From Morgoth To Sauron

7. Fellobban a láng

Aznap este árnyként surranok be Mairon szobájába. A fiú egy varázskönyvbe bújva ül az ágya közepén. Amint megjelenek előtte felkapja a fejét és a szívéhez kap.

- Ilyet ne csinálj! A szívrohamot hoztad rám! - Szid le, szinte fülig pirulva.

- Legközelebb óvatosabb leszek! - Villantok meg felé egy kedves mosolyt. - Na, de kezdjük az elején! Felejts el mindent, amit eddig tanultál. - Nézek komolyan szemeibe, ahogy helyet foglalok mellette az ágyon.

- Miért? - Pislog rám meglepetten.

- Mert van könnyebb módszer is! - Veregetem meg a vállát, kuncogva. - Először meg kell tanulnod, hogyan használd az energiát, ami benned van! Ennek a legegyszerűbb módja a gondolatok átvitele. Figyelj megmutatom hogyan kell. - Nézek rá, ő csak biccent és látom, hogy tényleg koncentrál.

"Ha így folytatod ki fog folyni a szemed, annyira meresztgeted!" Kuncogom úgy, hogy ő is hallja, szemei meglepetten kitágulnak. "Először próbáld meg úgy, hogy arra gondolsz, hogy nagyon akarod hogy halljam, amit mondasz!" Magyarázom neki, mikor pedig biccent leblokkolom az agyamat, hogy véletlen se halljam meg, amit mond, ha nem akarja. Hosszú percek telnek el, a fiú csak ül előttem és koncentrál.

"~Lehetek a te maiád?~" Hallom meg először csak nagyon halkan, majd hangosabban is, halványan elmosolyodok és megfogom a kezét, pont ahogy délután szerette volna. Arca azonnal lángolni kezd, én pedig lelkesen bólogatni kezdek.

- Még szép! Még sosem találkoztam ilyen tehetséges maiával, mint amilyen te vagy. - Ha lehet még jobban elpirul, de igyekszik magát összeszedni.

- Taníts még mester! - Néz rám kérlelőn, mire kuncognom kell.

- Előbb gyakoroljuk ezt! - Igyekszem lenyugtatni, ami szerencsére sikerül is. Így tudunk nyugodtan tanulni. Igaz reggel kifáradva dőlt el az ágyában, de a mosolya megérte az egész esti munkát. A kis magán óráink azóta is tartanak, minden nap tanítok neki valami újat. Már könnyen tud velem kommunikálni, már kisebb madarak alakját fel tudja venni és képes a tüzet is irányítani. Így úgy döntök, hogy ma este csak beszélgetni fogok vele.

- Mester, hát ide értél? Ma mit fogunk tanulni? - Kérdezi a szokott lelkesedésével.

- Ma semmit! Megérdemled a pihenést, nagyon jól haladsz! - Arcán, mintha csalódottságot látnék.

- Akkor elmész? - Kérdezi halkan, én azonnal kényelembe helyezem magam az ágyán.

- Eszem ágában sincs! Gondoltam most mesélhetnél te magadról! - Nézek fel rá mosolyogva. A felém lévő kezére támaszkodik, a kiengedett haja átlóg a válla felett.

- Mit szeretnél tudni? - Kérdezi, de mikor meglátja, hogy szélesebbre fut a mosolyom, megrázza a fejét. - Mindent, igaz? - Csak biccentek, mire ő is elfekszik az ágyon és mesélni kezd, arról, hogyan ébredt tudatára, hogyan tanult Aulëtól, hogyan sajátította el a kardforgatást Eonwe mellett, hogyan szerezte meg a varázskönyvét, amit otthon hagyott, majd arról hogyan szerzett itt egy könyvet magának. - Röviden ennyi. Nincs bennem semmi izgalmas sem. - Hunyja le a szemeit, nagyot sóhajtok mellette. A nap lassan feljön, nekem mennem kell, így felállok az ágyról.

- Te igen is különleges egy maia vagy Mairon. - Mondom, ahogy felkészülök a távozásra.

- Valóban így gondolod mester? - Kérdezi, ahogy ő is feláll, majd egyenesen elém áll.

"Még szép, hogy így gondolom te vagy a legkülönlegesebb személy, akivel valaha találkoztam." Mondom csak magamnak és már éppen válaszolnék hangosan is, mikor hirtelen megint megölel. Fejét a mellkasomba fúrja és karjai a derekamat ölelik.

- Köszönöm Melkor! Mindent köszönök! - Suttogja, én elmosolyodok, biztos olvasott a fejemben. Óvatosan ölelem én is át őt, fejem az övére hajtva.

- Igazán nincs mit. - Válaszolok percek múlva, ahogy lassan eltávolodok tőle. Elmémben megint felvillannak a bezártságom alatt kitalált események és bár lehet, hogy még korai, én mégis megpróbálok cselekedni. Fél kézzel megfogom az arcát, ő lehunyt szemmel bújik a kezemhez.

"~ Olyan puha és meleg. Biztonságban vagyok mellette. ~" Hallom meg a gondolatait, de most igyekszem kizárni őket.

- Mairon... - Kezdek bele, ő pedig rám emeli a narancssárga szemeit, jelezve, hogy figyel rám. - Ha megkérnélek, hogy szökj el velem a valáktól megtennéd? - Kérdezem, lassan megsimogatva az arcát.

- Neked bármit. - Válaszolja fülig pirulva, amitől megremeg a szívem és ösztönösen cselekszem. Felemelem az arcát és lehajolok hozzá, hogy végre a valóságban is megérintsem az ajkait, azokat a mézédes ajkakat.

"~ Ez jobb, mint ahogy képzeltem! ~" Sikítja boldogan, ahogy kezei a derekamról a nyakam köré fonódnak.

"Ezzel egyet értek!" Válaszolok neki, de egy pillanatra sem engedem el a piros ajkait.

"~ Te a fejemben turkáltál? ~" Hallom meg remegő hangját és érzem, ahogy mocorogni kezd, azonnal mozdulok és még jobban magamhoz húzom őt.

"Az az egy mondatod túl hangos volt." Magyarázom meg a helyzetet, amivel sikerül kicsit megnyugtatnom. Végül csókunknak a levegőhiány vet véget. Homlokom az övének nyomom.

- Most már tényleg mennem kell, Mairon. Este találkozunk! - Mosolygok rá, ő is igyekszik visszamosolyogni, de tudom, hogy neki is ugyanannyira fáj ez az egész. Viszont nem bukhatunk le, úgyhogy el kellett hagynom a szobáját, hogy megismételjem a már szokásos köröket az öcséméknél.

Mairon POV

Hevesen verő szívvel nyúlok el az ágyamon, ujjaimat lassan végighúzva ajkaimon. Arcomra felfut egy széles mosoly. Már a tanítványa vagyok. Most pedig megcsókolt, ez jelenti azt, hogy már a szeretője vagyok? Mert nagyon szeretném!

- Az enyém, Melkor Sulimo csak az enyém. - Nevetem halkan. - Megcsókolt! - Fogom be a szemeim, ahogy visszagondolok az eseményre, pillangók repkednek a gyomromban. - Megcsókolt! Ez életem legboldogabb napja! - Bámulok fel a plafonra, de annyira fel vagyok töltődve, hogy nem bírok a szobámban maradni, így kisietek a kertbe. Az a hely mindig megnyugtat. Most is egy fa alatt állok meg és figyelem, ahogy a leveleket fújja a szél. Elgondolkodok rajta, hogy vajon milyen lehet, amikor Melkor haját fújja, de nem tudok sokáig merengeni, ugyanis egy nagyon is ismerős hang megszólít.

- Mairon! - Mint egy jó maiának muszáj megfordulnom Aulë hangjára.

- Igen, mester? - Kérdezem rossz szájízzel ő az utolsó, akivel most találkozni akartam. A férfi kipirult arccal lép közelebb hozzám, én pedig lassan a fatörzsig hátrálok.

- Valamit el akarok neked mondani. - Kezdi, mire nagyot nyelek, de biccentek. - Tudom, hogy mostanában kicsit hideg voltam veled, de... - Lassan megemeli a kezét, rossz előérzetem van, nagyon rossz. - Szeretném, ha tudnád, hogy sokkal többet jelentesz nekem, mint egy átlagos maia. - A szemeim kitágulnak erre.

- Ezt hogy érti mester? - Dadogom a félelemtől, életemben először félek. Nem tehetek ellene semmit ő a főnököm, de nem akarom, hogy ilyeneket mondjon.

- Hát nem érted? - Kérdezi kis csalódottsággal a szemében, ahogy megfogja az arcom. Nekem pedig forogni kezd a gyomrom. Lassan közelebb hajol hozzám, mire összeszorítom a szemeim.

"Valaki mentsen meg! Bárki! Segítség! Én egyvalakit akarok, hogy így fogjon! MELKOOOR!" Sikoltom magamban és érzem, hogy ha nagyon gyorsan nem történik valami lángra fogok kapni. Ez abban a pillanatban történik meg, mikor Aulë ajkai az enyémekhez érnek. Kicsordulnak a könnyeim és az egész testem lángolni kezd. A hirtelen sokktól a volt mesterem azonnal elenged, én pedig rohanni kezdek, de alig teszek meg négy lépést, mikor nekirohanok valakinek, erős karok ölelnek át és azonnal felismerem az illatot. Belekapaszkodok a ruhaanyagba és belefúrom arcom a mellkasába.

- Melkor! - Suttogom halkan és érzem, ahogy a szívem megnyugszik a tudattól, hogy itt van velem.