From Morgoth To Sauron

27. Összecsapás (Mairon)

- Mégismilyengyerekek? - Hallok meg egy jól ismert hadaró hangot.

- Az állatainkat hívjuk így! - Próbálok egy mosolyt erőltetni az arcomra, de elég nehezen megy. - Manwë úr, én szeretnék visszavonulni. - Hajtom le a fejem, meg se várom a választ már el is indulok a szoba felé, ahol este kedvesemmel aludtunk.

A párnákon még érzem az illatát, amitől könnyek szöknek a szemembe. Ezeket azonban semmi pénzért nem hagynám, hogy a valák lássák. Egész nap nem megyek ki a szobából, még vacsorára se, nem akarok kimozdulni érezzék csak a ványadtak rosszul maguk! Olyanok mint a bámulósok! Önző önfejű barmok! Másnap még Manwë is eljön személyesen, de neki se vagyok hajlandó ajtót nyitni. Elhatároztam, hogy addig, amíg Melkor vissza nem jön itt maradok. Ebben azonban egy idegesítő szélagyú maia megakadályoz.

- UgyanmárMairon! Ne játszd a durcást. Csak mert itt hagyott a valád. - A csukott ajtó előtt állok és összefonom a kezeim magam előtt. - Gyere már ki! Harcoljunk egyet! Azzal el tudod terelni a figyelmed. - Ezen elgondolkodok egy kicsit, majd lassan kinyitom az ajtót.

- Szerintem Manwë nem fogja engedni, hogy mindent bele adjunk! - Lépek ki, rá se nézve a fiúra, csak elindulok az udvar felé, amit tegnap kedvesem mutatott nekem.

- Hát neked meg mi lett a hajaddal piszkavas? - Hallom meg a kérdését, de nem válaszolok, csak megrántom a vállam. Kinn az udvaron meglátom Melkor öccsét és Varda úrnőt, illedelmesen biccentek, de a nő meglepett szemei elgondolkodtatnak.

- Ennyire hiányozna neki? Már a fénye is kezd elveszni, pedig még csak tegnap ment el. - Dadogja a ház úrnője.

- Szóval ezért fehéredik a hajad! - Ver hátba Eonwe. - Főnök, ugye beleadhatunk mindent? - Fordul most a valája felé.

- Biztos jól esne mind a kettőtöknek, akkor mi távolabb is állunk. - Indul el a férfi és felesége a hatalmas kert egyik távolabbi felébe. Eonwe kihúzza az övéből a kardot, megforgatja majd megszólal.

- Várj itt! Szerzek neked kardot! - Mosolyog rám, de én csak elindulok a kert kicsit távolabbi részébe.

- Felesleges! Csak támadj! - Mondom kimért hangon. A maia először nagyokat pislog, majd markolgatni kezdi a kardját, én ekkor érem el a helyet, amit kinéztem magamnak, így felé fordulok, majd intek neki, hogy jöhet már. Végül elhúzza a száját, de nekem ront. Már majdnem az orromnál látom a fegyverét, látom a szemében, hogy megakar állni, mikor magam elé tartom a kezem, mintha csak egy kardot fognék. Fél pillanat múlva elér a maia és két fém találkozásának édesen csilingelő hangja tölti be az udvart.

- Azmegmiafene? HonnanazErutudjahonnanszedtedteazt?! - Hadarja csillogó szemekkel, mikor meglepetten elhátrál.

- Én csináltam! - Mondom egyszerűen és elkezdek támadni. Régen mindig percek alatt legyőzött, most viszont teljesen más a helyzet. Ki tudom következtetni mit fog lépni, így rendesen meg tudom mozgatni. Most kifejezetten hálás vagyok, hogy vettem pár leckét Gothmogtól.

Eonwe POV

Alig akarom elhinni mennyit fejlődött mióta utoljára találkoztunk. Olyan mintha minden mozdulatom ismerné, mintha a mi seregeinkben szolgálna. Nem értem ez hogyan lehet, de kifejezetten élvezem, hogy végre van egy rendes ellenfelem, akivel gyakorolhatok. Ráadásul Mairon gondolatait is sikerül elterelnem Melkorról. Bár még mindig látom, hogy nem ad bele mindent. Lehet kicsit meg kellene piszkálnom, de először meg akarom nézni mit kezd a titkos lépésemmel.

Mairon POV

Minden mozdulatát figyelem a maiának előttem, így azonnal észreveszem azt a bizonyos mozdulatot, amit Gothmog jól az eszembe vésett. Mégis úgy teszek, mintha nem láttam volna. A maia hirtelen eltűnik előlem, a látszat kedvéért körbe forgok, mintha keresném, pedig tudom hol van.

Eonwe nagyon szereti ezt a mozdulatot, de vele vigyáznod kell, mindig hamarabb tolja ki a kardját, minthogy elérne. Az a lényeg, hogy azzal a füstös trükkel még őt is le tudod győzni! Próbáljuk meg! Ne feledd mindig számolj vissza!

Hallom emlékeimben a balrog hangját és már számolni is kezdek, rengeteget gyakoroltuk, rengetegszer vert fejbe azzal a rohadt bottal, de megérte. Most már tudom mikor kell eltűnni. Fejemben elhangzik az egy, én pedig megidézem az árnyakat és eltűnök bennük, csak hogy a maia fölé emelkedjek és ott öltsek alakot.

- Feletted szárnyas! - Kiáltom nevetve, mikor meglátom Eonwe arcát, aki ijedten bámul fel rám, de azért van annyi lélekjelenléte, hogy hárítsa a támadásom. Földet érek mellette és azonnal folytatom a támadást. Gothmog nem egyszer megmondta, hogy nem szabad egy ilyen után megállni.

- Ez szép volt piszkavas! Talán, ha mindent beleadtál volna meg is ölsz! - Neveti, de én nem foglalkozom vele. - Mondd csak tényleg annyira szereted te azt a fekete valát? - Összeszűkülnek a szemeim, de nem válaszolok, csak egy szép vágást indítok meg felé, de könnyen hárítja. - Fogadok, hogy örült, hogy itt hagyhat téged! Nem gondoltál rá, hogy mi lesz, ha nem jön vissza? - Erre már felkapom a vizet.

Nem, nem feltételezhet ilyen ostobaságokat az én Melkoromról. A haragom kezd eluralkodni rajtam, ez lesz az utolsó támadásom. Azt a mozdulatot használom, amit Gothmog tanított, ennek hála kiverem a kardot Eonwe kezéből, majd a sajátom az ég felé tartom. A dühöm még mindig lángol és ez valódi lángként jelenik meg a kardomon, mégis lefelé fordítom az élét és a földbe szúrom, hogy meg tudjak támaszkodni rajta. Lehunyom a szemem, most biztos be fog feketülni, ezt nem hagyhatom, hogy lássák. Mély levegőket veszek, ahogy eltüntetem a fegyvert.

- Ezt meg mégis hol tanultad? - Hallom meg Eonwe hangját.

- Egy barátomtól! A párbajnak részemről vége van! - Indulok el vissza a szobámba, de a maia elkapja a vállam és maga felé fordít.

- Ki ez a barát? - Néz komolyan a szemeimbe.

- Valaki, akit te is jól ismertél! Legalábbis ezt mesélte, mély nyomokat hagyott benne a kiképzésed. - Mosolyodok el, ahogy emlékezetemben megjelenik a hadaró balrog, ahogy magyarázza, Eonwe hogyan tanította őket. A szeles maia szemei kitágulnak, ahogy elengedi a vállam.

- Szóval Velethuil még él! Hála Erunak, azt hittem meghalt. Majd add át neki az üdvözletem, ha legközelebb találkoztok. - Mosolyog rám a maia.

- Meg fog kergetni Angbandban, ha így hívom, de átadom! - Válaszolom most már elindulva.

- Miért? Ez a neve! - Szalad mellém Eonwe, lassan elérjük a szobám és csak az ajtóban válaszolok. Tudom, hogy hallott pár dolgot a csatáinkról és négy olyan név van, amit sokan ismernek, az enyémet, Melkorét, bár minket furcsa becenevekkel illetnek, Azogét és a balrog vezérét.

- Már nem ez a neve! Gothmognak hívják! - Ahogy ezt kimondom rácsapom a fiú orrára az ajtót, hogy megint egyedül lehessek, várva, hogy mikor ér vissza életem szerelme.