From Morgoth To Sauron

65. Szörfölés

Angwe POV

Mosolyogva követtük a kék hajú maiát, aki az Ossa névre hallgatott, egyenesen Ulmo bácsi tengeri palotájába. Az egész a víz alatt volt, korallból készítve. Egy darabig el is gondolkodtam rajta, hogy hogyan a balrog rágós cipőjében kapnak ezek levegőt idelenn. Aztán rá kellett jönnöm, hogy Ulmo bá, használta a varázserejét, hogy levegőt juttasson a víz alá. Osse hatalmas terembe vezetett minket, ahol a nagybátyánk várt ránk. A férfi mosolyogva fogadott minket, amin nem tudtam nem mosolyogni, fogalma sem volt még róla, hogy mire adta a fejét azzal, hogy elfogadott minket.

- Ulmo vagyok. Ti pedig? Bocsássatok meg, de melyikőtök melyik? - Testvérem kihúzta magát és megszólalt.

- Anoriman! - Vigyorgott, én pedig mellé léptem.

- Wenag! - Mondtam, mire biccentett egyet a bácsikánk, de még akkor is kétségbeesett arcot vágott, mire megforgattam a szemem és egyszerűen felkötöttem a hajam, hogy legalább esélye legyen. Persze aztán megbeszéltük Manarionnal, hogy naponta cserélni fogjuk, hogy kinek legyen felkötve a haja. Mikor Ulmo elmagyarázta, hogy mi lesz a dolgunk Osse kegyeire bízott minket, hogy mutassa meg nekünk a helyet.

- Szóval itt kell kordában tartani a hullámokat. - Magyarázta, mi pedig összenéztünk a testvéremmel, majd csípőre tettük a kezünk.

- Itt vannak a hullámok! - Kezdett ő bele.

- Ott meg a fadeszkák! - Mutattunk a part felé.

- Ti meg nem szörföztök? - Kérdeztük egyszerre, a nagybátyánk pedig csak pislogott ránk.

Persze mi azonnal kihasználtuk a lehetőséget és bemutattuk Ulmo bácsi maiáinak, hogy hogyan is kell szerintünk szörfölni. Mikor már az összes maia versenyzett a hullámokon, még a vala is megjelent és még nevetett is velünk egészen addig, amíg teljesen véletlenül nyakon nem csaptuk egy nagy adag vízzel. Gondolom ekkor még azt hitte meg tud minket nevelni, ha kemény lesz velünk, de tévednie kellett. Még szép, senki se töri be Angwe és Manarion Sulimot.

Minden nap kapott valami meglepetést. Alig egy hét múlva valószínűleg azért mert megunt minket elküldött minket Varda nénihez, mondva, hogy neki biztos többet tudunk segíteni. Persze mi kapva kaptunk a lehetőségen, így legalább elkezdhettük megtanítani a lányokat, hogy hogyan kell úgy megviccelni másokat, hogy azt ne tudják rád bizonyítani. Egy ilyen óránk pont akkor volt, amikor Varda néni látogatóba ment a férjéhez Manwë bácsihoz, akinek atar (apa) folyton a sarkában volt, a bácsi biztosan nagyon odáig volt érte.

Szóval pont egy ilyen napon volt, hogy megmutattuk a lányoknak a legnagyobb cseleinket. Persze ezek a cselek megkövetelték, hogy használjuk a mágiánkat, de egyszerűen nem lehetett kihagyni egy ilyen alkalmat. Manarionnal mindent bevetettünk, hogy megbűvöljük az ajtót, amin keresztül Manwë bácsi a leggyakrabban járt be a nagy terembe.

Majd megnéztük, hogy a lányok mit alkottak Varda néninél és meg kellett állapítanunk, hogy kitűnő munkát végeztek, pedig csak nagyvonalakban mondtuk el nekik mit csináltunk, mikor először használtuk ezt a viccet, akkor éppen a mi szeretett Gael bácsinkkal bántunk el ezzel a trükkel és bár kevés támpontot adtunk nekik a lányok bravuros ügyességgel másoltak le minket. Már azt hittük, hogy megússzuk ép bőrrel, mikor Manwë bácsi sikolya törte meg a palota csendjét.

Persze a lányokkal azonnal rohantuk "megnézni", hogy mi történt. Mi ugyan pontosan tudtuk, mi volt, de azért eljátszottuk a teljes megrökönyödést, mikor megláttuk a nagybácsit, aki mellett atar (apa) állt és pislogott. Nagyon nagy erőfeszítésbe telt, hogy ne röhögjem el magam, mikor megláttam a bácsikánk teljes női ruhában. Még jól emlékeztem arra ada (apu) hogy nézett ki, mikor ezt megcsináltuk vele, de ez ahhoz képest fényévekkel viccesebb volt.

Mikor pedig belépett Varda néni is, aki minden megszólalása mellé buborékokat eregetett a szájából már nem bírtam tovább és a többiekkel együtt elnevettük magunkat. A nagynénink csak pislogott ránk, mint aki nem érti mi van, a nagybácsi a füle hegyéig pirult. Mire Varda néni sarkon fordult és kisietett a szobából, gondolom sok volt neki a férjét női ruhában látni. Azonban a legrosszabbul atar (apa) reagált a kis tréfánkra. Ő csípőre tette a kezét és elénk lépett.

- Mégis mit gondoltatok? Miért csináltátok ezt? - Mordult ránk, mire mi a nyakunkat kezdtük el vakarni.

- Hát Ure nagyapát nem találtuk, úgyhogy... - Kezdtünk bele egyszerre, de ezzel csak rontottunk a helyzeten, hiszen voltunk olyan ostobák, hogy ezzel az egy mondattal elárultuk, hogy mi voltuk a bűnösök, de mégis ki róná ezt fel nekünk, amikor atar (apa) majdnem olyan rémisztő tud lenni, mikor számonkér valakit, mint amennyire ada (apu).

- Nem megmondtam már nektek, ha még egyszer rajta kaplak titeket, hogy ilyet csináltok egy hónapra Gothmog felvigyázására bízlak titeket! - Nézett ránk komoly arccal és mérges tekintettel az atarunk (apánk). Manarionnal hatalmasat nyeltünk, azonnal tudtuk, hogy hatalmas bajban voltunk, hiszen a szidás végére atar (apa) valériaira váltott, azt pedig csak akkor csinálja, mikor nagyon felhúzzuk.

- Bocsánat atar (apa)! - Hajtottuk le a fejünket és csak remélni tudtuk, hogy nem kapunk nagy leszidást. Vagy nem fogja lekiabálni a fejünket a nyakunkról, vagy valami rosszabbat tenni.

- Egy bocsánatkéréssel nem ússzátok ezt meg, tiszán és érthetően megmondtam nektek legutóbb, hogy ilyet ne merjetek csinálni! Erről még részletesen beszélni fogunk este! Most pedig tűnjetek a szemem elől, mielőtt szólok... - Erre kitágultak a szemeim.

- Ne csak ad... - Manarion oldalba vert, mire észbe kaptam, hogy csak nem mondthattam volna, hogy adának (apunak) ne szóljon, mert akkor Manwë bácsi azonnal rájött volna kik vagyunk. Már így is bajban voltunk, mert atar (apa) valériaira váltott. - Csak amménak (anyának) ne! - Javítottam ki magam, olyan gyorsan, ahogy tudtam.

- Azonnal csinájátok vissza amit itt elkövettetek, aztán tűnés a szemem elől! Este megbeszéljük a bűntetéseteket! Eredjetek, gyerekek! Ti is lányok! - Mordult ránk, mi pedig azonnal ki is spuriztunk a szobából és hatalmasakat kacagtunk, miközben visszafordítottuk a varázslatainkat.

Szegény lányoknak kicsit nehezebben ment a dolog, hiszen ők nincsenek hozzászokva, hogy ilyen mértékben használják a mágiájukat, de mivel segítettünk nekik, így meg tudták oldani a dolgot. Ezek után megint nyugodtabban teltek a napok, mármint azon az egyen kívül, amikor Manarion elkezdett hisztizni, hogy mi van, ha lányok nekünk is úgy voltak teremtve, mint ada (apu) atarnak (apának). Csak tudnám, hogy miért aggódik ennyire. Szerintem elég lenne, ha hagynánk, hogy a dolgok menjenek a saját medrükbe.

Különben is nagyapa folyton mindent elront, nem hiszem, hogy pont most sikerült volna valamit úgy csinálnia, ahogy akart. Azonban Manarion hisztije végül azzal a következménnyel járt, hogy Voriellel a karjaimban aludtam egy teljes estén keresztül, másnap pedig az ikertesóink orra alá dörgöltük, hogy reggel egymást ölelve találtuk meg őket, teljesen belegabajodva a takaróba.