From Morgoth To Sauron

82. Soha nem voltam

Aulë POV

Miután tervem az ifjú Omilus behálózására sikertelennek bizonyult, eldöntöttem, hogy megpróbálkozok a másik férfivel, aki bár nem hasonlít annyira Maironra, de mégis egy kapocs köztem és rég elveszett maiám között. Nyugodt léptekkel megyek be a kohókhoz. A maiáim már pakolnak össze a mai napra, de az Omilus fiatal férfi, még mindig dolgozik, ami tőle nem meglepő. Mindig ő marad itt utoljára, ebben is annyira hasonlít az én Maironomra, ő is mindig ezt csinálta.

Most, hogy jobban megfigyelem az előttem dolgozó és nekem háttal álló Amorint rengeteg hasonlóságot találok közte és Mairon között. Ugyanúgy emelik a kezüket, amikor megemelik a kalapácsot. Ugyanúgy tarják a vállukat. Ugyanúgy dúdolnak, mikor idegesek lesznek. Ugyanúgy összehúzzák a szemöldökük, mikor nem úgy mozdul a fém, ahogy akarják.

Ahogy bámulom a férfit, már szinte látom magam előtt az egykori maiámat. Nem is tudom meddig néztem őt, mire végzett és elkezdi összepakolni a felszerelését. Csak akkor vesz engem észre, mikor felém fordul. Arcán meglepettséget látok, majd kedvesen elmosolyodik.

- Segíthetek valamiben Aulë úr? - Kérdezi dallamos hangján, ami most annyira emlékeztet Maironéra.

- Azt hiszem igen! - Mondom én is mosolyogva, ahogy oda lépek hozzá.

Mairon POV

Ha azt hiszi, hogy nem vettem észre, akkor igazán ostoba ez a vala. Már akkor tudtam, hogy engem bámul, mikor betette a lábát a kohókhoz. Az energiáiból ítélve nagyon mérges volt, de ez pillanatok alatt megváltozott. Mintha a haragja elveszett volna és valami furcsa izgalom vette volna át a helyét. Kezdetben nem is foglalkoztam vele, sőt reménykedtem, hogy mire végzek elmegy, de tévedtem, pedig még direkt húztam is az időt, hogy hátha eltűnik ez a valák szégyene, azonban úgy tűnik a szerencse ma nem áll az oldalamon, mivel akárhogy próbáltam akkor is itt maradt az a vala.

Végül szörnyű lassúsággal elpakoltam, majd felé fordultam és megkérdeztem, hogy tudok-e neki segíteni. A baljós előérzet már ekkor elfogott és csak jobban magába zárt, mikor meghallottam a válaszát.

- És mi lenne ez a valami Aulë úr? - Kérdezek vissza, pedig érzem, hogy nem kellene, hogy jobb lenne, hogy ha csak elmennék innen, de udvariasnak kell lennem, mint egy rendes tünde, aki mindennél jobban szeretne segíteni. Annak ellenére is, hogy szörnyen feszélyez, hogy itt áll előttem.

- Szeretném, ha tudnád, hogy sokkal többet jelentesz nekem, mint egy átlagos tünde. - A szavaira kikerekednek a szemeim. Ez a mondat kísértetiesen hasonlít arra, mint amit akkor mondott, akkor régen, mikor akaratom ellen megcsókolt.

- Ugye tudja uram, hogy én nem tehetem ezt? - Lépek egyet hátra, most nem fogom magam hagyni! Az ki van zárva! Még egyszer nem játszom el ugyanazt.

- Dicséretes, hogy így véded a feleséged emlékét, de hidd el nem lesz rád mérges ezért! Neked nem is kell semmit sem csinálnod, csak engedd el magad. - Lép megint közelebb hozzám, én pedig hátrálni kezdek egészen az asztalomig. Természetesen a vala szorosan követ és két oldalamon az asztalra nyomja a tenyerét. Arca lassan közeledik az enyémhez.

- Eressz el! - Sziszegem a fogaim között, nem is foglalkozva vele, hogy lehet, hogy lebukok. Szinte érzem, hogy a haragom és idegességem miatt a szemem visszaváltott a megszokott narancsos színére. Azonban ahelyett, hogy a vala eltávolodna erre, csak szélesen elmosolyodik.

- Olyan vagy, mint ő! Pont olyan! Az enyém leszel! - Fogja meg az arcom, vagyis csak fogná meg, de elkapom a csuklóját és elkezdem szorítani, a szemem sarkából látom, hogy a hajam megint beszőkült és a kezemen az erek is elkezdenek vörösleni.

- Ne érj hozzám! - Mondom minden szót jó erősen megnyomva. A velem szemben álló szemét, mintha köd fedné el.

- Mairon! Az én Maironom! - Vigyorogja, én azonban csak ellököm magamtól.

- Soha! Soha nem voltam a tiéd és soha nem is leszek a tiéd! Már rég Melkoré vagyok! Egy álmot szeretsz Aulë és jobban tennéd, ha elfelejtenél és felfognád, hogy sose kapsz meg. - Mondom jeges hangon, de ahelyett, hogy visszakozna hitelen magához ránt.

- Sosem akarok felkelni! Ez egy valóra vált álom! Itt vagy Mairon! - Szorít magához, én azonban szabadjára engedem a bennem lévő tüzet, ami lassan egyre forróbb lesz, amiről tudom, hogy egyedül az én Melkorom képes elviselni. Az engem ölelő vala pillanatok múlva sikolyban törik ki és ereszt el. Ekkor már kitágult szemekkel néz rám. - Nem vagy álom! - Suttogja.

- Ha még egyszer hozzám mersz érni a rémálmod leszek! Azért fogsz fohászkodni, hogy bárcsak felkelnél ebből a rémálomból. - Morgom, ahogy elaltatom a lángjaimat. - Most pedig aludj Aulë és felejtsd el ezt a találkát! - Mondom, ahogy elé lépek és elhúzom a kezem az arca előtt, hogy a varázslat kifejtse a hatását. Mikor a kezem elemelem az arca elől, a szemei már csukva vannak. Fújok egy hatalmasat, majd megkeresem Erut, hogy visszavigyük ezt a szerencsétlen valát a szobájába, mielőtt felkel és kárt tesz valakiben.

Aulë POV

Nagyokat pislogva kelek fel az ágyamban. Olyan furcsa álmom volt. Mairon visszatért, de nem úgy viselkedett, mint ahogy a szokásos álmaim csinálja. Ez a Mairon úgy viselkedett, mint az, amelyiket már megmérgezte Morgoth, az amelyik, már nem nézett fel rám, akinek az egész lénye már a gonosz bátyám kezében volt. Elkeseredetten temetem a tenyerembe az arcomat.

Még álmomban is szenvednem kell? Ez az egész Morgoth hibája! Ő mérgezte meg szegény fiút és miatta vesztettem el őt. Azóta pedig nem tudok rendes életet élni. Noimor elutasított és valamiért úgy érzem Amorin se venné jó néven, ha közelednék felé. Azt hiszem vesztettem, már soha többé nem kaphatom vissza őt.

Mairon POV

- Valamit titkolsz előlem titta nár nin (kis lángom)! - Ölel magához este az ágyunkban Melkor. Én csak kuncogni kezdek és felé fordulok, hogy egy csókot nyomnak az ajkaira.

- Nem olyan, ami miatt aggódnod kellene melmë nin (szerelmem)! - Válaszolom végül, majd fejem a mellkasára hajtom és elkezdem simogatni a kezem alatt a bőrét, amivel elérem, hogy ő pedig a hátam simogassa.

- Attól még szeretném tudni! - Érzem meg ahogy a hajamba nyomja az orrát.

- Csak helyre tettem a kovácsot! - Kuncogom. - Úgy tűnik, miután a fiunkat nem tudta megfűzni, úgy döntött velem próbálkozik meg, de nem jött neki össze. Már nem vagyok az a tehetetlen maia, mint akkor voltam. Kapott egy kis forró élményt. Persze utána úgy kellett beállítanom a dolgot, mintha álmodott volna, de apád segített. - Nézek fel álmaim férfijára.

- Szerencséje volt, hogy ma nem én mentem érted! Akkor már halott lenne! - Morogja, én pedig megsimogatom az arcát.

- Emlékszel még mi történt aznap este? Aznap mikor Aulë megcsókolt engem? - Kérdezem magam felé húzva az arcát.

- Sose fogom elfelejteni! - Vigyorodik el és meg kell hagyni ezt az arcát sokkal jobban szeretem.

- Hát itt az idő Melkor, elevenítsük fel azt az éjjelt. - Suttogom. - Le meleth nin (szeretlek)! - Mondom már az ajkai felett.

- Szeretlek! - Jön a válasz valériaiul, mielőtt ajkain összetapadnának, hogy megkezdjük az emlékeink felelevenítését.