From Morgoth To Sauron

42. Mordorban

Miután kiszabadítottuk kedvesemet mind boldogan tértünk vissza az új otthonunkba, ami a Vashegyeken túl egy olyan hegyekkel körülvett helyen volt, mint amilyenen Angband is, mielőtt az én imádott testvéreim eláztattak volna mindent Beleriandban. A minden alatt pedig tényleg mindent értek. Nem is nézték, hogy ki maradt ott, se bámulóst, se embert, se törpöt, se az állatokat. Amikor megláttam mit csináltak kifejezetten örültem, hogy a Vashegyek vonalán túlra terveztük a visszavonulásunkat. Bele se merek gondolni mennyien haltak volna meg közülünk, ha nem így teszünk.

- Ada! (Apu!) Atar! (Apa!) Morion! - Hallottuk meg két lány boldog sikítását, mikor beléptünk a palotába és alig telt el pár pillanat Moriel és Thuringwethil majdnem a földre döntötték Mairont, aki könnyezve ölelte magához a lányokat.

- Hiányoztatok kicsikéim! - Puszilta meg mind a kettőjük fejét, mire kuncogni kezdtek.

- A bátyátokat nem is hiányoltátok? - Játssza el a megsértődést a fiam, én pedig csak megrázom a fejem. Főleg akkor, mikor Thuring csípőre teszi az egyik kezét a másikkal pedig a fiú mellkasának közepére bök és morcosan felnéz a nála majdnem két fejjel nagyobb fiúra.

- Nekem a hannom (öcsém) vagy Morion és ada (apu) miatt sokkal jobban aggódtam, mint miattad. - Nyújtja ki a nyelvét a lány.

- Thuring, illem! - Szidja le Mairon a lányt, én pedig kuncogni kezdek a családi jelenetünkön.

- Mairon úr! Hát sikerült visszahozniuk magát. Annyira örülök neki! Mindig üres a palota, ha valamelyik nagy úr nincs itthon, az elmúlt időszakra ez kifejezetten igaz volt. - Jelenik meg a folyosón az írnokunk is.

- Gael! Idehúzott a kíváncsiság? - Kuncogom egyenesen a tündére nézve, aki kihúzza magát.

- Meg szólni akartam, hogy a nagy urakat várják a vezérek a nagyteremben. Nektek pedig, ha jól emlékszem órátok van. - Néz komolyak a lányokra, aki nyafogni kezdenek, Morion csak nevetni kezd rajtuk, egészen addig, amíg az írnok el nem kapja a fülét és elkezdi húzni a lányok felé. - Maga sem ússza meg úrfi! Egy hónapja füle botját se fordította a tanulmányai felé. Van mit bepótolnia. - Mondja komolyan a férfi.

- Ada (apu), kérlek! - Néz könyörgőn kedvesemre a fiunk.

- Gaelnek igaza van Morion. Tanulnod kell! Nekünk pedig dolgunk van, melmë nin (szerelmem). - Fordul végül felém, mikor a többiek eltűnnek a folyosóról. Kezét mellkasomra teszi, én pedig magamhoz ölelem őt.

- Tegyünk eleget a kötelességeinknek titta nár nin (kis lángom). Aztán úgy rendezed át a palotát, ahogy akarod! - Kacsintok rá, egy gyors csók után.

- Honnan tudtad? - Pislog rám, én pedig csak mosolygok rá.

- Ismerlek kedvesem. - Kezdem el vezetni a nagyterem felé. Meghallgattuk Azog és Gothmog beszámolóit, minden letisztult előttünk. Csapatokat küldünk ki, hogy felfedezzék a vidéket, persze, mindezt a legnagyobb titokban.

Alig telt el pár nap és a palota berendezése gyökeres átalakításon ment át, nem mondom, hogy bánom, mert hazudnék, valahogy Mairon sokkal jobban ért az ilyenekhez, mint én. Miután a lakberendezést letudta új projektbe kezdett és semmi pénzért nem volt hajlandó elárulni min ügyködik, így kénytelen voltam a sárkánykák és a kis farkasok gondozásával tölteni az időmet, amíg a gyerekek tanultak, ha meg éppen nem azt csinálták együtt mentünk vadászni, vagy csak egyszerűen sétálni, ezekre az alkalmakra néha szerelmem is csatlakozott hozzánk. Ma mivel az időjárás elrontotta a tervünket ezért a nagyteremben tartunk pikniket a gyerekekkel, mikor Mairon vigyorogva siet be hozzánk.

- Készen vagyok. - A gyerekek azonnal talpra ugranak.

- Megmutatod? - Lelkendezik Morion, tudom, hogy szereti a kovács mesterséget, pont mint az apja. Kedvesem bólogatni kezd és mi mind utána sietünk a műhelybe. Az asztalon szépen két sorban gyűrűk állnak.

- Gondoltam csinálok valami "béke ajándékot" a helyieknek. Csak jobb lenne, ha nem akarnának minden harmadik nap megtámadni, akkor is ha azt hiszik, hogy halott vagy drágám, engem még mindig fenyegetésnek fognak tekinteni, csak a hadnagyod vagyok. - Magyarázza komolyan, amíg Morion alaposan megnézi a gyűrűket.

- Ez a három kifejezetten jól néz ki ada (apu), ezek kiknek vannak? - Kérdezi kíváncsian.

- A bámulósoknak, tudjátok, hogy odáig vannak a csecsebecsékért. - Rázza meg a fejét, majd elfordul tőlünk. - Jut is eszembe, van itt valami nektek is. - Mikor a lányok felé fordul, már két nyaklánc van a kezében. Természetesen a lányok azonnal lecsaptak az ékszerekre és már fel is vették őket, csak hogy ugyanabban a pillanatban elém álljanak.

- Hogy nézünk ki atar (apa)? - Csicsergik egyszerre. Alaposan megnézem a láncokat. Thuring nyaklánca egy apró kék köves nyaklánc, aminek olyan hatása van, mintha a kövek egy denevér szárnyain lennének. Moriel nyaklánca pedig egy fekete és vörös kövekkel kirakott lánc, a vörös kövecskék sárkányokat formálnak a feketék pedig farkasokat. Mosolyogva ölelem meg a lányokat, mikor végzek a megfigyeléssel.

- Gyönyörűek vagytok kincseim. - Kuncogom.

- Ez pedig a tiéd fiam. - Morion szemében boldog csillogást látok, mikor a maiám a kezébe ad egy szépen megmunkált ezüstösen csillogó kardot.

- Mithril? - Tágulnak ki fiam szemei, mikor pedig kedvesem bólint egyet egyenesen a nyakába ugrik. - Köszönöm, ada (apu)! - Majdnem elsírta magát a meghatottságtól.

- Van egy olyan érzésem, hogy személyesen akarod elvinni a gyűrűket a jövőbeli gazdáiknak, igaz titta nár nin (kis lángom)? - Nézek rá halványan mosolyogva, mikor pedig biccent egyet, megrázom a fejem. - Rendben van, akkor a gyerekekkel elmehettek, én tartom idehaza a frontot, a bámulósokhoz amúgy se mehetnék, azonnal felismernének. - Nevetem el magamat és azonnal megrohamoz három alak, úgy ölelnek, hogy levegőt is alig kapok tőlük.

- Én is szeretlek titeket. Jó, jó mehettek már holnap, de akkor nyomás az ágyba mindenkinek és ez rád is vonatkozik Mairon. - Nézek végig a családomon, ilyenkor kifejezetten örülök neki, hogy tudok a fejükben olvasni, legalább tudom mit akarnak. Mikor mind bólogatni kezdenek mindannyiukat elkísérem a szobájához, majd kedvesemmel elvonulunk a szobánkba.

- Biztos, hogy nem baj, ha elmegyünk Melkor? - Kérdezi, amikor már az ágyban fekszünk, én csak megsimogatom a fejét.

- Tudod, hogy nekem is ugyanolyan fontos a béke, mint neked. Ha szerinted ez kell ahhoz, hogy nyugton éljünk és senki ne zavarjon minket, akkor nyugodtan csináld meg, én melletted állok. Csak majd küldj madarat, hogy merre vagytok meg mit csináltok, aggódni fogok értetek, akkor is, ha tudom, hogy feleslegesen csinálom. Ha lehetne mennék veletek, de nem kockáztathatjuk, hogy a testvéreim megtudják, hogy túléltem. - Adok egy csókot a homlokára.

- Mindenről tudni fogsz, ne aggódj! Tudom, mit kell tennem és nem fogják megtudni, ne aggódj! - Mosolyog rám, majd az ajkaimhoz hajol. - Szeretlek. - Suttogja valériaiul, amivel eléri, hogy azonnal lecsapjak az ajkaira.