From Morgoth To Sauron

6. Szabadság

Elmémben ezerszer is visszajátszom az este pillanatait, Mairon jelenléte felélesztette a megkövült szívemet, ami most zabolázatlanul dobog. Az a tekintet, amivel rám nézett, egyszerűen megbabonázott vele. Egyre fájdalmasabb az az érzés, hogy a magaménak akarom a fiút, szinte égeti a mellkasomat, már akkor, ha rá gondolok. Éppen egy szokásos kis álmomban voltam, amiben ő is benne volt és már éppen megcsókoltam volna, mikor felriadtam, ugyanis a láncaimat megint meghúzták.

Námo két őre sétál le hozzám és kioldják a falból a láncaim, hogy maguk után rángassanak végig a palotán, valahova a fene tudja hová. Legalábbis így gondoltam, de mikor meglátom a terem ajtaját már tudom, hogy tárgyalásra visznek így, amennyire a láncok engedik kihúzom magam és úgy lépek be a terembe. Mindenki itt van és még a maiáikat is hozták.

Végignézek minden jelenlévőn, mikor is tekintetem találkozik a narancssárga szempárral. Látom a szemében, hogy rosszul esik neki, hogy így lát, de meg is hatódott, hogy nem a sötétben találkozott velem. Arcom továbbra is komoly hiába veszek el Mairon szemében, ebből a transzomból egy nyakamat ért éles fájdalom rángat ki, előre húztak az őrök a terem közepére az öcsém elé.

- Üdvözöllek köreinkben bátyám! - Kezd bele, én pedig csendben hallgatom őt, most jó gyereket fogok játszani, hogy kikerüljek a börtönből és megszerezhessem magamnak Mairont. - Már elég hosszú ideje vagy a Mandos börtönében. Tudni akarom, megbántad a bűneidet? - Néz komolyan rám.

- Meg. - Hajtom le a fejem. - Elismerem, nektek volt igazatok. Volt időm ezen gondolkodni. Sajnálom, amit veletek tettem, hiba volt. - Mondom igyekezve minél őszintébbnek kinézni, pedig egy szavamat sem gondolom komolyan. - Meg akarok javulni öcsém, el akarok indulni a javulás útján. - Nézek fel rá kérlelőn. Hallom, ahogy a valák pusmogni kezdenek, de én csak Manwëvel foglalkozom, aki bőszen tárgyal Vardával. Végül felém fordul és felemeli kezét, elnémítva ezzel mindenkit.

- Az elhangzottak fényében döntöttem Melkor Sulimo sorsa felől. Az ítéletem pedig az, hogy megszabadulhatsz a láncaidtól. Egy ideig még megfigyelés alatt foglak tartani, tehát oda mész, ahova én, de megadom az esélyt, hogy tiszta lappal kezd újra. - Ítéletére többen morgolódni kezdenek, de ő mindenkit túlharsog. - Aulë, vedd le a láncait. - Adja ki a parancsot az öcsém, de a kovács csak morcosan összefonja a karjait.

- Én ugyan biztos nem! - Rázza meg a fejét és tényleg látom, hogy hajthatatlan. Manwë erre megrázza a fejét.

- Akkor csinálja a másik kovács! Mairon, vedd le a bilincseit! - A szőke maia azonnal feláll, amikor meghallja a nevét, majd elém lép. Először azt a csuklómat fogja meg, amelyiket tegnap is. Most viszont lehunyja a szemeit és mantráz valamit, amivel eléri, hogy a lánc elporladjon. Ezt megismétli a másik karommal is, végül pedig közelebb lép hozzám. Igyekszik nem szemkontaktusba kerülni velem, azonban amikor a nyakamat szorító bilincsre teszi a kezét mégis rám néz.

"~ Végre szabad lesz! ~" Hallom gondolatait, ahogy leporlassza rólam az utolsó bilincset is. Én lehunyom a szemem és azonnal meggyógyítom a sebeim, valamint fekete ruháim helyett pirosba öltözök. "~ Gyönyörű! ~" Hallom meg félvállról a gondolatot, de a sok csodálkozó szemtől nem tudok rá koncentrálni, ráadásul mivel közben Manwë intett, hogy vége van a megbeszélésnek ezért a valák tömege elsodorta tőlem az én Maironomat.

A sok gratuláció, szidás és jó tanács után Námo megmutatja a szobámat és végre három kor után újra szabadnak érzem magam. Ezt megünnepelendő kisétálok a kertbe. Persze minden padon valamelyik vala párocska ücsörög, így csak körözni tudok, mikor meglátok egy olyan padot, amin csak egy valaki ül, ráadásul nem is akárki, az az üldögélő személy az én Maironom. Természetesen azonnal megközelítem őt.

- Szabad lesz? - Teszem fel azt a kérdést, amit este ő tett fel nekem. Hangomra azonnal felkapja a fejét és látom, ahogy kitágulnak a pupillái, de elmosolyodik.

- Nyugodtan. - Válaszol, ahogy arrébb csúszik a padon, én pedig leülök mellé.

- Egy kis feltöltődés? - Nézek rá féloldalasan, látom, ahogy a hajával játszik.

- Mondhatjuk így is. - Elhallgat, mielőtt folytatná. - Én betartottam a szavam Melkor. Szóval mikor kezdjük a tanulást? - Fordul felém, megvillantva egy halvány mosolyt, amit eddig csak a képzeletemben láttam.

- Mit szólsz a ma éjfélhez a szobádban? Gondolom nem akarod, hogy mások is tudják. - Nézek rá, a valáknak már megszokott mosolyommal.

- Tökéletes lesz! - Csillan meg a szeme és kicsit közelebb csúsztatja a kezét az enyémhez.

"~ Meg akarom fogni a kezét. ~" Hallom meg egy hangosabb gondolatát, de mielőtt valóra válthatnám a vágyát megzavarnak.

- Odanézzenek, mivanitt?! - Azonnal a hadaró hang tulajdonosa felé fordulok és Mairon követi a mozdulatot. - Megvan Valinor új szerelmespárja? - Vigyorog ránk az egy és utánozhatatlan Eonwe.

- Téged már megint fejre ejtettek! - Rázza meg a fejét komoly arccal a mellettem ülő maia.

- Ugyan már, Mairon! Ne mondjátok nekem, hogy nincs semmi a levegőben! - Viccelődik tovább a fiú.

- Dehogy nincs! Ha te valahol ott vagy, ott mindig túl sok a tesztoszteron a levegőben. - Jegyzem meg teljesen komoly arccal, mire a zászlóvivő elvörösödik, Mairon pedig elneveti magát, amivel megmelengeti a szívem. Az én viccemen nevet.

- Ez nem vicces Melkor! - Puffog az öcsém maiája. - Csak kicsit meg akartalak titeket viccelni, mert egy padon ültök. - Morogja a fiú, mire én nevetek fel.

- Hát talán mert az összes többi padot elfoglalták Valinor párocskái? - Nézek rá tudálékos fejjel, mire ő körbenéz, majd biccent egyet.

- Ez is igaz! - Azonnal észreveszem, hogy az öcsémmel beszél, mikor elkezd a semmibe bámulni.

- Eonwe, jól vagy? - Kérdezi mellettem a maia.

- Jól van, csak Manwë beszél vele. - Magyarázom Maironnak. A fiú mellettem csak biccent egyet, hogy érti, de nem szólal meg, nehogy megzavarja a barátját.

"~ Vajon egyszer én is tudni fogok így kommunikálni Melkor mesterrel? ~" Teszi fel magában a kérdés, amire akaratlanul is elmosolyodok, már mesternek hív és ilyeneket akar velem csinálni, pedig még alig ismer.

"Lehetséges lenne, hogy ő is érzi ezt, amit én?" Teszem fel magamban a kérdést, mire a szél gyorsabban kezd el körülöttünk keringeni. "Nem érdekel mit akarsz Eru!" Mordulok rá teremtőmre gondolatban.

- Bocsássatok meg mennem kell! - Hajol meg előttünk Eonwe, majd felemelkedik a szárnyaival és eltűnik az égen.

- Szerinted én is tudnék így repülni? - Hallom meg Mairon halk kérdését.

- Akár jobban is. - Kuncogom, mire kérdő tekintettel felém fordul. - Majd megtanítalak az alakváltásra is és akkor megérted miről beszélek! - Szemében megint megcsillan a tűz, a tudásvágya megint kitört belőle.

- Már alig várom! - Mondja mosolyogva, azzal a mosollyal, amit úgy veszek észre, hogy csak én tudok kicsalni belőle.