Úgyhogy most étellel felpakolva sietünk a barakkokhoz, mikor hirtelen pislogva állok meg egy helyben.

- Hé! Trufa! Te is láttad, amit én láttam? - Nézek a síkság irányába.

- Ha megint sárkányt láttál, akkor nem! - Neveti, de én megrázom a fejem.

- Olyanok voltak, mint Frodó és Samu! Szerinted nem kellene utánuk mennünk? - Kérdezem elgondolkodva, mire barátom fejbe vág egy vekni kenyérrel.

- Rémeket látsz Pipp, ha meg tényleg ők azok, akkor majd a főnökék elintézik a dolgot! Vagy ennyire le akarod késni az ünnepséget? - Kérdezi, ahogy előre rohan.

- A ványadtakat! Várj már meg Truf! - Nevetem el magam, ahogy utána iramodok. Végül alig öt perc alatt elérünk a barakkokhoz.

- Ti meg merre császkáltatok ennyit? Mindenhol titeket kerestünk! - Vigyorog ránk csípőre tett kezekkel Draskal.

- Csak Pipp megállt tájat nézni! - Pakol le barátom, mire én felhorkantok.

- Nem is álltam meg tájat nézni, csak azt hittem látok valakit. - Forgatom meg a szemem.

- Kit? Ugye nem az ikreket?! - Szó szerint lehet látni a pánikot az ork szemében, mire elnevetem magamat.

- Nem, dehogy! Azt se tudnám hogy néznek ki! - Teszem le én is a pakkomat.

- Mondasz valamit! - Gondolkodik el barátunk. - De akkor kit láttál?

- Azt hittem Frodót és Samut látom, de nem biztos, hogy ők voltak, meg ha ők is voltak, még nagyon közel vannak a lidérc fészekhez még napokig fog tartani, ha észrevétlenül akarnak beljebb jutni. Végül meg úgyis meg fogják őket állítani a nagyurak. - Vonom meg a vállamat.

- Az is igaz! Akkor kezdhetjük a kipakolást? - Csapja össze a tenyerét az ork és elindul a hosszú asztalok felé.

- Még szép! - Iramodunk meg utána Trufával. Izgalmas napnak nézünk elébe az egyszer biztos.

Melkor POV

A Badarduri palota nagytermében ülök a trónomon, most pedig Mairon kivételesen az ölemben ül, így tudom a haját simogatni. Valahogy az elmúlt napokban sokkal bújósabb lett. Nem tudom mi üthetett belé, de mindig közel akar hozzám lenni és ha lehet hozzám érni. Persze én egy szóval sem panaszkodom, sőt kifejezetten örülök, hogy ilyen furcsa helyzet alakult ki, de azért az én kíváncsiságom is ismer limiteket és most érte ezt el. Így muszáj rákérdeznem a dologra.

- Minek köszönhetem ezt a bújós Mairont? - Hajtom fejem az övére.

- Ok kell hozzá, hogy a férjem közelében akarjak lenni? - Kérdezi kicsit sértett hangon, mire szabad kezemmel felemelem az állát és mélyen a szemeibe nézek.

- Nem! Viszont mostanában feltűnően sokat csinálod és aggódom érted titta nár nin (kis lángom)! - Lehelek egy gyors csókot az ajkaira.

- Túl jól ismersz! - Neveti el magát. - Csak kellemetlen nosztalgia érzés tört rám. Még abból az időből amikor megismertelek, aztán meg az Izzó harag csatája után. Mostanában sok ilyen pillanatom van és ilyenkor mindig a közeledben akarok lenni, hogy eltereld a gondolataimat. - Szavaira elmosolyodok és megsimogatom az arcát.

- Ígérem, ha vége lesz ennek a háborúnak elmegyünk valahova csak mi ketten. A régi idők emlékére. - Kacsintok rá.

- Annyira szeretlek! - Látom, ahogy csillognak a szemei, mikor két keze közé fogja az arcomat, majd csak azt érzem, ahogy magához húz és ajkaink találkoznak.

Nem vagyok rest azonnal visszacsókolok és kedvesem gyönyörű szőke hajába túrok. Hosszan csókoljuk egymást, lassan még pózt is vált életem értelme és feltérdel a trónra, hogy velem szemben legyen. Így képes vagyok kezemmel bejárni a már jól ismert testet, miközben élvezem, ahogy szerelmem a hajamba túr és a hátamat karmolja. Ebből az állapotunkból egy torokköszörülés zökkent ki minket, mire szúrós tekintettel nézünk a hang gazdája felé.

- Bocsássatok meg, igazán nem akartam zavarni. Tudom milyen ritkán van erre mostanában alkalmatok, de most futottam össze Ungolianttal és azt mondta fontos mondanivalója van, csak nem mer bejönni. - Vonásaim azonnal meglágyulnak mikor felfogom, hogy ki áll az ajtóban.

- Köszönjük Morion, vezesd be őt kérlek. - A fiúnk, csak biccent egyet, ahogy kifordul az ajtón.

- Pedig már éppen kezdtem belemerülni a dologba. - Rázza meg a fejét az én drága férjem, ahogy visszaül az ölembe, úgy ahogy még a csók előtt ült. Keresztben a lábaimon, sajátjait a karfán lelógatva. Éppen, hogy csak elhelyezkedett, mikor megint megjelenik a fiunk és a pók, akit a lidérc fészek melletti hegyek védelmével bíztunk meg.

- Mi történ Ungoliant? - Kérdezem kedvesen mosolyogva a lényre, aki közelebb rohan hozzánk lábacskáin és azonnal hadarva belekezd.

- Két pici ember, ork, ember, gyerek. Nem tudom mik voltak.

- Félszerzetnek hangzanak! - Kotyog bele Morion.

- Jöttek a lépcsőn! Másztak magasra, bejöttek a fészkembe! Vékonyka összedarabolta a hálóimat. Elkaptam őket! Gondoltam hozom őket ide! - Itt lejjebb ereszkedik a padlóhoz közelebb.

- Mi a baj? - Kérdezi kedves hangon szerelmem.

- Eltűntek. Orkok elvitték őket, de megszöktek. Itt vannak benn. Nem tudom hol! Ne legyenek rám mérgesek. - Szavaira halványan elmosolyodok.

- Nem te tehetsz róla Ungoliant. Nem vagyunk rád mérgesek. A vendégeink majd elérik, ahova menni akarnak és akkor majd mi beszélünk velünk. Most legyél jó kislány és menj vissza a határra, rendben? - A pók mintha bólogatna szavaimra, ami azt eredményezi, hogy egész testével mozog, majd megfordul és kiiszkol a teremből. Morion pislogva néz utána.

- Fogalmam sem volt róla, hogy ez a pók ilyen gyors. - Mondja végül, mire én kuncogni kezdek.

- Ő még egy az elsők közül, azok még mind ilyen gyorsak voltak. - Magyarázom, fiam pedig biccent egyet. - Valami baj van? - Húzom össze a szemöldököm, mikor észre veszem, hogy Morion elkalandozott.

- Megint megtámadták az Osgiliathi csapatainkat. Ez már a negyedik alkalom, pedig legutóbb még a nazgulokat is megkapták támogatásnak az orkjaink. Ha pedig ez nem lenne elég a déli emberek valamit nagyon félre értettek, mert majdnem neki támadtak a Gondoriaknak. Ada (apu) még mindig biztos vagy benne, hogy jó ötlet az a béke követség? Mi van, ha megint megtámadják őket? Így is elég embert vesztettünk már.

- Tudom Morion, de meg kell nekik adni az esélyt a békére. - Mosolyog kedvesem a fiunkra.

- Akkor legalább engedd, hogy ott legyek! - Lép hozzánk közelebb, mire kedvesem tekintete megkeményedik és érzem, ahogy rászorít a ruhámra.

- Szó sem lehet róla! Olórin ott van Minas Tirithben! Nem szabad tudnia, hogy életben vagy! Nem kockáztatom a biztonságod! Nincs ellenkezés fiatal úr! - Mairon szavaira a fiunk morcosan összeszorítja az ajkait. - Éretted, amit mondtam Morion?

- Igenis, hadvezér! Most bocsássanak meg, mennem kell! - Hajtja le a fejét, majd morogva kisiet a teremből, kedvesem a mellkasomba temeti az arcát.

- Miért nem érti, hogy csak vigyázni akarok rá? Miért ilyen makacs? - Kérdezi szerelmem, én pedig elkezdem a haját simogatni.

- Érti ő, csak már nagy fiú és önálló akar lenni! A makacsságát meg tőlem örökölte, de ne aggódj titta nár nin (kis lángom) tudja mi a helyes, nem fog ostobaságot csinálni.

- Remélem, hogy igazad lesz, melmë nin (szerelmem)! - Hunyja le a szemeit. - Nem pihenhetnénk le egy kicsit?

- Ahogy szeretnéd melmë nin (szerelmem)! - Mosolyodok el, ahogy felkapom az ölembe és elindulok a szobánkba, hogy lepihenjünk egyet.